Mi volt vonzó, a valaha volt egyszerű – de sosem könnyű – falusi életben? Bizony sok olyan is, amit akkor nem szerettünk, de most szívesen emlékszünk rá.
Gyerekként nem rajongtunk a mezei munkáért. Mondtuk is: Jöjjön má’ vaj az esső, vaj az este, hogy immá’ mennyünk haza.
Mert hát sokszor meleg volt a tűző nyári napon, máskor gyorsan kellett dolgozni, hogy eső előtt befejezzük némelyik munkát. Néha unalmas volt a hosszú sorok kapálása. Szénacsináláskor, aratáskor, csépléskor csípett a por. Ha az időjárás nem kedvezett, az őszi betakarítási munkák belefutottak a dérrel fehérített, hóharmatos reggellel kezdődő, hideg, késő őszi napokba. Ilyen volt a cukorrépa szedése. De aki abban nőtt fel az tudja, hogy a gazdaság körüli, és főleg a mezei munkában lehet elfáradni igazán egészségesen. Abban a munkában éhezel meg aztán igazán! Olyan étvágyad lesz, hogy a vasat is elharapnád, s úgy eszel, mint a farkas. S a fárasztó munka után esik igazán jól az étel, ital. Minden olyan ételt, amelyet különben sosem kívántam volna tányéromba, a mezőn szerettem meg. És volt jó víz. Minden határészben akadt egy kút, borvíz, egy kis csermely, patakocska, akkor még nem mocskolt bele a modern életvitel azokba. Családok együtt dolgoztak, együtt ettek, egyként dobbant a szívük, együtt lélegeztek, együtt örültek, együtt daloltak, s ha úgy történt, együtt aggódtak, együtt sírtak. Ha szükség volt, összeálltak kalákába – több család: ’ma a tieteket, holnap a mienket… együtt könnyebb, szórakoztatóbb’ alapon. Kaszáló, arató, cséplőkalákák. És volt haladás, jókedv, utána vigalom.
Akkor nem is tudtuk, hogy lehet rosszabb is. És lett. Ma egyik gyerek a Brit szigeteken, a másik Görögországban, a harmadik Ausztráliában, negyedik ötödik tízedik a világ másik felén. És ezt nevezik ma modern fejlett társadalomnak. De csak azok a liberális fajzatok, akik soha nem éltek igazi kalákaszellemű, egymást segítő emberi társadalomban. Akik azt sem tudják, mi mindent foglal magába a társadalom szó! Ma már kevés társ akad a bajban. Ma a pénz az úr! Több a pénzt, sikert hajszoló akarnok, másra tekintettel nem levő, szemellenzővel törtető, mint a jókedvvel társuló, barátul szegődő, egyszerű igazszívű ember. A versenyszellem megöli az emberi érzéseket, az érzelmet, szeretetet. Azokat a jellemzőket, amelyek emberként minősítenek. Ez a mai már nem társadalom. Ez csürhedelem. Kolumbán Sándor