KRUMPLI, KUKORICA

KRUMPLI – Burgonya. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A KRUMPLI K.R – R.K gyökbővítmény: KöR – RoK. A KRUMPLI szóban három kötött mássalhangzó-páros van: KR, MP, PL. A KR hangcsoport – A/KRU – a mAKRAnc, szIKRA szavakban kellemetlen ellenálló alkalmatlanság vagy csípő égetés értelmű, a fenti maghozó termése, a bogyó KeseRű-savanyú ízérzetére vonatkoztatva. Ilyen az EGREs (k > g) szóban, ahol a bogyó UGRÁndozó tulajdonsága mellett a savanyúságát is jelöli. Az utódnyelvi alakokban csak a savanyú értelmét vitte be.  Például a spanyol AGRIo, francia aIGRE, mind savanyú. A román ACRU (akru) hasonló: KRU. Megtörténhet, hogy ez a benyomás a KRUMPLI tényleges maghozó termésének, a szárán levő bogyónak a kóstolása nyomán alakult ki, amely kellemetlen KeseRnyés ízű, evésre alkalmatlan. Az MP hangcsoport – UMPlI – kellemes érzetet keltő, IMPOnáló dolgok kifejezője, amely a gyökérgumó ízlelése nyomán alakult ki. A táplálékok közül ilyenek: kOMPÓt, pEMPŐ, de tetszetős, látványra kellemes dolgokat is leíró, mint: lÁMPA, pOMPÁs, csEMPE és mások. A krUMP(l)I esetében beékelődött egy L hang, amellyel létrejött a PL páros, amely a gumó táPLáló tulajdonságát emeli ki. A KRUMPLI szóban tehát sűrítve jelen van a felső bogyótermés kellemetlen (mérgező) kesernyés íze (a/kru), tulajdonsága, jellemzője, de benne foglaltatik a gyökérgumó IMPOnálóan (umpi) kellemes íze is. A PL hangcsoport – UmPLI – a gondoskodás, irányítás, tÁPLÁlás gondolatkör értelemadó eleme. Ilyen értelmű a krUmPLI, csÉPLŐ, csAPLÁr, gyEPLŐ, pAPLAn szavakban. Ha elfogadnánk, hogy német nyelven nevezték KRUMPLI névvel, akkor sem tudták elkerülni az ősmag(yar)-nyelvi névalkotás szabályait és kizárólag annak gyökszavaiból alkothatták meg, mivel a német nyelvnek nincs saját gyökrendszere, csak amit megörökölt az ősi anya-nyelvéből! Mégis azt kell mondanunk: ez a szó, ez a megnevezés még az ősmag(yar)-nyelven alakult ki, de kiesett az egyenes ági örökös magyar nyelvből, ám fennmaradt más utódnyelvben, majd a növény újkori megjelenésekor visszatért a nyelvbe. Viszont – és ez bizonyító erejű! – csak a mai magyar nyelven lehet szóboncolással megállapítani a megnevezés mondandóját! Egyetlen könnyen érthető magyar neve: PITYÓKA, amely a középkor végi újbóli megjelenésekor bigyó, bogyó szavak alapján képződött. Azért érdekességként megjegyzendő, hogy a valaha volt egyik ősnyelvi neve is a P.T – T.P gyökből: PaT – TaP indult. E gyökkel több nyelvben is jelen van: angol potato, német kartoffel (p > f), svéd potatis, olasz patata és mások. Azonban ezekben a nyelvekben nem mond semmit a gyök, míg a magyar nyelvben arra is rámutat: PaT – TáP, hogy ledobva PATtog a talajon, és TÁPlálkozásra alkalmas. Bővebben a pityóka címszónál.    

KUKORICA – 1 – 2 méter magasra növő, szemes termést hozó növény. Emberi táplálék és takarmány. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szerb–horvát és román] A KUKORICA a KU – UK ősgyök összevont alapjáról indul: KUK. A KUKORICA az első azon termények között, amelyet emberi táplálékul használtak már az ősiségben az egynyelvűség idején. A CzF Szótár véleménye: „Hozzánk keletről hozott közismeretű növény, melynek gyümölcse, hosszukás gömbölyű csövön bogyók gyanánt öszvetömülő magokból áll. Mint alakja mutatja, nevét a kukora szótól vette, melyhez leginkább hasonló; a cza kicsinyező képző, mint a Katicza, Gyuricza, gánicza, és a cze a kendericze szókban. Tájszokásilag hol törökbúza, hol tengeri, hol málé. Kukoriczát ültetni, kapálni, szedni, fosztani, morzsolni. Tejes, nyers, főtt, sült, piros, tarka kukoricza.” A KUKORICA annyira román, mint Hunyadi János, Mátyás király vagy Kinizsi Pál. A torzsát KŐKemény (kuk) szemek veszik KÖrül (kor), amelyek lepörgetve rázhatók, RISZÁlhatók (rica). A magvak könnyen gurulnak, úgymond: KÓRICÁlnak. A K hangcsoport – UKO – a kUKOricaszemek egy csOKOrban vannak, teljesen tAKArják a csusza törzsét. Az R hangcsoport – ORI – a növény hasonlít a cIROkhoz, a kukORIcaszemek kÖRÜlveszik a csusza törzsét. Lebontva szétgURUlnak, kÓRIcálnak, ERŐsek, de tÖRÉkenyek is. A C hangcsoport – ICA – a kukorICAcső távolról nézve rECÉsnek tűnő, a kukorICAszemek a csusza hosszához mérten pICIk, szétöntve kórICÁlnak. Ha a KUKORICA megnevezést új keletű szóként vesszük, akkor is a nyelv névképző törvényei, szabályai szerint történt, mert nem történhetett másként. Van azonban itt egy érdekes jelenség, amelyet nem lehet tudatos „összebeszélésnek” venni. A CIROK nevű növény ránézésre hasonlít a KUKORICÁra. Ismeretesek a magyar nyelv szómegfordító lehetőségei, amely csak e nyelv sajátossága. Többféle fordítási mód van, ez esetben a teljes 180 fokos fordítást nézzük: KUKORICA – ACIROKUK. Emeljük ki néhány összefüggő hangját: aCIROKuk. Mit találunk? A CIROK nevét! A CIROK Etiópia és Szudán sztyepp-szavanna területein őshonos. A KUKORICA pedig Amerikában. Akkor hogyan hasonlít a két növény neve? Talán, mert valaha régen, az ősiségben az egynyelvűség idején jelen volt az egész földkerekségén, és akkor is ez volt a neve, mert nem lehetett más a jellemzők nyomán. Mivel a mai magyar nyelv, amely az ősmag-nyelv egyenes ágú leszármazottja nem ad más megnevezési lehetőséget, mint amelyet tervezője, alkotója által gondosan felépített nyelvszerkezeti illeszkedési váza és belső hangtani szabályai, hangzástörvényei a növények jellemzőiből kiindulva az adott esetben megengednek! Ez bizonyíték egyúttal arra is, hogy a mai magyar nyelvnek az ősmag-nyelvéhez hasonló névadási eszközei vannak. És ez nem felülírható!