LIBERÁLIS, SZABAD

Előrebocsátom: Nem célom sértegetni, a valót tárom fel. Megéltem néhány évtizedet, van egyéni tapasztalatom. Vannak olyanok, akik LIBERÁLISnak mondják magukat, de komolyabb elemzés után kiderül, hogy csak szabadságszeretők, jóindulatúak, segítőkészek, és tulajdonképpen semmi közük a mai gyakorlati liberalizmushoz, amely világra jötte óta kizárólag árnyoldalaival mutatkozott meg a történelem színpadán. Valóban érvényes rá a „vérben és mocsokban” születés.

LIBERÁLIS – Szabadelvű. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin] A LIBERÁLIS* szó az L.B – B.L gyökből indul: LiB – BiL. A LIB – BIL – LIBeg – BILlen, és a LOBogás, BOLdogság gondolatát tartalmazná. Ám a gyakorlatot szemlélve inkább a LOBbant, BOLond szavak bizonytalan, megbízhatatlan értelmét képviseli. Az IB – BI ősgyök lefelé süllyedés, minőségromlás BIzonytalan állapota: hIBa, hIBban, zsIBbad olyan valami, ami használhatatlannak vagy betegnek számít a természetes élő környezetben. A B hangcsoport – IBE – a lIBErális lehetne a szABAdság eszméjéért lOBOgó, az eszme tisztasága fölött ÉBEren őrködő, mivel a lIBEg, lEBEg, lOBOg, a szABAd szállongást jelenti. A mai lIBEralizmus azonban a „mindent szABAd” elvén áll, és a szABAdos életmód a fő jellemzője. Fő vonalvezetésében kizárólag hIBBAnt, hABÓkos – a tiszta erkölccsel állandó hÁBOrúban álló – alakok szerepelnek, és a felszínén a természetes emberi élettől, erkölcstől eltávolodott hIBÁs életszemléletű, tÉBOlyodott, hABArodott, cÁBÁr, ostOBA, gABOrgyás viselkedésű egyedek kÓBOrolnak. A lIBErális olyan, mint a lIBA, oda piszkít, ahol tisztaság van, mert ez neki élvezetet jelent. A B.R – R.B gyök: BeR – ReB. Az emBER központúság, a magas BÉRc, mint szint, lehetne mérvadó. Szép, jó célokért ROBogni, LOBogni. Ám a liBERalizmus az évezredek megszokott, addig bevált rendjének felBORításával kezdte. Ölve, gyilkolva ROBbant be a történelembe. Azt tette, ami ellen harcolónak hirdette magát: erőszakos gyilkosságokat. És nem akármilyen módon! A BaRak, BüRök, BuRok szavakban üres belsőt jelent, amely feltölthető, de nem mindegy mivel! A liBERalizmus vagy meghagyja idétlen, tátongó űrként, vagy szennyel tölti fel. Az R hangcsoport – ERÁ – a libERÁlis hullám, fORROngás előidézőjeként. ERŐszakkal köszöntött a földi világra. Az ERÉnyt ERŐszakkal megtÖRŐket fékeveszett zúzás, tÖRÉs, pusztítás jellemezte. Szinte semmi nem mARAdt épen tÖREtlenül utánuk. A szabadszERElem, EROtika abERRÁlt irányzatainak ŐRÜltjei kavAROgnak, a felszínes mutatványokra épülő libERÁlis világ örvényeiben. Az általuk vallott elv csak felületes, sekélyes máz, alatta minden rohadt. Mindenütt tAROltak, zsAROltak, sAROltak. Ezt jelen időbe is áttehetjük: tAROlnak, zsAROlnak, sAROlnak. Rabló, letorkoló, megtOROló, ERŐszakos, népelnyomó IRÁnyzat. Az R.L – L.R gyök: RáL – Lár. A libeRÁLis eszme, a gyakorlati kivitelezésében LÁRmás, nagyhangú, eRŐLtetett, felszínes, színpadiasan pózoló, mutatványos, így nincs komoly hatása az értelmes elmékre, legfeljebb a kezdetben hittek benne, majd jött, és egyre inkább jön a kiábrándulás. Az L hangcsoport – ÁLI – a liberÁLIs lehetne a bátran szILÁrdan kiÁLLÓ mindenért, ami emberi érték. Ám a mai liberÁLIs vezetés kivÁLÓ csALÓ. bALOgoló, hALOgató, egyenes tartás nélküli, ide-oda bÓLOgató. Mivel nincs szILÁrd erkölcsi alapja, iránya, így a hatALOm megtartása érdekében mindenki ELŐtt megfELElni akarás mocsarában tocsog. LefELÉ rúgó, fELEttesei fELÉ nyALÓ. Anyagi, hatalmi ELŐnyökre törés a legfőbb óhaja. HatALOméhsége betöltésének bizonytALAnságában kész vÁLOgatás nélkül ALÁvALÓ, gALÁd módszerekhez folyamodni, és sELEjt ELEmek támogatását igénybe venni. Az ÁL gyök, csak a külsőségekre adó, megtévesztő ÁLnokság, a színfalak mögött ALantas eszközöket ALkalmazó csALárd lelkület. A liberÁLis vezető soha nem azt mondja, amit tenni akar, és soha nem azt teszi, amit ígért. A szózáró L.S – S.L gyök: LiS – SiL, az egyén magánéletében való turkáLÁS, LESkelődés. Az elSILányuló, minden erkölcsi alapot nélkülöző viSELkedésmód.

*Leszögezendő: a jó értelemben vett szabadelvűség a gyakorlatban nem létezik, soha nem lehetett gyakorlatba ültetni, legfeljebb egyéni szinten. Mivel minden hang, gyök, hangcsoport kifejezi a jó és rossz végletet, leírható lenne a szabadelvűség jó oldala is. De mivel a világ népei a gyakorlatban kizárólag a szabadelvűség, a LIBERALizmus rossz oldalát, rohadó gyümölcseit ismerték meg, így, csak a LIBERÁLIS eszméket a kezdetektől gyakorlatba ültető vezéralakok és követőik által felmutatott jellemzőket keressük a szóban. A LIBERALizmus eszeveszett őrjöngő gyilkosként, emberi vérben, a gyilkolás tébolyodott gyönyörében, kéjében tobzódva tört rá az emberi világra több mint 200 éve. SZABAD – Másokra nem káros, tevékenységében, magatartásában, jogaiban nem korlátozott. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A SZABAD szó az SZ.B – B.SZ gyök bővítménye: SZaB – BaSZ. A SZAB gyökből indul, és természetes, hogy magyar eredetű, mert alkotó elemei és azok minden más szókapcsolatai is érthetők magyarul. Mi az, hogy SZABAD? Egy kiSZABott ADomány, ami számomra megengedett a saját körömön belül. A SZABADság fogalma magában rejti a korlátokat is, amennyi ADatott! A SZABADság szó úgy lesz érthető, ha elemeire bontjuk. A B hangcsoport – ABA – vonatkozásaiban mutatja, hogy a szABAdságot, ÉBErséggel kell használni, mivel a szABAdság emberre szABOtt állapot, és nem kaszABOlhatunk bele mások szABAdságába. A SZAB, AB értelmi körből indulhatunk ki: ab, ábra, kép, ember. Sokan vagyunk, és mindannyian jogot tartunk a SZABADságra. Adatik egy elméleti terület, amelyből kikerekíthetem, SZABhatom a magamét. Ám nem SZABhatom úgy, ahogyan én akarom! Csak úgy, hogy mások körvonalait ne sértsem. Tehát kezemben a posztó és az olló, de úgy kell SZABnom, a saját SZABadság (képzet) ÁBrámat, hogy az ne okozzon egymás „mintáiba” való belekaSZABolást. Vagyis a SZABADság mindenkire vonatkozó részét szABÁlyozni kell. Ne sértsük meg egymás ABjait, ÁBRÁit, azaz köreit. A kör egy szABÁlyos téridom – törvényei vannak (ö). Körvonala és benti oszthatósága mértani törvények által SZABályozottak. Nem SZABdalhatunk bele egymás köreibe. Például: vetkőzhetek pucérra, SZABAD nekem azt, … de nem mások előtt! Ehetek valami nagyon finomat, ha kedvem szottyan, de ne egy várandós hölgy előtt! A szózáró B.D – D.B gyök: BaD – DaB, Nem lehetünk DOBzódók, szaBADosok, tiszteletreméltó, évezredes, bevált erkölcsi elveket felrúgók. Az igazi SZABADság nem a liberálisok szabaccság mocsara, a pocsolya, benne minden erkölcsi mocsok, dancs, ocsú, ocsmányság, acsarkodás, csalás és erkölcsi csőd. Tekintettel kell legyünk egymásra! Valahogy így érthető a SZABADság.