A magyar nyelvben nincsen nemek megkülönböztetése, és ez a nyelv szellemiségéből adódik.
Az utódnyelvek töredéknyelvek, azok nem birtokolják teljességében az ősnyelv szellemiségét.
Az eredeti életminta szerint a férfi – nő EGY-en létű.
Az eredeti EGY két FÉLből áll.
Az EGY a két véglet összefoglalása: Erő és GYöngédség azaz férfi és nő.
ÁDÁM neve EGYÉN. Ő a földi EGY. Első GY. Első földi alkotó, cselekvő. Első Gyártó, ÉN – EGYÉN.
A NŐ is az EGY egész része, épp, mint EGYÉN, csak ő MÁS. Ö a KEDves. A MÁSod IK. Az IK személy, aki IKlat (mozog). Mind IK vagyunk. Ezt a rákérdezéssel (mint a számtanban a műveleti sorrend csere, az ellenpélda, az osztás próbája a szorzás) tudjuk ellenőrizni: KI vagy? IK vagyok. Én egy IK, te MÁs IK vagy.
Tehát a NŐ ugyanolyan érték, EGY-En-létben.
A FELESÉG nem az a fél*, amely az egész megtörése nyomán előálló elem. Ez olyan FÉL, amely az EGY, az egész építő alkotó része: E-GY. Az EGY-et alkotó összeillő FELek egy-IKe.
Tehát a magyar nyelv szellemisége nem választja szét a nemeket. Mindkettőnek megvan a saját képessége a rábízott szerep betöltéséhez, amelyben a másik segíthet ugyan alkalmilag, de sikerrel nem vállalhatja magára azt teljességében.
A férfi adja a keretet, de a nő tölti meg tartalommal.
* Az szétváló FELek esete már a FÉL-ELEM értelmi körébe tartozik.