„A kőkor szava: kép.” Varga Csaba
Arra, hogy milyen a képi szóalkotás, van egy megtörtént esetem.
Az én Edömér fiam alig több mint két éves korában sarkalt, hogy hozzak neki Pestről egy ásító kamiont.
Kérdeztem, hogy az milyen?
– Olyan, hogy ásít, apuka, hát nem tudod? Te is láttál olyant.
Ám én akkor erre nem tudtam megvalósítani a képi szóalkotás fordítottját, nem tudtam a szóra képet alkotni, bár tudtam, hogy nem beszél butaságot a kisfiam. Azt viszont sejtettem, hogy ez valami egyedi látvány benyomásából eredő megnevezés lehet részéről. Aztán egy sétánk alkalmával egy épp rakterét magasra emelő, ürítő billenő teherautót látva, a kisfiam hamisítatlan őszinte, kitörő örömével kiáltott fel:
– Apukaaaa! Ez az ásító kamion!
S igazolódott: „A kőkor szava: kép.” Az ürítő billencs magasra emelt, ásító, kitátott szájhoz hasonlító raktere adta a kis, okos, értelmes „ősemberkémnek” szájába a látványból alkotott kép nevét.
De nemcsak ezzel voltunk így, mert ő, őseredeti ösztönből, szintén csak a látvány hatására, az úthengernek is sajátos nevet adott, laposító traktornak nevezve.