Mint felhasadó hajnalnak az egész égboltot beragyogó rózsaszínű aureolája, úgy jelenik meg sejtelmesen, titokzatosan a férfi életében. Mint éltető fénysugár, mely körülveszi, körülöleli, elbódítja, megfürdeti fényével, bevonja varázslatos bűvkörébe. És a szeretett férfiről visszaverődő sugarak töltik fel újra, hogy még csillogóbbá válva, csodálatos sziporkáival szője át annak egész lényét, álomvilágát.
Ő… az igazi nő.
Bűvös rejtélyeinek kiismerhetetlensége teszi őt csodálatosan értékes talánnyá, s mely megfejtésének szentelt minden perc, édes, buja álmodozásba viszi a férfi mindent felbontani, természetes pőreségre vetkőztetni képes kutató fantáziáját. Ez teszi érdekessé, e könnyed titokzatosság sarkallja elbűvölő kalandozásra a női lélek rejtelmeinek útvesztőjében, melyben – bár egy egész életet szentel rá – csak kevés titok nyitját ismerheti meg. Mert az igazi nő lénye a szívdobogtató izgalmak, a felsejlő, sokat ígérő ismeretlen rejtelmek valódi labirintusa, melyben elrejtve ott van a parány és a végtelen megfoghatatlansága. Egy csodálatos rejtekút, melyben a mindent tudni akaró felfedező hevével kutat a férfi, minden beforduló után egyre csillogóbb kincset találva. És a nő bizsergő izgalommal, csiklandósan kuncogva, a férfi előtt észrevétlenül, a következő forduló mögé rejtőzve – néha eltűnve, néha előtűnve – vezeti szerelmét a rejtelmes utakon, mindig felfedve valami újat előtte önmagából, boldoggá téve ezzel a férfit a vele született birtoklási vágyának apró léptekben való betöltésében. És ez neki is öröm, mert így e játékos csalogatásban ismeri ki, így hatolhat be ő is a férfilélek rejtelmeibe ösztönös, örök női kíváncsiságával.
Sziporkázó esti csillag az égen, mely beragyog az ablakon, homlokon csókol, és csillámló csillagporos, tündérien édes álomba ringat habkönnyű, hófehér felhőkön. És mint fénylő hajnalcsillaga a kora reggeli égboltnak, mely a mindent legyőző fényt ígéri, az őt követő felkelő napnak éltető melegét, az otthon meghittségét, a tiszta világosságot.
Turbékoló gerlemadár, mely szerelmes búgásával epedve hívja, csöppnyi csókokat csipegető, szárnyával őt betakaró, forró vágytól hevülő párját.
Lágyan simuló, odabújó, kedvesen dörgölőző, forró testű, selymes szőrű, hízelgően doromboló kiscica.
Kedves, csacska, játékos kisfecske, ki párjával együtt csivitelve örül az életnek, felhőtlen boldog fészekrakó hangulatban röpködve.
Kecsesen ugrándozó, táncoló, könnyűléptű, szelíd őzike, játékos, szívderítő kedvességének minden vonzó bájával.
Felüdítő, kellemes, lenge szellő fuvallata, mely játékosan megcirógatja fürtjeidet, lágyan körülsimogatva a mező virágainak illatával.
Föld mélyéből feltörő kristálytiszta, üdítő vízforrás, melyben megfürdesz, mely életelixírként ifjan tart, megújít, akár hamvaidból is új életre kelt, és főnixmadárként szállsz magasba győzedelmesen.
Csillogó, fénylő napsugár a derűs, tiszta, kék égbolton, mely mosolygó jókedvre derítő verőfénnyel bearanyozza a vele töltött boldog napokat.
Az igazi nő az éltető őserő a férfi számára, mely tettekre, harcra késztet. Bátorító simogatása az élet nehéz, válságos pillanataiban erőt ad a küzdelemre készülő férfinak. Mintha azt suttogná:
– Tied vagyok, értem is teszed. – És átöleli nyakát, védelmet kereső, lágy ölelésével, mely meghatványozza a férfi tetterejét, képesnek érezve magát akár a világ legyőzésére is.
Őérette.
Lebilincselő szépségének látványán megnyugszik a férfiszem. Ám csak a szem. Mert a megkapó szépség, a megejtő báj egy csapásra fölforrósító, édesen borzongó, szívdobogtató áramütésként éri, veséjéig fölkavarja; lelkileg-testileg, kívül-belül, minden részét, mely férfiúi jelleggel bír. Delejes, mágneses vonzerő, melynek bűvköréből, vonzerejéből szabadulni nem lehet. Rabul ejt mosolyával, mozdulatainak megejtő kecsességével és szemének a férfilélek legmélyéig örvényt kavaró, átható villanásával.
Ha távol van: öle, ölelése, hangjának dallama, hajának selyme, bőrének illata, csókjainak íze, lángoló vágya, fájón édes emlékként él. Nélküle kéjesen gyötrelmes hiányérzet kínja mardos: semminek nincs értelme, értéke, helye – űr marad utána. Űr, de nem az üresség érzése, mert ez az űr már elképzelt alakjával is kitöltődik, de még teljesebben a való csodás látványának szépségével, az őt körülvevő nőies illatfelhő miliőjével, karcsú alakjának gyönyörűségével, mely csordultig tetézi a férfilélek szépre szomjas rejtekeit.
Légies lénye, kecses szépsége, bája, törékeny, áttetsző könnyedsége ad katalizáló erővel alkotásra sarkalló ihletet. Minden, amit ezen a földön valaha is férfi művészileg alkotott, az mind az örök nő által ihletett; az igazi nő dicséretére, az ő tetszésének elnyerésére hivatottan alkottatott. Minden, ami szép, érte van, ám semmi nincs hozzá hasonló.
Ő a vágyak, álmok, érzelmek forrása, és azok által felkavart, ám mégis nyugalmat ígérő végtelen, beláthatatlan tengere, melybe – mint hosszú útról érkező fáradt folyó – tér meg a férfi, eggyé olvadva ölének felüdítő, simogató, önmagában elmerítő, elzsongító, lágy hullámaival.
Mint gyönyörűen viruló rózsa: a még bimbózó virág hamvas szépsége, érintetlen tisztaságában, vagy a teljesen kinyíló, szerelmesen epedő, színeiben pompázó, önmagát szerényen, szemérmesen kínáló, elbűvölő, megkapóan szép virágszál.
Szerelem virága, mely illatát szórva, abba burkolózva sejteti hamvas szirmaival körülölelt, megtermékenyítésre váró kelyhének belső tisztaságát, lényének legféltettebb – akár tüskéivel is védelmezni kész – kincsét, melynek izgatóan elbódító, selymes bibéjéből csak az igazi – a szeretett férfi érdemel mindent.
Maga a rabul ejtő varázs.
A felemelő gyönyör ígérete.
A szerelem csodás bűvölete.
A beteljesülés édes mindensége.
Az igazi nő társra, igazi, lángoló szerelemre vágyó. Olyanra, amelyben feloldódik, felolvad, eggyé, egy lénnyé válik a szeretett férfival. Akit magába fogad, vele lebeg a szerelem ringató hullámain. Akit suhanó árnyként követ, akihez ragaszkodik, aki mágnesként vonzza őt, akinek védelmére vágyik. Mellette áll, mellette kitart jóban-rosszban mindhalálig.
Az igazi nő megejtően bájos gyöngeségeivel bűvöli el az erős férfit. Egymás számára ők a legfontosabbak. Egyikük sem létezhet a másik nélkül.
Az igazi nő a férfi szemefénye, legdrágább kincse, gyengébb énje, szebbik önmaga; ápoló, védelmező nemtője, örök vágya, rózsaszínű álma. Szívét csordultig telítő, kifejezhetetlen édes boldogsága.
Mindenben, mindenben… mindenben mindene.
Az igazi nő a kiviruló, kitárulkozó – a jövő csodás ígéretét magában rejtő – új élet záloga. Testében építi, hordja, óvja, mindkettőjük lelkét, lényét öröklő magzatát, és édes anyai ölében, önmagából táplálja, karjaiban védelmezi, szerelmének vágyva vágyott kincsét – gyermekét. Csak kettejük egyesüléséből sarjadhat ki az új élet. Az anyaság már önmagában rendkívüli csoda. Az anya teste az ideális laboratórium, amelyben a beültetett magból kifejlődhet az életerős, szabad levegőn idővel önálló életre alkalmas kis csoda, a kettejük énjét, génjeit egyesítő és mégis mindenben egyedi utód. Az anya teste a minden szükségessel ellátott támaszpont, melyből táplálkozni tud ő világra jövetele után. Az anya testének melege védi, ahhoz bújik kis orrocskájával, az anyuka bőrének illatát szívja be, az ő bájos, szép arcát csodálja órákon át a szoptatás hónapjai alatt. Ez az a kép, mely egy életre beleivódik a tudatába. Az aggódó anyuka szerető, védelmező melegének varázsa – az el nem szakítható lelki köldökzsinór – köti, kíséri el egész életén. Számára a földön egyetlen olyan csodálatos lény sincs, mely fontosságban felérne vele.
Az igazi nő Isten legszebb, legértékesebb, legcsodálatosabb ajándéka.
Az igazi férfi számára