KONYHA – Az a helyiség, épületrész, ahol főzni szoktak. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv < német < latin] A KONYHA K.NY – NY.K gyökből indul: KoNY – NYoK. A KONYha asszoNYOK, láNYOK, azaz NŐK, vagyis a szoK(o)NY(h)a birodalma. A tűzhellyel, főzéssel, ételkészítéssel kapcsolatosan már említettem a KŐ meghatározó szerepét a kályha, katlan, kemence címszóknál. Ugyanez áll a KONYHA esetében is. A KŐből kirakott KÖzépen levő tűzhelyet magában rejtő, KONYult, azaz HAjlított tető alatti, árNYat, eNYHet nyújtó KONYHA volt a legfontosabb csoportosulási Helye a családnak. Ezen túlmenően azonban van még más értelme is, és ez az NYH párosból, annak alkotó hangjaiból. A régi időkben a taNYa volt az aNYaHely, otthon, s abban a KONYHA volt az a Hely, ahol a munkában megfáradt férfi hazatérvén leült, megpihenni, asszoNYA főztjét megízlelni, vele eNYelegni. Az NYH páros mindkét hangja lágy hang, és a guNYHó, KONYHA, kuNYHó, laNYHa, eNYHe szavakban a megfeszített munka után – szerető, gondos asszoNYi otthonteremtő kezek munkája nyomán – kellemes körNYezetben való NYugalomra, piHenésre is utal. Megfigyelhető az NY és H hangok jelenléte a körülírásban is. E névadó jellemzők sűrítménye a KONYHA név, hiszen az összes értelme jelen van annak nevében. A CzF Szótár a KŐ mellett egy másik szerepét is említi a KO gyöknek: „egyezik a latin coquina, középkori latin cocina, cochia, olasz cucina, franczia cuisine, német Küchen, bajor Kuchen, Kuchel, régi felső német chuchina, cuhhino, svéd koek, angol kitchen, cseh-tót kuchine, kuchina stb. szókkal. Gyöke a főzésnek KOtyogását utánzó KO hang, mely megvan a hőre, hevítésre, illetőleg főzésre vonatkozó koh, kohó, kohvszt, kotyfol, kotyvaszt, koty bele! kotynyeles magyar, valamint a szanszkrit kvath, latin coquo, német kochen, szláv kuchar stb. szókban.” Kiem. K.S. Ez a sok gyökegyezés mind az egy forrásból, egy nyelvből eredést bizonyítják, ám egyik nyelven sincs rá átfogó magyarázat.
KÓPÉ – Furfangos fickó. Pajkos, huncut fiúgyerek. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A KÓPÉ K.P – P.K gyökből indul: KóP – PóK. Jó fej (káp, kop), vált az esze, mint a tűz, kiismeri magát minden helyzetben, kivágja magát. A KÓPÉ szó a KÁP, KOP (koponya) gyök bővítménye. Innen a székely góbé szó is (k > g, p > b váltás). A K.P – P.K gyök tűz jelentésű is. A POKol, PÉK, PÁKa, PIKírt és más szavakban tűzzel, égéssel kapcsolatos. A tűz beleKAP az éghető anyagba. A lángeszű ember elméje gyorsan KAPcsol, és azonosságok közti KAPcsolati PontoK megállapításában gyors, rögtön bejön neki a KÉP, mivel KÉPes rá. Ez a reáltudományok területének igazi tehetségeit jellemzi (Bolyai, Neumann, Teller stb.). A P.K gyök P > F hangváltással – FOK – sok utódnyelvben tűz jelentésű. A FOKozott fénynyaláb összpontosítással gyújtóPont jön létre, amelyet FÓKusznak neveznek. A kemence neve valaha KOPtor* is volt, s ez tűzvonatkozású. Tehát a jó KÉPességű KOPonya gyorsan ráKOPpan a megoldás útjára, elKAPja a vezérfonalat. *KOPpenHÁGa neve: KOP (fok = tűz) a parti HÁGókon, amely a hajók irányítására rakott tűz, mint világítótorony. Dán nyelven a sziget neve holmen, amely az ősmag-nyelvi halom, halmon, halmos hely. E halmok HÁGóin, azaz fenn égették a KOPot: KOP fenn a HÁGÓn. Ősmagyar nyelvű emberek adtak nevet minden jelentősebb helynek (hegy, víz, völgy, tér) Jóropában. KOPERTA – (Levél)boríték. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: latin] A KOPERTA K.P – P.K gyökből indul: KoP – PoK. E szó így biztosan nem magyar hangzású. De figyeljük meg alkotó elemeire bontva, és Rubik kockaszerűen átforgatva: KO-PE-R-TA > TA-KO-PE-R > TAK-op-ER (takar). Ha P hangot a zöngés párja, a B váltja, akkor TA-KO-BE-R > BE-TA-KO-R. Vagyis: BETAKAR/ó. De vihetjük tovább a KOPER – KÓBER, azaz KÓBOR > BORÍTÓ – BORÍTÉK alakig. Erdővidéken KÓVERTA, amely esetében érvényesül a P > V hangváltás is. Ha a P > F váltást is kipróbáljuk, akkor a KOFERTA szó jön elő, amely a KOFFER (csomagborító) szót juttatja eszünkbe. Az RT páros, mint alvó R.T – T.R gyök: RéT – TeR, szintén rejt jellemzőt. A KOPERTA, boríték RÉTegelt TERítőként TakaRja TARtalmát. A KOPERTA szó minden alkotó eleme az ősmag(yar)-nyelvből származik.
KOPONYA – Az ember illetve az állatok fejének csontos váza. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ? déli szláv] A KOPONYA K.P – P.K gyökből indul: KoP – PoK. A KÁP, KOP ősmag(yar)-nyelvi gyökök, a K hangos ősgyök-sor bővítményei. Erre bizonyíték többek közt a KÁPoszta, amely osztható fej jelentésű. Szómegfordítás nyomán: NYAKOPO. Vagyis azt is „tudja”, hol áll: a NYAKon. És, hogy KOPppanó. De azt is, hogy takaró – PONY, az agyvelő takarója, PONYvája. Azt is, hogy „tűz” (ész) van benne, amelyből kiPUKkanhat (kop – pok) az ötlet. A K > G váltással GO gyökből is indulhatott a név a kezdetekkor. Ugyanis itt van a GOndolatok otthona, helye. Erre párhuzam a Jeruzsálem melletti KOPONYA hegye, a GOLGOTA (tagolgo). Az elme GOndOLKOzással (g > k) dOLGOzik. A valamikori – még magyar nyelvű nép lakta – helyen ez a hegy a töprengés, GOndOLKOdás helye lehetett, ahol TAGOltan meghányták vetették a dOLGOkat, és utána döntöttek. A történelem fintora: itt végezték ki az emberi történelem legfelvilágosultabb GONDOLKODÓját, a legvilágosabb KOPONYÁt.
KOPORSÓ – A holttest eltemetésére való hosszúkás, fából, ércből való láda, tartó. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A KOPORSÓ K.P – P.K gyökből indul: KoP – PoK. A forrást már nem tudnám megjelölni, de régen olvastam, hogy a középkorban a KOPORSÓ szót, ékszereket tartó kis dobozra is alkalmazták, amelyben keresgélve KAPARtak, KAPARásztak. Az RS páros ilyen jelentést ad a peRSely, taRSoly szavaknak is. Valóban nem biztos, hogy a halállal volt kapcsolatos az eredeti megnevezés, az RS páros ugyanis – főleg az S hangnak szélsőségeket megjelenítő tulajdonsága okán, az R.S – S.R gyökként – inkább a SŰRű, SERény, gyors mozgás, forgás, vagy hangulatos jelenségeket leíró jelentésű: a farsang, harsan, harsány, gyors, orsó, szavakban. Igaz, hogy a Súly, Süllyed, Sár szavakban már lefelé, a mélység irányába mutat. Az, hogy végül mégis a mai – halállal, holttal kapcsolatos – jelentése lett, az RS páros által képviselt ellenoldali jelentésből eredhet. Mert az RS páros a kóRSág, keSeRv, soRS szavakban, de R.S – S.R gyökként: RéS – SéR, a SÍRás, SÍR szavakban is megjelenik. Bár a CzF Szótár szerint a SÍR szónak szintén nem a mai jelentése volt a kezdetekkor, hanem a termények részére, azok tárolására ásott RÉSeket, gödröket nevezték SÍRnak, amelyeknek – az R hang lágy társára, az L hangra váltva – ma SILó a nevük. A CzF szótár ezt írja KOPORSÓra: „e szónak gyöke a burkot vagyis öblös üreget jelentő kop v. Kob, melytől kopolya vagy kobolya (am. Kivájt üreg) is származik.” Kivájt – kiKAPARt. A KAPAR, KOPOR értelme mindenképp jelen van. A POR, amely a halálkor a testre használt PORhüvely kifejezés része is. Székelyföldön ma is használt mondás: ’ha meghalok, elKAPARtok a fődbe.’ A török nyelvek szintén átvevők az ősmag(yar)-nyelvből, azonban a fentihez hasonló névadó jellemzőkre nincs átfogó magyarázat azokon a nyelveken.