Mik az írásjelek? Gyakorlatias, gondolatközlést írásban megkönnyítő eszközök, vagy képzeletbeli istenségeket jelölő rajzolatok? Sok leírást olvastam már – hol itt, hol ott, hol meg amott – az írásjelek jelentéséről. Nem kívánok senki hiedelmébe beletaposni, de le kell írnom véleményemet. Van, ami elfogadható, s van, amit nem tudok hová tenni. Rengeteg az utólagos misztikus belemesélés. Mindent az egyszerű, ártatlan kezdethez kell igazítani, az a mérvadó. Az induláskor adott értelem számít. Sem az emberi hangok, sem azok képi írásjelei nem kötődtek semmilyen rejtélyhez, talányhoz –, ha úgy tetszik: misztériumhoz – a kezdetkor. Semmilyen rejtelemhez! A rejtélyes, rejtelmes, talányos belemagyarázások későbbiek, amikor a csalók, népámítók bevezették a különböző „üdvözülési” irányelveket a tudatlan, könnyen megrémíthető emberek számára, mivel ők ebből kitűnően megéltek kétkezi munka nélkül. Istenségeket találtak ki, fétiseket, bálványokat faragtak: Tessék, ezt imádjátok! Ez ezt jelenti, az azt jelenti, amaz meg amazt jelenti. Így lett – például – az egyszerű élelemosztó keresztből imádati jelkép. Minek kell most, ma, minden hanghoz, írásjelhez egy nem létező istenség nevét illeszteni? A beszédhangnak és az azt rögzítő írásjelnek – kialakulásakor – gyakorlati képleíró szerepe volt, és semmi köze képzeletbeli istenségekhez. Azok mind utólagos belemesélések. A T rovásánál jól kivehető a hónaljTámasz értelem. A P-nél a Pille, a K-nál az éK, a D-nél a Dőlt felezés, az SZ-nél a SZár, az S-nél a Sátor, az M-nél az anyaMell, a C-nél a Cél, de lehetne menni tovább. Nincs szó egy fia istenről sem. Mind a hang, mind annak képi megjelenítési alakja Teremtői adomány, nem épített Ő bele egyetlen hamis, képzeletbeli istenséget sem. A betűk, hangok sora nem istenségtenyészet,nem bálványistálló. Persze, tudom, hogy utólag a Tammuz, Molok (meleg), Bél és más képzelt istenségeket neveztek el ezekkel, de azok annyit is értek, mint azok, akiknek képzeletében megszülettek.