KLASSZIKUS – A görög-római ókorra vonatkozó, vele kapcsolatos műveltség. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin]
A KLASSZIKUS szó K.L – L.K gyök alapjára épül: KaL – LaK. Visszavihető a görög-római ókoron túlra. A szó tartalmazza a SZIK gyökszót és a KL párost.
Ez utóbbit a legKeményebb K és a legLengébb L hang alkotja, s ezért nagyon ellentmondásos értelmű különböző szavakban. A KL hangcsoport – I/KLA – jelen van a csUKLÓ, a régies sIKLA, mint kemény kötődésű, ugyanakkor rendkívül hajlékony ízület megnevezésében. Az igazi szónOKLAtot szabadon adják elő, de szorosan kötődnie kell egy tárgyhoz és az előadó személyiségéhez. A nyAKLÓ nem szorítja az állat nyakát, de valamihez kötve tartja. A szIKLA kemény kő, de elmozdulhat helyéről, akár a csUKLÓ, és GÖRdülve (kör) vagy sIKLÓ (síkul) mozgásban indulhat a völgy felé. A K.L – L.K alvógyök: KaL – LaK, hangjaival alkotható szavak olyan tárgyakat írnak le, amelyek őrzik ősi rendeltetésüket, alakjukat: KULcs, KALap, KALány, KILincs, és mindannyinak köze van a KÖR fogalmához! E KÖRértelem különben érvényes az összes KL kezdetű, idegenül hangzó szóra, amelyek esetenként a mindig ugyanoda visszatérő (klub) vagy gyors ismétlődés (klopfol), esetleg épp KÖRalak (kloáka) jelzői a szóban. Az SZ hangcsoport – ASSZI – jelen van az ASZAl szóban, amely a gyümölcs időtállóvá tétele. A nyOSZOlya őrzi őseredeti, a mESSZI múlt óta azonos szerepét: az a fÉSZEk, ahol az emberpár nÁSZOl, majd a fESZÜlő, SZÜlni kÉSZÜlő anya világra hozza magzatát. A bESZÉd is ősi, első gondolatközlő mód, amely ma is ugyanaz. A mASSZA, a gomolygó tömeg, hOSSZÚ évezredeken át, és ma is a valamit valamiből képzés alapanyaga. A KLASSZIKUS nem magyarnak tartott szó, de őrzi ősmag(yar)-nyelvi jellegét: (szi)KLA-sszikus. A KLASSZIKUS irányzat: szoros, SZIKLAszerűen kemény kötődés valamely beosztályozott régi hagyományhoz. Mindennek a lényege, fő azonosítója a SZÍKjában él, képződik. A klasSZIKus nem változhat, mert a SZÍKja*, a dolgok töve, szíve, keményen rögzült alapja nem engedi! A K hangcsoport – IKU – a szoros, mozdíthatatlan beÉKElődés, az ősi, ma is érvényes erkölcsi követelmények ÉKEssége az elvetemült szabadelvűség ellenében. A sokszor nyAKAs, AKAratos ellenállás a felhígult, lőre újjal szemben, de amely hatÉKOny a régi, örökérvényű értÉKEk megőrzésére, s nem hajlÉKOny, hogy a divatos áramlatok ide vagy oda sodorják. A szózáró K.S – S.K gyök: KuS – SoK, a KOS keménysége, a KÉS élessége, a SOKK, amivel szembemegy a lőrét védő szabadelvű, amikor találkozik egy igazi KLASSZIKUS, ősi erényeket, értékeket megőrzővel, védelmezővel. Mind az ógörög, mind a latin az ősmag-nyelv leányága. A kifejezést szómegfordított alakban örökölték: SZI-KLA – KLA-SZI, majd némileg módosult azon nyelvek hangzástörvényei szerint.
*Ezért nem lehet egy igazi SZÉKely soha szabadelvű. Az igazi SZÉKely SZIKlakeményen ragaSZKodik az ősi erkölcsi, életviteli értékekhez, mivel tudja, hogy az a megtartó életerő, az a SZÍK, az éltető megújulás SZIKrányi apró, de újra kiterebélyesedni képes töve. Ha azt elveszíti, mintegy saját SZÉKét, megtartó alapzatát rúgja föl, hagyja összeomlani.