KLAPPOL, KLASTROM, KLASSZIKUS

KLAPPOL – Egybevág valamivel, illik valamihez. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A KLAPPOL K.L – L.K gyökből indul: KaL – LéK, itt hangvesztéssel: K(a)LAPPOL. Jelenti azt is, hogy egy LÉKre felfekvésben kLAPpol, mint illeszkedő LAP, jól áll, tökéletesen leföd, mint a KaLAP. A P hang éPP a taLÁló Pontosság megjelenítője a szóban.
A megfelelő helyre KoPPanó KaLAPács, a jól, Pontosan iLLeszkedő – a LÉKre, LUKra, LIKra jól záró – LAPka, mind a KLAPPOLás, a jó LAPolás, lefödés jelenségét mutatja. A szó minden összetevője ősmag(yar)-nyelvi gyök, hiszen a német nyelv minden szava ősmag(yar)-nyelvi gyökökre épül.  

KLASTROM – Kolostor. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vándorszó: latin] A KLASTROM megnevezése K.L – L.K gyök alapjára épül: KaL – LaK.  
A KOLostor, KLastrom, KALastrom, KAL gyöke körértelmű, minthogy ezek az épületegyüttesek valóban KÖRÜLépített udvart zárnak közre. A KLASTROM is LAK. Az ST páros a nagy terjedelem (kastély, istálló, üst, füst), de a különválasztottság, zártság értelmét is hordozza (kastély, istálló). A KLASTROM, (népies kalastorom, a latin claustrum) TROM értelemadó hangnyalábja, a rendkívüli hatékony, esetenként óriási nagyság értelmű, mint például a monsTRUM. Hasonló értelemmel van jelen az osTROM, oTROMba, saléTROM, TROMbita stb. szavakban. A kolostor szó a nyelvújítás idején keletkezett nem természetes nyelvalkotói, hanem mesterséges úton, így a szó elveszítette eredeti jelentést tartalmazó alkati felépítését. A latin claustrum ősmag(yar)-nyelvi szóból módosult, torzult kifejezés. Az eredeti szó erődített körépület. Valahogy így ment végbe a szó véglegessé alakulása: köröstorony, kalastorony, kalastorom, KLASTROM, amely hatalmas ormójú (torony, torom, trom). Ehhez hasonló a nagy, nem mutatós akármi: oTROMba. A várvívó harcok győzelemre vezető csúcstámadása: osTROM. Az őrséget fülsiketítően magas hangú TROMbitával riasztották, és a győzelmet is ezzel tudatták. Ilyen csúcsértékek értelmét hordozza magában a saléTROM (sólétrom), mint utolérhetetlen tartósító (múmia). A ciTROM sem véletlenül kapta e nevet, mert az egészség megőrzéséhez rendkívül fontos, szükséges C-vitamin nagy mennyiségben fordul elő benne, bár valaha az első harapásra érzett oTROMba savanyúsága volt a fő névadó jellemző. Ám a nyelv alkotója tudta, hogy a nyelv értelemadó elemei mit kell még kifejezzenek. A TROMf a győzelem esélyét magában rejtő. Valószínű, hogy a KLASTROM építésének célja: fölényt kimutatni – valami, valakik fölötti győzelmi szándékot, esélyt jelképezni. A szó még a BÁBEL torony hatalmas, monsTRUMszerű építményének oTROMba alakzata nyomán ragadt meg az ősmag(yar)-nyelvben.  
KLASSZIKUS – A görög-római ókorra vonatkozó, vele kapcsolatos műveltség. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin] 

A KLASSZIKUS szó K.L – L.K gyök alapjára épül: KaL – LaK. A szó tartalmazza a SZIK gyökszót és a KL párost. Ez utóbbit a legKeményebb K és a legLengébb L hangok alkotják, s ezért nagyon ellentmondásos értelmű különböző szavakban. A csuKLó kemény kötődésű ízület, ugyanakkor rendkívül hajlékony, akár a régies siKLa alakja. Az igazi szónoKLatot szabadon adják elő, de szorosan kötődnie kell egy tárgyhoz és az előadó személyiségéhez. A nyaKLó nem szorítja az állat nyakát, de valamihez kötve tartja. A SZIKLA kemény kő, de elmozdulhat helyéről, akár a csukló, és GÖRdülve (kör) vagy síkló (síkul) mozgásban indulhat a völgy felé. A KLASSZIKUS nem magyarnak tartott szó, de őrzi ősmag(yar)-nyelvi jellegét: (szi)KLA-sszikus. A KLASSZIKUS irányzat: szoros, SZIKLAszerűen kemény kötődés valamely beosztályozott régi hagyományhoz. Mindennek a lényege, fő azonosítója a SZÍKjában él, képződik. A klasSZIKus nem változhat, mert a SZÍKja, a dolgok töve, szíve, keményen rögzült alapja nem engedi! A KL páros hangjaival alkotható szavak olyan tárgyakat írnak le, amelyek őrzik ősi rendeltetésüket, alakjukat: kulcs, kalap, kalány, kilincs stb., és mindannyinak köze van a KÖR fogalmához! E KÖRértelem különben érvényes az összes KL kezdetű, idegenül hangzó szóra, amelyek esetenként a mindig ugyanoda visszatérő (klub) vagy gyors ismétlődés (klopfol), esetleg épp KÖRalak (kloáka) jelzői a szóban. Mind az ógörög, mind a latin az ősmag-nyelv leányága. A kifejezést szómegfordított alakban örökölték: SZI-KLA – KLA-SZI, majd némileg módosult azon nyelvek hangzástörvényei szerint.