Büszke lovas nép helyett kujtorgó kutyák gyáva totyakodó gatyás népe
KUTYA – A ragadozók közé tartozó, ház- és nyájőrzésre, vadászatra használt vagy kedvtelésből tartott háziállat. [MÉKSz: kutya+ ?] A KUTYA szó bontható, magyarázható ősmag(yar)-nyelvi eredetű. A meghunyászkodás jelölése is a KU gyökből indul: kunyorál, kunnyog, kunyászkodó, kujtorog, kunyerál, vagy k > h hangváltással hunyászkodó. (Petőfi Sándor: A kutyák dala) A KU gyök megalázó kicsengésű, a kutyára találóan jellemző, nem véletlen a ku szótaggal induló névadása. A rászólás is: KUss! A TY hang magyar nyelven a tyúk, tyuhaj, tyű szavak kezdőhangja. Szóközi hangként a toTYakodó, gaTYa és hasonló szavakban fordul elő. Lazán kötődő, löTYögő állapotot jelöl. Ezek a kifejezések a gazdája mellett löTYögő KUTYÁra, de a KUTYÁja mellett löTYögő elfogult KUTYAimádó gazdira is vonatkoznak. A mániákus KUTYAimádó KUTYAtartó olyan, mint a KUTYA. KUTYÁval élsz, KUTYÁvá válsz. A magyar valaha lovas népként, lóhátról büszkén felülről szemlélte a világot, és győzni indult a csatába. Ma a KUTYA fenekétől néz fölfelé KUJtorogva, megHUnyászkodva, félénk bátortalansággal, könyörületért esedezve gyáva KUTYAként.