Mirka Gyuri bá sohase vót muziba. Asse tutta, mija.
Me hogy a zelejin kezgyem, há nálunk Olosztelekön vót má muzi a magyar üdőbe, me vót egy ügyes, arravaló legén, Balázsi Bandi, aki Pestről hozott egy izét, egy masinát, amive’ vetittött. Münk fiatalokul má jártunk muziba, élveztük, hogy a falódalán járnak a zembörök,lovak, szekerek, a vonat es mejen. Szóval érdökös vót.
No, osztán münk fiatalokul esszebeszéltünk, hogy elvisszük a zöregöt, hallám micsinál, mikor meglássa a sok jövőmenő embört a falódalán.
Montuk neki:
– Gyuri bá, jöjjön el vasárnap a muziba.
– Há a mija, te?
– Meglássa kied, csak jöjjön el. De osztán őtözzön fel rendösön, me nem korcsomába mejünk, há muziba, értije.
Essze es szette magát a zöreg, a vasárnapi harisnyáját húzta fel illedelmesön.
A terömbe hosszú fapadok vótak két sorba. Leültettük legelől, a zesső padra a zöregöt, a teröm közepe felől a pad széjje felé tiszta egyedül, s vártuk, hogy kezdőggyék a muzi.
– Há hol lesz a muzi, te? – kérdözte a zöreg.
– Ott azon a fehér lepödőn. Aszt nezze, me ott jönnek elé, akik jáccoggyák.
– Há, má kéváncsi es vagyok, me há a lepödőn, így a falódalán… na lám hallám – nyüzsögött, forgolódott ide s tova a zöreg, s egyet sirittött a bajuszán.
Montuk Bandinak, a gépésznek es elébb, hogy most Gyuri bát figyejje ő es onné fennről, me vót vágva egy küsdég ablak, amin bélátott a terömbe.
No, eccer há kezdi. Eppe valami ojan muzi vót, hogy vonatjárás es vót benne. Mü má láttuk vót, s tuttuk mi jő, mi követközik. Gyuri bá es nezte, majd kiesött a szeme a zöregnek, há ijent még ő nem látott, hogy a falon embörök jönnek-mennek.
– He-he, ne te embör, azta tolvaját, há ijent, há hogy nem esnek le onné? Há ejisze a lepödő megett vannak – lelköndözött a zöreg, élvezte, nem tutta hova tenni magát.
– Há tű mé nem jöttök ide elé mellém – kérdözte.
– No csak, maraggyon veszteg ott, mü nem akarjuk zavarni kiedöt, csak nezze nyuguttan – mondtuk.
Tuttuk mü, hogy mé. Me hogy legyen hejje a zöregnek kibontakozni rendösön.
De osztá láttátok vóna meg a zöregöt. Eccé há jő a vonat! Mü eszt a jelönetöt vártuk, me hogy mü má láttuk vót eszt a muzit. Közelödik, közelödik, mutassák ódarról es, osztá esmen szemből, jő, közelödik, Gyuri bá kezd erőst fészkölődni, nez széjjel, húzódna ódalt, me há ott középön eppe vele szembe jött a mozdony.
Kezdött kicsidönként még inkább küjjebb húzódni, csúszni a seggin ki a teröm széjje felé a padon. A vonat jött… má közel vót…! Má mindeki a zöregöt nézte, nem a muzit, mü úgy süllögtünk a kacagástól, mind a kásásfazék a füttő tetejin, élveztük, hogy a zöreg má veszöttül bé van rezelve.
Eccer csak a mozdony ideért, elsetétült a vászon, Gyuri bá felszökött, neki a falnak.
– Mi a baj, Gyuri bá? – kérdözte a zegyik legén.
– Azta tolvaját embör, há izé, há nem láttátok, há szinte elütött vala! – kiátotta a zöreg, s törölte orrát, száját a ijeccégtől.
No, osztán lett nagy kacagás, dőltünk esszevissza, Bandi es megállította a muzit, felgyútotta a villant, me há ő es ki kelett kacagja magát odafenn a vetittőbe.
– Ne féjjön, Gyuribá, há a sín csak a lepödő széjjiig tart, nem tud ide lejőnni a vonat.
Nezte es a zöreg a deckapadlót, há ténleg nincs vasút ott. No, osztán ettől megnyugudott a zöreg, de elig tudtunk lelköt verni belé. Nem es akart viszaülni a padra oda. Béült közünkbe.
A végin haza kellett késérjük, me minden rezzenésre szökött férre a zúton a sánc felé.
– Ne féjjön, Gyuri bá, há lássa, hogy itt sincs vasút!
Me há má egy darabig mindenütt vonatot látott a zöreg.
Így járt vala Mirka Gyuri bá a muzival. Osztán egy darabig erről beszélt a falu.
Molnár Sándor alsó elbeszélése alapján, leírta Kolumbán Sándor