KLASSZIKUS – A görög-római ókorra vonatkozó, vele kapcsolatos műveltség. [NEM latin] A KLASSZIKUS szó K.L – L.K gyök alapjára épül: KaL – LaK. A szó keletkezése visszavihető a görög-római ókoron túlra, még az Özönvíz előtti időre. A szó a KL páros mellett tartalmazza a SZIK gyökszót. A KL párost a legKeményebb K és a legLengébb L hang alkotja, s ezért mindkét véGLetet (k > g) megjeleníteni képes különböző szavakban. A KULcshelyzet meghatározó. A KULcs mindennek a nyitja. A KLASSZIKUS ősiség jóval régebbi a görög-római ókornál, visszamegy a teremtés kezdetéig. A KL hangcsoport – I/KLA – jelen van a csUKLÓ, a régies sIKLA (boka), mint kemény kötődésű, ugyanakkor rendkívül hajLéKony ízületek megnevezésében. Az igazi szónOKLAtot szabadon adják elő, de szorosan kötődnie kell egy tárgyhoz és az előadó személyiségéhez. A nyAKLÓ nem szorítja az állat nyakát, de valamihez kötve tartja. A szIKLA kemény kő, de elmozdulhat helyéről, és GÖRdülve (kör) vagy sIKLÓ (síkul) mozgásban indulhat a völgy felé. A folyton IKLAtó (mozgó, nyüslető), rátarti – KöteLességét végző. A KL páros, mint K.L – L.K alvógyök: KaL – LaK, hangjaival alkotható szavak olyan tárgyakat írnak le, amelyek őrzik ősi rendeltetésüket, alakjukat: KULcs, KALap, KALány, KILincs és mások, mindannyinak köze van a KÖR fogalmához! E KÖRértelem különben érvényes az összes KL kezdetű, idegenül hangzó szóra, amelyek esetenként a mindig ugyanoda visszatérő (klub) vagy gyors ismétlődés (klopfol), esetleg épp KÖRalak (kloáka) jelzői a szóban. Az SZ hangcsoport – ASSZI – ami klASSZIkus, az SZIklASZIlárd, örökérvényű, tartós, megváltozhatatlan. Jelen van az ASZAl szóban, amely a gyümölcs időtállóvá, tartóssá tétele. A nyOSZOlya őrzi őseredeti, a mESSZI múlt óta azonos szerepét: az a fÉSZEk, ahol az emberpár nÁSZOl, s amelynek módja azonos az első emberpár nÁSZA óta, s ma is a testi élvezetek ÁSZA. A nyOSZOlyán fESZÜlő, nESZÜlni kÉSZÜlő ASSZOny ugyanúgy hozza világra magzatát, ahogyan Éva, az első anya első gyermekét. A bESZÉd is ősi, első gondolatközlő mód, azonos hangkészlettel, amely ma is ugyanaz. A mASSZA, a gomolygó tömeg, hOSSZÚ évezredeken át, és ma is a valamit valamiből képzés alapanyaga. Az SZ.K – K.SZ gyök: SZiK – KéSZ, ami klasSZIKus, az KÉSZ, kipróbált, évezredeken át működőképes, bevált, gyakorlatok hosszú sorában igazolt, azon változtatni nem kell, nem tanácsos. Mindennek a lényege, fő azonosítója, örökösen ismételhetősége a SZÍKjában él, képződik. A SZÍK az örökítő sejt, a gén, amely, ha változik, csak rosszabb lesz (mutáció), és több nemzedék ideje alatt javítja ki önmagát, visszaállítva a klasSZIKus állapotot. A klasSZIKuson nem kell változtatni, mert a SZÍKja*, a dolgok töve, szíve, keményen rögzült alapja nem kéri, és nincs is SZÜKség rá, mivel a teremtéstől eleve KÉSZ! A K hangcsoport – IKU – a szoros, mozdíthatatlan beÉKElődés, az ősi, ma is érvényes erkölcsi követelmények ÉKEssége az elvetemült szabadelvűség ellenében. A sokszor nyAKAs, AKAratos ellenállás a felhígult, lőre újjal szemben, de amely nyAKAsság, AKAratosság hatÉKOny a régi, örökérvényű értÉKEk megőrzésére, s nem hajlÉKOny, hogy a divatos áramlatok ide vagy oda sodorják. A szózáró K.S – S.K gyök: KuS – SoK, a KOS keménysége, a KÉS élessége, a SOKK, amivel szembemegy a lőrét védő: szilárdan kötött elvek nélkül kódorgó szabados, amikor találkozik egy igazi KLASSZIKUS, ősi erényeket, értékeket megőrzővel, védelmezővel. A KLASSZIKUS nem magyarnak tartott szó, de minden szóalkotó eleme ómagyar ősnyelvi és csak a mai magyar nyelven értelmezhető. Akár egybe is írható: szik-kla-szik, sziKLAsszikus. A KLASSZIKUS irányzat: szoros, SZIKLAszerűen kemény kötődés valamely beosztályozott régi hagyományhoz. A KLaSSZiK – SZiKLa hangváz: K-L-SSZ-K – SZ-K-L. Mind az ógörög, mind a latin nyelv, az ősnyelv leányága. A kifejezést szófordított alakban örökölték: SZI-KLA – KLA-SZI, majd némileg módosult azon nyelvek hangzástörvényei szerint. KL – LK: a KLasszikus életvitel, formaiság, megaLKuvás néLKül, sziKLaszilárdan ragaszkodik, kötődik ősi gyökereihez.
/*/ Ezért nem lehet egy igazi SZÉKely soha szabadelvű. A SZÉKita, SZKÍta SZÉKely nép őrizte meg az ősnyelv SZÍKjét. Az igazi SZÉKely SZIKlakeményen ragaSZKodik ősi istenes, teremtői erkölcsi, életviteli értékeihez, mivel tudja, hogy az a megtartó életerő, az a SZÍK, az éltető megújulás SZIKrányi apró, de újra kiterebélyesedni képes töve. Ha azt elveszíti, mintegy saját SZÍKjét tépi ki, saját SZÉKét, megtartó alapzatát rúgja föl, hagyja összeomlani.