NÁDOR – A rendi Magyarországon a király után a legmagasabb közjogi méltóság. Nádorispán. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv szószerkezetből] A NÁDOR N.D – D.N gyökből képzett szó: NáD – DáN. Körülbelül annyi közük van a szlávoknak a NÁDOR szóhoz, mint a kenguru fiókának a bevásárlószatyorhoz. A NÁDOR a király és a nép közt álló NAGY ÚR volt. A NÁD egyenes tartást jelent a NADrág szóban is, a NED gyök életteliséget: NEDv. A D hangcsoport – ÁDO – jelen van a székelyföldi nÁDAl kifejezésben, amellyel a dolgok jó menetének biztosítását, vagy helyreigazítását nevezik meg, de nem csak az épületek javítására céloztak, hanem mindenre, ami helyrehozandó. A nÁDOr elől haladt a vÉDElmi hADAk élén, ő volt, aki utat mutatva, átvÁDOlt a vÁDOn, azaz patakon, folyómEDEren. De felelős volt, hogy jó mEDErben folyjanak az ország ügyei. Jelen van a NÁDOR szavunkban, de jelen van a szeNÁTOR (d > t) szóban is. A szeNÁTOR az őszen tanácskozók (tan – nat) vének, öregek tanácsának tagja. A NESZ gyök (szen – nesz) egy régi ősmag(yar)-nyelvi sátorapai tisztség, a NESZtor megnevezésének alapja, amely fordítva SZENtor, SZEN(á)tor. Tehát a tisztség végigkísérte a magyar nyelvűeket a történelem folyamán: nesztor, szenátor, nádor. Bővebben e címszavaknál. A nevek valaha kiemelkedő tulajdonságokat, tisztségeket jelentettek. A TOR – ROT, DOR – ROD gyökök a HekTOR, VikTOR, NeszTOR, szenáTOR, náDOR, FeDOR NimRÓD, TivaDAR, TuDOR, MenTOR és más szavakban, nevekben magas emelkedettséget jelentettek.
Ezt jelenti a RADnai havasok nevében is. A CzF Szótár több véleményt hoz föl: „Podhorszky Lajos […] a japan nadori szóval hozza viszonyba, mely szerénte am. békebiró. […] ezen főmeltóság teljes neve régebben tulajdonkép ,nádorispán’ (néha: nándorispán) volt, s Timon, Dankovszky, és Sándor István azt a tót „nadvor zsupán”-tól származtatják (tótok voltak, hazabeszéltek K. S.). Orosz Ferencz, Perger János és többek szerént am. ,nagyúr ispán’, […] Német J. által már 1839-ben nyilvánított és okadatolt azon véleményét, mely szerint ,nádorispán’ ,nagy udvari ispán’-ból vette öszvehuzás utján eredetét, […] T. i. Sz. István és utódai udvarukban két főtisztet tartottak, kiknek egyikét ,comes palatinus’, masikát ,comes curialis’ néven nevezték az akkori diplomatiai latin nyelven. Minthogy pedig a ,comes’ a régieknél am. ,ispán’ pl., comes parochianus’ vármegye (fő)ispánja, a ,palatinus’ pedig am. palotai vagy udvari, ennél fogva a comes palatinust udvari ispánnak nevezték el őseink. De minthogy továbbá a ,comes curialis’ is mint külön hatóságu udvari tiszt szószerént magyarra fordítva szintén ,udvari ispán’: megkülönböztetés végett a ,comes palatinus’-t jelentő udvari ispánt, nagy udvari ispánnak, a ,curialis comes’-t pedig egyszerüen ,udvari ispán’-nak nevezték. Végre a, nagy udvari ispán’ öszvehúzva lett ,nádorispán’ s még rövidebben ,nádor’. Hogy magyar értelmezéssel, melyet eldobni semmi okunk nincs, az első részben mindenesetre, nagy’ rejlik, abból látszik bizonyosnak, mert némely régi nyelvemlékeinkben épen e szónál d helyett g is fordúl elé. „En nagyryspan (= nagirispán) uramnak leginagyobban amiben tudok szolgálnom, mindenkoron ketteles (= köteles) szolgája vagyok.” (Levél 1558-ból. Szalay Á. 400 m. l.). Ime itt (a g gy-nek vétetvén, mint számtalanszor a régieknél) már csak egyetlenegy betü különbség van a ,nagyúrispán’ és ,nagirispán’ (vagy ottani irásmóddal: ,nagyryspan’)* között. Ezen levelekben sokszor olvasható ,nádrispán’ is. […] Hasonló módon változott által ,naddélig’ szóban (a Nádor-codexben) a gy szintén d-vé, e helyett nagy délig. „Hanem valamint naddéligh imádkozik vala” ,Nagyság’ is egy 1559-iki levélben többször nadság. „Nádorispán uram ő nadsága,” (Szalay Á. 400 m. l.).” Kiem. K.S.
Ha a japán nyelvben is jelen van a NADORI kifejezés, akkor a szó nem a magyar királyi udvarban alakult ki, hanem még az egynyelvűség idején. Onnan örökölték meg az ainók, japán őslakói. A magyar királyi udvarban legfeljebb újraalakult a tisztség neve, épp mint a kukorica, paprika, pityóka nevek (címszavak) újabb kori megjelenésükkor. A forrás tehát az ősnyelv.
*A saját nyelvét hivatalos nyelvként használni tiltott, nemzeti írásjeleitől megfosztott nép, évszázadokon át küszködött a szóban világosan megfogalmazott kifejezései papírra vetésével, mivel egy hanghiányos nyelvet és annak fogyatékos írásjel rendszerét erőltették rá. Ez a Halotti Beszédtől vissza és erre majdnem minden korai latin betűs magyar nyelvű írásra érvényes megállapítás. Nem a nyelvvel volt baj, nem azt jelenti, hogy olyan volt a beszéd, ahogyan leírva találjuk. A beszéd ékes volt, az írásjel-rendszer volt csonka, torz, nyomorék. Ezért írja a Halotti Beszédben a gyümölcs szót háromféle alakban.