LEN – Rostjáért és olajos magváért termesztett, kék virágú növény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A LEN L.N – N.L gyök: LeN – NőL. A LEN szó önmagában jelzi a hosszúra NŐLt, NYÚLt növényt. Ehhez hasonló a voNUL, voNAL. Hosszú a NYÉL és hosszúra NYÚLik a NYELv, a NYÁL is. A LEN jelentős tulajdonsága a durvább kenderhez viszonyított fINomság, fINom hosszúra nyúló rostjai vannak. Az angol LINen, olasz LINo, szuahéli LIN, román IN, német LEIN, francia LIN és mások. Mindannyiban jelen van a fINom IN gyöke. A szláv nyelveken is hasonló a neve. Az INg gyök összes jelentésbeli értelme csak magyarul magyarázható. Meglehet, hogy a LEN, LIN megnevezés párhuzamban élt az ősmag-nyelven. A L.N – N.L gyök könnyedséget kifejező, így nőiséghez kapcsolódó. Jelen van sok női névben: JóLáN, ILoNa, KorNéLia, NeLly LeNke, MariLyN, JuLiáNna, LiNda, YLÉNia stb. Ezek a nevek mind az egynyelvűség idején alakultak ki. A fehér szín a női tisztaságigény kifejezője, és így a LENvászon fehérsége a nőiséghez, a fehérnéphez kötődik. A CzF Szótár leírásából: „Egyezik vele a görög linon, latin linum, német Lein, szláv len lan stb. Ha tekintetbe vesszük, hogy ezen növénynek legkitünőbb és leghasznosb tulajdonsága az emberi nemre nézve abban áll, hogy finom s hosszura nyuló héjszálai vannak, okszerüleg állithatjuk, hogy nevét ezen tulajdonságától kapta, s ennélfogva alapfogalom benne a finomság, finomra nyúlás, foszlás.” A gyökhasonlóságok itt is az ugyanazon nyelvből eredés bizonyítékai.
LÉTRA – Két hosszú rúdból és ezeket egymással párhuzamosan összekötő fokokból álló, magasabban fekvő hely megközelítésére való eszköz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A LÉTRA L.T – T.L gyökbővítmény: LéT – TéL (l > r: tér). A LÉTRA a magasság háTRányának legyőzésére való. Mondhatnánk: a fizikai, testi jelenLÉT szószerinti magasabb állapota a levegőben. A RA – AR ősgyök a szavakban, sok esetben lég jelentésű: madÁR, szÁRny stb. Ragként a levegőből valamiRE Érkezés, RÁtelepedés jelenségét leíró: -ra, -re, reá – áer. Van egy mondás: ’A LÉT magas fokán.’ Talán a LÁT gyök is illene a szó elejére, mivel a LÉTRA tetejéről messzire LÁTni. A LAJT, LEJT leereszkedés jelenségről szól. Van még egy székely LÉTRA szóalak: LÉTORJA, jelentése szó szerint: a LÉTezés az ORJÁn azaz a csúcsán. A LÉTRA mindig ferdén áll, kissé EJTetten, a felső vége – LEJT (lejtorja, lajtorja) A LÉTRA szóban levő TR páros emelt állapot jelzője is a szavakban: TRón, TRombita, saTRapa és mások. A T.R – R.T gyök: TéR – RéT, hangjaival alkotható a TÉR, TERület, báTOR, RÉT, RETten szavak.. Aki a LÉTRA (lajt)ORJÁN áll, nagyobb TERet LÁT be. MagasLATra báTOR RETtenhetetlenek kapaszkodnak fel. Összevethető a lajtorja szóval.
LEVENTE – Daliás harcos. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szerb–horvát < török < perzsa] A LEVENTE név L.V – V.L gyökbővítmény: LeV – VeL. A LEVENTE a LEVÉlhez hasonlóan, vékony, karcsú, könnyen mozgó, forduló dalia, akinek látványa felüdítő jelenség. Mint nevet felnőtt korban adták alapvető tulajdonság nyomán: LÉVÉN TE dalia, győztes vitéz LEVÉND, vagy LEVÉND győztes dalia. Értelmes magyar szó! Valaha egyszerűen innen, ezt az értelmet közvetítve indulhatott. A CzF Szótár leírása: „Mi elemzését illeti, alakja magyaros, minthogy több rokon formáju szókkal bir nyelvünk, milyenek: cseprente, szeprente, csemete, csimota, bangita, vělěszta, geleszta, Döbrente, Szalonta, stb. Ha a levente v. leventa szóban alapfogalomul veszszük a sebes, könnyü mozgást, forgolódást, mi csakugyan a bajvivónak mellőzhetetlen kelléke: akkor okszerüleg állíthatjuk, hogy gyöke a lebegő mozgást jelentő leb v. lev, melyből származott leveng, levend ige, innen levengő, levendő, levenge, levende, levente. Így fejlődött ki a cseprente is, mert cseprente am. sarjadzó cseperedő bokor, tehát törzse cseper, ebből lett csepereng, cseperend, cseprend, cseprendő, cseprende, cseprente.” Kiem. K.S. A viszonyító, hasonító NT páros, vagy az ND-re váltott alakja is erre utal. A G és D hangok kapcsolata ismert. A LE ősgyök a LE(ve)NDület szó alapja is. A VENG ősmag-nyelvi jelentése: vér, tehát LENDületes áramlat. Árpád egyik fia LEVENTE. A LEVENTE fordítható: VELENTE, VALENTA. Az L hanggal alkotott gyökváltozatokban a V, B, P, F rokonhangokkal, és ez utóbbinak az SZ (z) hanggal való rokonsága nyomán, különböző bokrosodás alakult ki: ÁBEL, BÉLa, BÁLint, VALentin, AraBELla, VALéria, PÁL, LÁSZló, LÁZár, ELIZa és mások. Ezek mind könnyed mozgásúként jellemző nevek. A LEVENTE névben jelen van a LÓ, volt ennek a névnek LOVONTA, LOVENTE alakja is. A SZÉL egyik ősmag(yar)-nyelvi neve: VENT, amely annak LENDületes áramlását jelentette. Innen a SZÉL erejével továbbsuhanó vitorla VELA neve is. A VEND, VENT a folyóvíz vagy a szél VÁNDorló LENDületes ereje: örvéND – ND > NY – örvény (ör – kör – tor) torNáDó. A LOVON könnyedén, VENTsebesen (szélsebesen), LENDülettel száguldó ifjú kelLEmes, üde látványként hatott. A név akkor alakult ki, amikor még sem szerb sem horvát nyelv nem volt. A perzsa, turk, türk még ősnyelv közeli. Magyar Adorján szerint volt egy türk törzse a magyar népnek. Semmilyen perzsa, török, szerb-horvát jellege nincs a szónak. A fenti zárjelben, eredőként jegyzett nyelvek bármelyikén lehet próbálkozni a szóbokrosodás ily tömegének felvonultatásával, vagy a szópárhuzamok, rokonvonatkoztatások felsorolásával. Az egyik legmagyarabb nevet próbálja idegen eredetűnek hazudni a Magy. Ért. Kéziszótár.