Szólhatunk újra arról is, hogy a hivatalos, hivatásos nyelvészet szerint a szlávoktól örököltük szavaink jelentős részét, és a magyar helységek szinte összes neveit. Vegyük példaként a mezőgazdaságban használt szerszámok neveit, és más kifejezéseket: kapa, kasza, gereblye, ásó, lapát, asztag, borona, gazda, de a család, vacsora, vecsernye, varkocs, medve és más szavakat is. A kapa, kasza, villa, gereblye, ásó, lapát mind BOTnyelű, azaz BOToló, ráBOToló, roBOToló szerszámok. A teremtés, kiűzetés után, előbb BOTtal szereztek élelmet, amellyel gyökeret ástak ki, vagy BOTot LENdítve gyümölcsöt VERtek le a fákról. Ha magot ültettek, a talajban BOTtal lyukasztottak helyet neki. BOTtal csépelték ki a magvakat. Ez okból a BOT meghatározó jelentőségű szó lett a munkakifejtésnek szóban, beszédben kifejezésére. Jelen volt a BOTol, BOTra fel, boTRA fel, boTRAkap, csaTRAt, TÖRi magát, koTOR és más innen kiinduló, ide visszavezethető kifejezésekben. A német arBEIT, francia TRAvail, román TREaba, angol WORk, holland WERk, baszk LAN, orosz, bolgár, fehérorosz raBOTa, ukrán roBOTa és még mások mind a BOTot, vagy vele kapcsolatos mozdulatokat rögzítette, a munka megjelenítésére. Tehát a BOT szó munkával kapcsolata vitathatatlan. A Biblia által említett első fémműves nevében is jelen van a BOT – TOB gyök: TUBálkan. Ő kalapáccsal BOTolta, TUBálta a tüzes vasat, vagy nyújtotta a rezet. Később –, de még az Özönvíz előtt – BOTra erősített fémekkel dolgoztak a mezőn, kampán, pampán, réten, téren. Minden BOTnyelű, BOToló, ráBOToló, roBOToló szerszám olyan nevet kapott, amilyen mozdulatokat végeztek velük. A KAPÁval KAPkodva, KAPArva vágták a talajt, a rögöt. A KASZA egy éles, KAJSZA fémlap volt, amelyet nagy ívű KAJSZA mozdulattal LENdítettek be, hogy leSZAKajsza, leszaKAJSZA a füvet. A KARABlyával, GEREBlyével KARmolták, GEReznyelték a rögöket, vagy összeKARintották a leKASZÁlt füvet. A szótárban elolvashatják a többi BOToló, ráBOToló, roBOToló szerszám – ásó, lapát, borona, kalapács stb. – neve kialakulásának folyamatát. A hétnapos tevékenységi beosztást nem a zsidók kapták előbb, s így a munkaSZÜNeti (szün > szüm > szom) napra vonatkozó szabályt sem, hanem az első emberek a teremtés hajnalán. Mózes több ezer évvel később csak bevitte isteni parancsra a zsidók törvényébe, mint hasznos rendelkezést. A SZOMBAT, a munkaSZÜNet tehát nem zsidó kezdemény. Kezdetben más volt a munkabeosztás, adó nem volt, a burokkal védett Földön kellemes volt a levegő nappal-éjjel, fűteni nem kellett, öltözetük csak ágyéktakaró. A hét napból csak négyen BOToltak, dolgoztak: hétfő, kedd, csütörtök, péntek. A szerda a szer, a gyakorlati tanácsadás (ad – da), sereglés, munkától üres nap volt. A szombat, munkaszünet a teremtőnek áldozott nap, és volt egy vásárnap, szintén sereglés, munkától üres, sokadalom, árucsere napja. Tehát az ősiségben a munkanapok BOToló ráBOToló napok voltak. Aki sokat BOTolt TOBzódott a termény sokaságától. A munkaszüneti napot BOTolásmentes, roBOTolástól mentes napnak nevezték. A bevégzett munkára még ma is azt mondják a székelyek: el van BÜTülve, azaz be van szegve, kész. Az ősnyelven a nélkülözés, hiányérzet egyik kifejezője a SZOM gyök volt. Ez jelen van a SZOMj szóban. Ha két vízvétel közt hosszú a SZÜNet, hiányérzet, SZOM állapot alakul ki: SZOMi. A telítést a nyelv az I hang előhelyezésével mutatja ki: SZOMi, szomI vagyok, iSZOM, Iszom. Ez jelzi a telÍtést. A fordított MOSZ, MOS gyök jelentése víz, s így felüdülés értelmet is hordoz, például a MOSott – tiszta, de a MOSoly szóban is. A SZOM gyök a tanyalakó hiányérzetét, társaságra vágyódását is kifejezte, aki a mellette levő SZOM, azaz üres, híjas helyre, térre egy jó SZOMszédot, szomSZÉDot SZOMjazott, hiányolt, akivel beSZÉDbe elegyedhet olykor. A munkaSZÜNeti nap, szabadnap (szün > szüm > szom), BOTolás híján (szom) a SZOMbot, SZOMbat, szomBOT, szomBAT nevet kapta, mint munkajellegű MOZgástól mentes nap. Azon a napon nem BOToltak, roBOToltak a BOTnyelű, BOToló szerszámokkal: kapa, kasza, villa, gereblye, ásó, lapát stb. RoBOTmentes SZOM nap: SZOMBAT. E fent felsoroltak, a BOToló roBOTtal, BOToló szerszámokkal, és az attól mentes SZOM nappal kapcsolatos szavak ősnyelvi eredetét igazoló bizonyítékok összességének részei. A mezőgazdasági szerszámok nevei, de minden más megnevezés is már az ősiségben, az egynyelvűség idején kialakultak, s a többi nyelvek onnan örökölték meg. A szótárban a címszavaknál lehet tájékozódni az asztag, kasza, kapa, ásó, lapát, borona, gazda, de a család, vacsora, vecsernye, varkocs, medve és más szavaknál, amelyek elemeikre szedve bizonyítanak. Nem szláv, finnugor, német, tót, rác, bunyevác, permi, latin, hanem saját asztalnál családjával reggelizik, ebédel, vacsorázik, saját tányérjából, s eszi kenyerét a magyar anyanyelvű. Nem szláv asztagból csépel, a magyar gazda, hanem a saját maga által szántott, boronált, bevetett földről kaszált, összevillázott, gereblyélt gabonáját a saját szérűjén.
Az összes mezőgazdasági szakkifejezéseket, a szerszámok neveit a magyar nyelvből örökölték meg a szláv nyelvek, mivel a magyar nyelvben mutathatók ki a szókialakulás lépcsőzetes fokozatai, a névadó jellemzőik nyomán. E szavak szláv vagy más idegen nyelvekből eredeztetése a hivatalos, hivatásos nyelvészetet, nyelvészeket vagy hozzá nem értővé, vagy szándékosan hamisító, hazug csalóvá, áltudomány képviselőivé minősíti!
Ha ezek után is kitartanak a szláv eredet mellett, akkor bizonyítsák be a fenti szavak kialakulását szláv nyelvelemekkel a névadó jellemzők mentén, megőrizve az összhangot az összesség keretein belül. Megnyugtatjuk a szólopkodásainkért szűziesen pironkodó, szégyenkező, aggódó, nyugtalankodó akadémikusokat: egyetlen szláv eredetű szava sincs a magyar nyelvnek, egy fia szó sem, hanem épp fordítva.