KUTYA – A ragadozók közé tartozó, ház- és nyájőrzésre, vadászatra használt vagy kedvtelésből tartott háziállat. [kutya + ?]
A KUTYA K.TY – TY.K gyökből: KuTY – TYöK (k > g: työg). A KUTYA – bontható, magyarázható ómagyar ősnyelvi eredetű szó. A meghunyászkodás jelölése is a KU gyökből indul: KUnyorál, KUnnyog, KUnyászkodó, KUjtorog, KUnyerál, vagy k > h hangváltással HUnyászkodó. A KU gyök megalázó kicsengésű, a KUTYÁra találóan jellemző. Nem véletlen a KU – UK ősgyökkel induló névadása. A rászólás is: KUss!
A KU gyök ugyanakkor a KÚT, KUTAT alapszava. A KUTAtás ÚTkeresés valami irányába. A KUTYA nyomkövető, KUTAtó állat is. A TY hang magyar nyelven a TYúk, TYuhaj, TYű szavak kezdőhangja.
A TY hangcsoport – UTYA – a védelmet is jelent a kUTYA, bÁsTYA, bÁTYA, ATYA, gATYA szavakban. A bETYÁr szóban a kóborlás értelem van jelen, és némely KUTYA is viseli a kóbor jelzőt. A kUTYA gazdája mellett lÖTYÖgő, néha tOTYAkodó.
A KUTYA vitathatatlanul az emberhez legjobban KÖTődő állat. De csak ahhoz, aki gondozza. Az állatot lehet, kell szeretni, gondozni, de nem lehet imádati bálvány. A kedvenc rányomja bélyegét az emberre.
A magyar valaha lovas népként, lóhátról büszkén felülről szemlélte a világot. Ma megHUnyászkodva, a KUTYA fenekétől néz fölfelé, gyáván KUjtorogva, szolgaian. E módon viselkedik elnyomóival is, és csodálkozik, hogy szolgasorsban él.
Sajnos, ez vitathatatlan: kutyával élsz, kutyává válsz!
A KUTYA élettere a lakás küszöbtől kifelé volna természetes. Arany János: Családi kör: „Küszöbre a lábát, arra állát nyújtja.” Ám ma sok helyen a KUTYA az úr* a házban.
/*/ Soha nem szabadna megengedni, hogy a gyerekek arcát, száját nyalja, vagy azonos tálból egyen velük, hiszen előtte talán épp a végbelét tisztogatta nyelvével.