A finnugor nyelvrokonság megváltoztathatatlannak hitt begyepesített elméletével elvágják minden más irányú kutatás lehetőségét. Aki ellene szól, az kiírja magát a nyelvészi pályáról. A cél: ne merjen senki az ősiség felé kutatni a magyar nyelv gyökerei felé, a szavak kialakulása, valós létrejötte irányába, mert ezzel rontja a már bebetonozott – a héber az első, őseredeti nyelv, Isten héberül teremtette a világot – dogmaként elfogadott álláspontot, s amely a héber nyelvnek ez alapon, a jövőben kialakítandó új világrend hivatalos nyelvévé avatását tűzte ki célul.
Farkas József történész, egyetemi tanár, ÚT az ősnyelv feltárásához című tanulmányában írja: „Ennek indokaként a dogmává merevedett finnugor nyelvrokonságot kell felhozni. A dogmából ugyanis egyenesen következett, hogy a finnugor alapszókinccsel nem rokonítható szavainkat más népektől vettük át. Ezt az álláspontot igazolni lehetett, azzal a tétellel, hogy finnugor őseink primitív halász-vadász népként jelenítődtek meg, ezért szókészletünk jelentős részét nálunk „fejlettebb” szomszédainktól kellett átvennünk. Az igazolást megkönnyítette, hogy az „ismeretlen” szavaink jelentős részét sikerült is más népek nyelvében fellelni. A dogmából az is következett, hogy ezek a szavak a magyarból nem kerülhettek a szomszédaink nyelvébe, mivel azok nem finnugor eredetűek. E furcsa logikát az sem zavarta, hogy ezek zömmel éppen a magyar korona fennhatósága alá tartozott szerb-horvát és szlovák nyelvterületeket érintik és az „átvett” szavak más szláv nyelvekben nem lelhetők fel.”
Tehát a finnugor elmélet áthághatatlan bűvkörként zár, s nem enged kitörni.
A finnugor elmélet dédelgetőinek, vezérlőinek, vezénylőinek üzenem: az igazság hosszú időn át elnyomható, de nem végképp. Minél jobban lefojtanak egy bensőjében forrongó, eleven, kiterjedésre képes, vagy arra alkalmas anyagot, dolgot, annál inkább feszíti a rákényszerített burok határait, előbb vagy utóbb kirobban, és elsodorja az útjában állókat!
Várjuk ki a végét!