Kiragadott részlet a Magyar szógyökök a román nyelvben című ki nem adott könyve anyagából
(Mivel az anyag még mindig nem látott nyomdafestéket, így az azóta nap mint nap bővülő ismereteimmel gazdagodott, és természetszerűen változott. K. S.)
Mivel bizonyítható a magyar eredet?
A hangok értelme
Ez csak a magyar nyelvben mutatható ki.
A legbeszédesebb e szempontból a TEST szavunk. E szónak minden hangja külön beszél, és a test fő jellemzőit mondja el:
T-apintható,
E-gységes,
S-úlyos,
T-érfoglaló.
Nincs mellébeszélés!
Ezzel szemben vehetjük bármelyik nyelv test jelentésű kifejezését, nem fog nekünk annak fő jellemzőiről beszélni, sem a német Körper, sem a román corp, sem az angol body.
Példának vehető az ERDŐ is. Román megfelelői a coDRu, păDuRe. A meghatározó R és D hangok mindkettőben jelen vannak, de csak a magyar szóban bírnak jelentéssel, csak magyarul bonthatók, értelmezhetők. Az R a rengeteg, a D a folytonosság (idő). Ezekhez még hozzájön az Ő, amely a bő táv, a messzire távozottra mutató névmás. Mindannyi nagy terjedelemre utaló.
A kétkedők számára érdekességként megfordítjuk a román szavakat. Jól megnézni! Íme: URDOc, ERuDĂp. S akkor hol keresendő az erdő eredője?
Egy kis kitérővel a nyelvek eredete kapcsán még elmondható, hogy a szavak ősgyökeiből kiindulva, azt is meg lehet tudni, hogy a kifejezés már megvolt vagy nem az egynyelvűség idején. Erre jó példa a SZAppan, SZApuló SZAvak, amelyeknek nem a SZOrzati SZA ősgyöke ment át a később kialakuló nyelvekbe, hanem a már kialakult műveleti szó módosult az átvevő nyelv hangzástörvényei szerint.
A magyar szapuLÓ szó utolsó gyökszava a mosóvízet jelenti. Ez onnan látható, hogy az átvevő nyelvnek, ez esetben a latin nyelvnek a SZAPULÓra nincs szava, a SZAPpan – SAPO és a mosás – LAvatio külön kapott nevet, és így is vitték tovább az utódnyelvek. A mosás a szapuLÓ LÉ-t jelentő utolsó szótagjából indul – LAvatio.
Még néhány olyan kiragadott szó, amely a kész jelentést magában hordozva, kialakulva jutott tovább az utódnyelvekbe: URZICĂ, VARZĂ, URGENT, CODRU, ATINGERE, VERDE stb.
Ősgyökök
Az ősgyökök két hangból állnak, és ezek most is ott vannak kezdőhangként a kifejezéseink elején: id, hő, hé, él, lé, kő stb. Van olyan is, amelyet az idők folyamán részben elveszítettünk, és már nincs teljes szóbokorral jelen mai nyelvünkben: FA(ktor), FO(rte), TÁ(kol), SZO(kotál) stb. A SZOKOTÁLás, kiszámítás, tervezés a TÁKOLás, ALKOTás előtt. Útbaigazít: szoKoTáL – TáKoL – aLKoT hangváz: sz-K-T-L – T-K-L – L-K-T.
Törvény, hogy mindig az egyszerűtől haladunk a bonyolult felé, a kéthangos ősgyöktől a műveleti szó felé. Ezért minden esetben vizsgálandó, hogy a műveleti szó gyöke ősgyökként mely nyelvben van jelen. Így megállapítható az irány.
Jó példa a KŐ. A faedényben főzés régi gyakorlat volt a tűzben izzított kővel. Kiss Dénestől olvastam a KÖvesztett szalonnáról, amely Zalában még ma is köztudatban van, és Tomory Zsuzsa hívta föl a figyelmemet a Magyar Adorján által kutatott: „ … kő természeti ősszóra és származékaira, melyek között minden főzéssel (kövesztéssel) kapcsolatos szó idegenben is innen származik (német kochen, angol cook, stb.) Nagyon fontos megkülönböztetni a természeti ősszót a műveltségi szótól: az átvétel irányának legfőbb tanúi.”
Tehát a német kochen és az angol cook szavak az ősi KŐ szóból származnak, s mivel a kő őrzi az ősi alakot, így könnyen meghatározható az átvételi irány. A magyar kukta szó is beszél a kövesztés műveletéről, de ez játékosabbnak tűnik annyiban, hogy a fazékba lesést, kukkantást is magában rejti.
Ha valaki végigkeresi a szótárakban – a világhálón könnyen hozzájut – különböző nyelveken a szakács vagy főzni szavakat, döbbenettel állapíthatja meg, hogy zömében jelen van a KŐ ősgyök.
Néhány példa a a világháló fordítójától a szakács szóra: kukhár (szlovák), cuinar (katalán), kukhar (cseh), koken (holl), kokk (norv), kuvar (szerb), kuhati (szlov), kuhanje (horv), cocinar (spa), cozinhar (port), kokata (finn), cuciniere (ol) stb.
Vannak nyelvek, melyek k>g hangváltással ejtik: goginio (walles), gotvya (bolg), gatuaj (albán) stb.
A KOvács is és a szaKÁcs is követ használt a szakmában. Egyik kővel indított, kovakővel csiholt tüzet, azért van nevében elől a kő. A másik előbb szabdalta, szacskálta, előkészítette a főznivaló ételt a fazékban vízzel feltöltve azt. A tűzben melegített kő csak ezután jött sorra. Megnevezésében ezért került középre a kő.
A magyar nyelvben egyetlen hang sem véletlen folytán került a kifejezésben a helyére. Még a sorrend is értelmet közvetít.
Ezért van különböző értelme például a folyamatos, és a folytatólagos szavaknak.
Szóbokor
Az, hogy magyar a gyök, abból látszik, hogy a magyar nyelvben szóbokra, esetenként hatalmas terjedelmű szóbokra van, az átvevő nyelvekben viszont csak bizonyos kifejezésekbe került bele. A magyar gyökszó csak magyarul érthető, az átvevő nyelvekben nincs értelme, nem jelent semmit, csak szóképként él. Erre jó példa a TÉR szavunk, amelynek hatalmas szóbokra van a magyar nyelvben: tér, térség, terem, teremtés, termény, termékeny, termés, természet, termőföld, terület, terülő stb., de más nyelvekbe átkerülve nincs következetesség a gyök szétterjedésében.
A román nyelvben csak a TERület – TERitoriu, TERületi – TERitorial szavakban marad a gyök. Tovább már nem ragaszkodik hozzá: TÉR – piaţa, TÉRség – spaţiu, TERem – sală, TERemtés – CReatură, amely TERemtményt is jelent. A CReatură szó például a CR – KR páros jelenléte kapcsán a sziKRa szóból jön (az ősnyelvben az agy másik neve ikra), mint lángelme sziKRája által kiagyalt, iKReált, TERemtett, alkotott TERemtmény. Tehát itt a TER gyök csak háttéri jelentésben elvontan megbújó.
Gyök- és szófordíthatóság
A másik ismérv, hogy a magyar gyökök jelentős része fordítható értelemváltozás nélkül: tér-rét, mony-nyom, göcs-csög, gör-rög, mag-gam, köp-pök stb. Vagy a szavakban: fecseg – cseveg, facsar – csavar, pirinyó – ripittya, keveredés – verekedés stb.
Kötött mássalhangzó párosok
A fent említett urzică, varză, urgent, codru, atingere, verde szavak tengelyében eddig meg nem figyelt kötött mássalhangzó párosok állnak. Nézzük: uRZică, vaRZă, uRGent, coDRu, atiNGere, veRDe. Mindannyi az ősnyelvben már kialakult szóból módosult a latin, majd a román nyelv hangzástörvényei szerint. A latin nyelv a mély fekvésű magánhangzókat részesíti előnyben, a szavak végződése általában -us – -usz ellentétben a görög -ász, -esz, -isz végződésekkel.
Az alacsony fekvésű vagy magas fekvésű magánhangzók egyensúlyából, vagy egyik túlsúlyából egyébként az is kikövetkeztethető, mely nép volt fogékonyabb a művészetek iránt, és melyik ölt, rombolt többet hatalomvágyból kegyetlenül történelme folyamán.
A magyar nyelvben az e hang van túlsúlyban.
Példa rá: egyenes, egyenetlen, engedelmes, engedetlen, elengedett, elengedhetetlen, kegyelmes, kegyetlen, egyetlen, egyetemes, engesztel, engesztelhetetlen, szeretet, szerelem, teremt, kellemes, kellemetlen, jellemes, jellemtelen stb.
Ebből eredően az e nyelven gondolkodóknál a két agyfélteke tevékenysége közt is tökéletes az egyensúly. Lehetett bármilyen származású tudós, ha magyar nyelven gondolkodott csodákra volt képes.
A siker titka a nyelv és a hozzá tartozó műveltség, amelyből meríthetett!
Paul Hunsdorfer és Jozef Budenz (Hunfalvi Pál és Budenz József) életük végéig németül gondolkodtak! Ettől voltak olyan „jó, elkötelezett magyar” nyelvészek.
Visszatérve a kötött mássalhangzó párosokra, az uRZică (csalán), vaRZă (káposzta) szavak RZ párosa az éRZelem, éRZés, boRZolódás erőteljes jelentéshordozói. Mint alább még bővebben szó lesz róla a csalán (csihány) csíp és így idegboRZoló, a bőrön kiütéseket kelt, régi népies kifejezéssel a CSÍpés kiHÁNYja magát. Neve az ősnyelvben előbb lehetett ÉRZIK A, BORZIK A, mint CSIHÁNY, mivel ez utóbbi szó a következményt is magába foglalja. Mindenképp csípett meg embert az egynyelvűség idején, hogy kiérdemelje neveit.
A káposzta a konyhakerti boRZos felülete okán lehetett BORZA, BORZAS névvel is illetett a káposzta megnevezés mellett. Káposzta alakban a magyar nyelvben maradt fenn, ez a fej – KOPonya – és a levelek OSZTHAtóságából adott név. A boRZa név módosult később vaRZă alakra. Egyébként a káposztának torzsája is van, és ez is kötött mássalhangzó páros.
Az uRGent, RG páros jelen van a süRGős szavunkban, de ez az egész szó tengelyéből módosult sÜRGŐS – URGEnt.
A cODRU-ról már ejtettem szót: ERDŐ, de ebből a már az egynyelvűség idején kialakult kifejezésből jön a román vERDE – zöld, tartalmazva az RD jelentésazonosító párost.
Az érintést jelentő atINGERe – erről is lesz később még szó –, nem csak az NG párost vitte a teNGelyében, hanem az INGER szavunkat is egészében.
Az idegen nyelvek szavaiban – az értelmüket csak magyar nyelven megmutató hangok – külön nem beszélnek, csak az alakzat részei, vigyázzban állnak, mint az odavezényelt katonák, nem értik miért vannak ott a vadidegenben, de oda küldték őket, ezért kötelességük ott állni. Saját jelentésüket ismerik, de használóik előtt némák ezt illetően, nem árulják el csak jellemzőjük első hangját, de annyi elég is azoknak, mert csak mint szóképre tekintenek rájuk.
Talán érthetőbb, ha úgy mondjuk: a magyar szavak oly csoportkép, amelynek mi minden alakját személyesen, név szerint ismerjük, tulajdonságaikat, jellemzőiket is, és beszélni tudunk velük.
Az idegen nyelvek szavai még azon nyelv használói előtt is csak egy csoport, amelynek a csoportban álló betűalakjai személyesen előttük ismeretlenek. Tudják, hogy németek, angolok, románok. Ennyi. Nevüket talán ismerik, de származásukat, tulajdonságaikat, jellemzőiket nem. (Néha ugyan jó helyre kerülnek, de ez ritka. Például a d hang, az édes egyik kulcshangja. A francia doux, az olasz dolce, román dulce esetében elemében van.)
A nyelv kutatójának vissza kell mennie az eredeti gyökérhez, és onnan indulni újra. A magyar nyelvűnek ezt nem nehéz megtenni, mert kéznél van.
A megnevezéseket elemezni kell az általa megjelenített személy, állat, növény, tárgy, fogalom alapvető jellemzői, tulajdonságai szerint, mivel ezeket az ősnyelvben mind használták. Így könnyebb rátalálni az idegen nyelvben.
Például az EGÉR? Ha ez ősnyelvi megnevezés, akkor a többi nyelven miért nem így nevezik?
Az EGÉR fő jellemzői: FÜRGE, MOTOSZKÁLÓ, SURRANÓ, RÁGCSÁLÓ. Az ősnyelv – mint a csalán, káposzta esetében – mindannyit használta. A mai magyar nyelvben a FÜRGEsége okán kapott neve, az EGÉR és FÉREG név maradt fönn. A francia, olasz, román nyelvek a SURRANÓ tulajdonságából kapott nevét őrizték meg: román – ŞOARECE, francia – SOURIS, olasz – SORCINO. Az angol, német a MOTOSZkáló: MAUSE, MAUS, a spanyol, katalán, galíciai a RÁGcsálás tulajdonsága szerinti nevet: RATÓN, RATO, RATOLI
Továbbá…
Vannak oly szavak, amelyek a mindennapi szóhasználattal olvadtak a román nyelvbe. Például: beteg – beteag, nyomorék – niumurug, a menten (azonnal) helyett mondott mintenaş vagy elhallgattatás végett a gyerekre rászólás: mukk lesz!?– mucles!, ami átvitt értelemben náluk nem kérdés, hanem felszólítás, azt jelenti: fogd be a szád! Ez főleg Mócvidéken, de Görgényben is. A gulaş, papricaş, halău (halászháló) szavakból egy postáról érezni a magyar jelleget. Különösen a -oa-, -ea- hangpáros használatánál: coasa – kasza, beteag – beteg és az -ău végződésű szavaknál kell figyelni, mert jó részük magyarból módosult megnevezés. Pl.: Bacău (Bákó), Zalău (Zilah), Ceahlău (Csalhó), birău (bíró), solgabirău (szolgabíró) hârdău (hordó), făgădău (fogadó), sămădău (számadó). A román anevoios – nehéz, fárasztó, nevoiaş – szűkölködő és a magyar nyavalya kifejezések közt is jól érezhető a kapcsolat. Ez a szó jelen van a betegséget kifejező másik ősi szóban, a BALNYAValyában, amely BOLNAV alakra módosulva a román nyelv szókészletében áll. Ez már az egynyelvűség idején is létezett.
A valamikor magyarok által lakott Moldvában megmaradtak a folyók hegyek, völgyek, települések magyar nevei, azokat módosították románra: a Szeret – Siret, Tarkő – Tarcău, Tázló – Tazlău, Békás – Bicaz, Bodza – Buzău, Kisjenő – Chisinău, Csalhó – Ceahlău, Takocs – Tecuci (paTakocska) stb.
A beszédhangokról
Minden hang alapértelme a magyar nyelvben keresendő! Csak a magyar nyelvben mutatják meg teljesen értelmezhetőségük összes jellemvonásait a beszédhangok!
Az ősgyökök két hangból – egy mássalhangzó, és egy magánhangzó – állnak. Ezek külső hatások által kiváltott, a lélek legbelsejéből kiinduló, az agyban megfogalmazódó természetes, ösztöni emberi hangnak gyökké rögzült, bővítményeikkel többféle értelmet nyerő alapszavai.
Így mentek át az ősnyelvből kiágazó nyelvekbe.
Az alábbiakban közölt szószedet a gyökök eredetének kimutatása mellett, és abból következően, a két nyelv kényszerű vagy törvényszerű összefonódását is mutatja. Oly nagy mennyiségű az átvett gyökök száma, hogy véletlennek semmiképp nem mondható. A közös gyökereknek örülni kellene. Ezért nem szabadna mesterségesen szított nemzeti felsőbbrendűségi érzés miatt gyűlölködni. Inkább a felismerésből az összetartozás érzését kell ápolni. Mindkét oldalnak hasznára válna.
A kimutatás nem teljes, mivel nem vonultatja föl a származékok összességét, de a továbbiak kikövetkeztethetők belőle.