Rengeteg okoskodás sújtja, terheli, fékezi, bonyolítja ma a magyarság, a magyar nyelv ősiségének kutatását. A kutatók elmennek akár a Csendes óceán mélyére is, csak épp itt helyben, a magyar nyelvben nem keresik a rejtély megoldásának kulcsát. Egyik nagy tévedése a történelemben rögzítetteknek, hogy honfoglalás ahogyan a történelem leírja, soha nem létezett! A valaha volt honfoglalás nem karddal íjjal történt, hanem bottal! Nem dicső haditettként, hanem csendes, békés, családszerető-nevelőként és szívós-kemény földművelő munkával. A botok végére nem gyilkoló fegyver, hanem kapa, kasza, gereblye volt rögzítve. Az igazi honfoglalók földművelők, a tiszta-szitta nyelvet beszélők voltak, akik érezredekkel ezelőtt, közvetlenül az Özönvíz után jöttek Jóropa földjére, majd később, miután belakták az egész földrészt Ibériától Szibériáig (erre temérdek bizonyíték a földrajzi nevek), egy jelentős törzsük letelepedett a Kárpát tenger partvidékére. A Kárpát tenger apadása közben a folyók forrásvidékéről lassan alább jöttek a síkvidékre. Ez több évszázadot is felölelt, így a térség egész történelmét végigélték ez idő alatt, végül betöltötték az egész medencét. Később ezek közül a kalandok kedvelői elmentek a már keveredett nyelvű Ázsiába, ott alapítottak államot. A történelem azonban bebizonyította, hogy az ő kezdeményezésük nem időtálló, így többször visszajöttek kisebb-nagyobb csoportok, majd egy maradék részük végképp visszatért. Akik ottmaradtak elveszítették tiszta-szitta jellemzőiket, felmorzsolódtak az ázsiai nyelvőrlő malomban. Mivel ma is élő az ősnyelv, így akár a tiszta víz, áttetsző lenne, könnyen kutatható. De jönnek a zavaró-kavarók, akik beledurrantanak, és minden más utódnyelvi üledéket belerondítanak, hogy kiismerhetetlenné váljon. A hivatalos, hivatásos nyelvészek ma még nem tudják lenyelni azt, hogy a Kárpát medencében soha meg nem szűnő folytonossággal beszélték az ómagyar ősnyelvet, és a visszatérők, mint Árpád és népe ezt újratanulta. Nem veszik figyelembe a földrajzi neveket, a folyók, hegyek, völgyek neveit, a Kárpát tenger apadása nyomán kialakuló helységneveket, amelyek a Kárpát medence történelmi mindennapjainak több évezredes lenyomatai, tanúi, a magyar nyelv jelenlétének legnagyobb horderejű bizonyítékai. Sőt minden nevet, megnevezést igyekeznek tudatos erőszakossággal bármely más nyelvre csavarni-tekerni, csak épp a magyar eredetet nem keresik bennük. A más nyelvekben is fellelhető magyar szavak nem azt jelentik, hogy a magyar nyelv onnan vette át azokat, mert mivel a magyar nyelvben kimutathatók a szó kialakulásának elemi mozzanatai, így az átvétel innen oda történt. De tessék kísérletezni a szavak azokon a nyelveken kialakulásának kimutatásával aprólékos elemi szinten. A magyar nyelv önmagában létező, nem kötődik semmilyen nyelvcsaládhoz, mivel minden nyelvek anyja. A teremtés ma is beszélt ősnyelve a világtörténelem eseményeit csendben figyelő, minden mozzanatát rögzítő élő tanú. A megtörtént események pontos ismeretéhez fontos volna az évezredek néma tanújának, az ősnyelvnek és szavainak kutatása. Biztos, Árpádék keveredett nyelvűként tértek vissza ide az ázsiai nyelvi kloákából, de idővel letisztult nyelvük az őslakóké szerint, és Kazinczyig semmi nem változott a beszélt nyelvben. Azonban jó tudni, hogy aki a fentieket kimutatja, és a nyelv ma is élő eszközeivel bizonyítja, a hivatásosak vagy mellőzik, vagy kiröhögik. Nem vitatható el, e röhögés joga tőlük, mivel a hatalom által hivatásos fizetett tényezőként, a gőg alanyi jogán megengedett. Ám nem kell elfeledni, hogy közvetlen életterünkben két röhögő állatot ismerünk: ló és szamár! Így önjellemzésük tökéletes.