Nem kell elfeledni: a magyar nyelv a teremtés nyelve.
SZENT – Vallási szempontból tökéletesnek tekintett. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A SZENT szó az SZ.N – N.SZ gyök bővítménye: SZeN – NeSZ. Ahhoz, hogy a SZENT szót megértsük, hangjainak jelentését kell megvizsgálnunk.
Az SZ hang a legszélesebb és legmélyebb kiterjedések hangja a magyar nyelvben. Az élet minden területén jelen van. A létezéssel, annak jelenségeivel kapcsolatos kifejezésekben való jelenléte: leSZ, SZükséglet, eSZ, iSZ, féSZek, nyoSZolya, náSZ, SZülés, SZületés, SZellem, SZív, SZeretet, SZerelem, SZépség, éSZ, SZem, SZó, beSZéd, aSZtal stb. Kiterjedés: meSSZeség, SZélesség, Szabadság és mások. Az egész élet benne foglaltatik. A fenti SZ értelmEN nyugvó Tevékenység tiSZTasága = SZENT. Az E hang az EgyEnsúly hangja. Ez esetben a lelki, szellemi, értelmi egyensúlyé. A magyar nyElv a tökÉlEtEs EgyEnsúly nyElvE. Ahhoz, hogy ezt megértsük, el kell olvasni a kötet függelékében levő E, É hangokról írt tanulmányt. Ez fent van a www.kolumbansandor.ro honlapon is. Az NT páros viszonyító. (Értelmi közelség: szándék, szándok szánték.) Mivel az NT páros az NY hanggal esetenként fölcserélhető, adódik a végletek furcsa szembenállása: SZENT > < SZENNY. Vagyis a SZENNY, amely SZEN(y)vedtet, de amelytől elválaSZT a SZENT, tiSZTa, jó Tettekre kéSZENlét. Vagyis a SZENT lét, a SZENTséges élet, nem a savanyú, fanyar arccal, képmutató tetszelgéssel megjátszott, minden jóról lemondást, önsanyargatást jelenti, hanem értelmes életvitellel a SZENNYtől megtiSZTulást (szt – sz-en-t). Ami tiSZTa az SZenT. Érdekes szó, mert kibontva, két fő hangját elemezve a fenti SZ értelem legfontosabbika, a SZeretet-EN nyugvó Tett. Aki igazán, őSZINTén SZeret, csak jóra törekszik, nem a SZENNYet keresi. A megSZENTelés a SZENNY tudomásul vétele, és attól való eltávolodás. Székelyföldön még ma is használják a gyanú, sejtés, észrevétel helyett a SZENT szót. A gyanította, sejtette, megérezte, (kiderítette) helyett azt mondja: megSZENTette. Ez valami olyant jelent, hogy megNESZelte, a sok többi jelenség közül kiválasztotta az igazi nyomravezető tünetet, felismerte a szándékot. A naplementét is nevezik e szóval: napSZENTekor, napSZENTüléskor, lemegy, leSZENTül a nap. Ez a SZENTülés egy tiSZTa út vége. Ebben benne van az ártatlan kisgyerek elszenderülésének értelme is a háttérben. A vallási értelemben vett megSZENTelés, tiszta életút önszántú választása. Képmutatás nélküli (!) elkötelezés, készenlét a jóra, tiszta életútra. A tiszta tengelyében álló SZT páros sokatmondó. A megszent – gyanít azonos értelem. A gyónás: a gyanú, gyanakvás a sejtés, szentés megszüntetése, feltételezve, hogy a gyónó őszinte, a jóra készen, a szennyet lerázva, a való igazat mondta, fényt derítve a valóra (sz > f, nt > ny, szentség – fenség – fényesség, a csillogó szén hasonlata). A gyan (gyón) gyök fordítva: nagy. A szen(y)vedőnek nem könnyű a szennytől elválni, nyomorúságos testi-lelki nyavalyáitól megtisztulni – nagy tett, önmaga szentté azaz tisztává tétele. (A Biblia is több helyen ír ilyen értelmi kapcsolatban: ’lúggal mosott, szennytől elválasztott, megszentelt.’ Károli az akkori közérthető magyar nyelven fejezte ki.) A CzF Szótár említ utódnyelvi szóalakokat: „[…] a latin sanctus […] franczia saint […] a szláv nyelvekben szvieti, szväti, szvati stb.; […] a zend vagyis azon ős nyelvben is eléfordúl, melyen a zendaveszta van írva, ú. m. szpenta, […] mongolban is szain (fn. és mn. jó, szép, nemes) gyakran használtatik jelzőül a vallásos és isteni dolgokban, pl. szain edor, szép v. jó nap; és ünnep (szent nap, szent idő), szain dzarlik szép v. jó beszéd; és a vallás alaptudománya; ettől származik szaitai v. szaitu (jó, szép, igen szép).” Ezek igazolják egyetlen ugyanazon ősi nyelvből, az ősmag(yar)-nyelvből eredésüket. Még annyit, hogy nem az a SZENT, akit valakik valahol SZENTté nyilvánítanak, hanem aki valóban úgy élte le életét – ŐSZINTén. Erről bővebben az őszinte címszónál.
ŐSZINTE – Aki érzéseit, gondolatait nyíltan, kertelés nélkül és híven közli másokkal. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ön-+ szinte (’maga színén való, nem kétszínű’)] A meghatározás nem rossz, de némileg hiányos. A kezdetek idején, amikor a kifejezés kialakult, egy magas SZINT példáján indult. Ő, nem volt más, mint Isten, akinek SZINTjéhez kívánt igazodni a tisztességes, becsületes földi halandó. Az Ő SZINTjéhez igazodni volt a cél.
Ezt a szóban levő NT páros is jelzi, amely viszonyító, hasonító értelmű. Az NT páros alvó N.T – T.N gyök: NeT – TeN. Az ősmag(yar)-nyelvben a NET szó a tiszta csillogó vízfelületet jelentette. Ez az egyik jelentése a TENger szóban is, a másik a hatalom, a mindent uraló víztömeg hatalma (ten – töm). IsTEN, mint a mindenek feletti hatalom. Tehát, aki az Ő SZINTjén volt, az számított ŐSZINTének.