LEKVÁR – Gyümölcsből cukorral főzött édes, pépes élelmiszer. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szlovák < német < latin < görög] A LEKVÁR szó a LÉ – ÉL ősgyökből induló L.K –K.L gyök: LeK – KaL bővítménye. A LEK gyök jelenti a helyet is – LAK, LEK, LÉK, LIK – mély edény, ahol a munkafolyamat történik. Fordítottja a KEL, KAL stb. a körmozgás KALányolás leírója. A KV hangcsoport – EKVÁ – a lEKVÁrfőzés igyEKVŐ, cselEKVŐ, figyelmet igénylő teVéKenység, különben odaég az edény aljára. Mondhatnánk úgy is: nincs menEKVÉs, ha belekezd, végig kell csinálni. A KV páros, mint K.V – V.K gyök: KaV – VaK a KAVar, KEVer, VAKar, VÉKa szavak alkotója. Ha végigmegyünk a fent említett nyelvek szótárain egyedül a szlovákkal talál a LEKVÁR szó, mert azok meg a magyarból vették, ami azt jelenti, hogy nekik sem LEKVÁRjuk, sem szavuk nem volt hozzá. Hasonló a máramarosi román silvoiz, azaz szilvaíz. Hogyan készült valaha, vagy készül ma is a LEKVÁR? Azért ez a kérdés, mivel a görögöket is említi, sőt főeredőként jelöli. Ógörög nyelvről lehet szó. A szóban tengelyhangzó a KV páros. Bevezetőként, bemelegítőként néhány KV páros vonatkozás, amelyek nem meghatározók a megnevezésben, de mégis ott vannak. A LEKVÁR főzéséhez tüzet kellett tenni, melyet KOVával csiholtak. Szükség volt egy darab egy- vagy kétVÉKás üstre (ez nagyon régi űrmérték = 20 l), amelybe nagy mennyiségben bele lett raKVa a gyümölcs. A LEKVÁR főzése cselEKVŐ munka. Most jön a névadó! A legjellemzőbb: elejétől végig KAVarni kell, főleg az egyre növEKVŐ hő miatt. És nemcsak akárhogy! Kötelező LE végig, az aljáig, fenekéig állandóan KAVarni, LEKaVARni, különben odaég menthetetlenül, és lesz mit leVAKarni. LEKaVAR, ez a LEKVÁR egyik névadó jellemzője. A LeKVáR – LeKaVaR hangváza azonos: L-K-V-R – L-K-V-R, majd L-V-K-R azaz LeVaKaR. Nagyanyám – elmondása szerint – nagy családjának főzvén egész éjszaka kavarta (lekavarta – lekvarta) míg LEKVÁR lett. Az már természetes, hogy a végén még az üst KÁVájáról is muszáj leVAKarni. Hozzáteendő, hogy jó LEKVÁR a LÉdús gyümölcsből lesz, mert abból áll össze az ízes, édes sűrítmény. Az is jellemző, hogy sokáig kell VÁRni, (ka)VÁRni, ameddig eléri azt a sűrűséget és természetes édességtartalmat, hogy cukor és tartósítószer adagolása nélkül is elálljon. A jó LEKVÁRba nem kell cukor, sem más adalék. Addig kell főzni, ameddig minden más elpárolog belőle, és csak a gyümölcs LEGje (lek) marad. Ez volt a tartósítás titka a régi világban. Gondolom, hogy ezt az okfejtést a görög marmelada, német marmelade, vagy a latin pulpa prunorum (szilvaíz) és a szlovák lekvár (sic) szavakkal is végig lehet vezetni az illető nyelveken addig, ameddig LEKVÁR lesz belőle. A hivatalos nyelvészet a görög, latin LIQUO szóból eredezteti, amelynek jelentése: folyadék, LÉ. Csak hát a LIquo szógyöke is az ősmag(yar)-nyelv LÉ ősgyökéből módosult.