KENGYEL – A nyeregről kétoldalt lecsüngő fém lábtartó. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: < finnugor] A KENGYEL K.N – N.K gyökbővítmény: KeN – NeK. A KENGYEL hosszú szíjon csüng, és a lábakat akasztják bele. A K hang itt az aKad értelme. A KEN gyök, mélyedés, ahová bedugható a lábfej, a GYAL. A KENGYEL kilENGést ENGed, lehetne KENGEL, de mivel a KENGYEL tartja a lábat, tehát izompihentető, feszültségeNYhítő, NYugvást adó eszköz – hiszen a KENGYEL a KÉNYelmet szolgálja, azon NYugszik a láb, a GYAL – épp ezért a nyelv láGYított hanggal sorolja be, de olyannyira, hogy a kiejtésnél megfigyelhető: a lágyító hatás átterjed. A GY hang hatására az N is lágyul, NY-nek hangzik: KENYGYEL. Ez sem véletlen, mert a nyelv hangzási szabályai, hangzástörvénye szerinti. Hasonló az ángy, hangya, angyal és más szavaknál is, épp a fenti okból eredően. Az NGY hangcsoport – ENGYE – a kENGYElhez hasonló laza kötődést, kényelmet, puhaságot írja le a gyÖNGY, lANGYOs, pONGYOla, spONGYA és más szavakban. A CzF Szótár leírása: „Törzsöke valószinüleg a fölhágást, magasra szállást jelentő kel, melyből lett: kelt v. keld, kelden, kelgyen, végre betűáttétellel: kengyel (am. keltő v. felhágató eszköz), mint bal törzsökből bald, baldoz, baldozó, baldzsan, bandzsal, azaz balra, félre néző. Lehet szintén betűáttétellel a kelentyű (vagy kelenty) módosulata is, melylyel mint görbén aláhajló eszközzel, alakjára nézve is mindkét értelmében egyezik. 1) Tulajd. ért. a nyeregről kétfelől lelógó talap, mely által a lovag föllép, felhág, azaz a nyeregbe kél, s fennülvén, lábait mint zsámolyon nyugosztalja.” Az NGY páros, mint N.GY – GY.N alvógyök: NaGY – GYeN, a keNGYel hasznát jelzi. Mivel pihentető, így nem GYENgül a láb. A nyeregből felemelkedésnél NAGY előny, mert ránehezedhet. A szóvégi GY.L – L.GY gyök: GYeL – LeGY, a láb ősi GYAL neve, és a LEGYelő, LÁGY pihentető könnyedség. A LEGYelés kiLEnGést is jelent, ami jellemzője is a KENGYELnek. A KENGYEL magyar találmány, így neve is magyar eredetű.
KENU – Fatörzsből vájt könnyű (indián) csónak. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: spanyol < indián] A KENU K.N – N.K gyökbővítmény: KeN – NeK. A KEN gyök bemélyedést jelent a teKENŐ szóban is. A KENU teKENŐ, amelyet vízi közlekedésre használnak. Az N hangcsoport – ENU – a mélyedéssel rendelkező tárgyak neveiben: kANÁl, kANNA, tekENŐ, csÓNAk, csANAk és más szavakban. Az indiánok nyelve, a mai ismeret szerint az ősmag-nyelv egyféle nyelvjárása volt. Ezt a nyelvhasonlóságot Móricz János és mások dél amerikai kutatásai is megerősítik. Az északi földrészről is vannak nyelvhasonlósági leírások Dr Simon Péter kutatásai nyomán. Tehát a KENU: teKENŐszerű KÖNNYŰ csónak. Megdönthetetlen bizonyítékok vannak, hogy a magyar nyelvben a KN páros oly szavakban, nevekben van jelen, akár eltávolodva is, amelyek mélyített tárgyak megnevezései. Például: teKNő, teKeNő, aKNa, KemeNce, KaNál, KaláN, KaNNa, KaNcsó, KoNdér és mások. Vagy befoglaló: KeNdő (valaha KeNderből). Az utódnyelvekből visszahozott: KeszoN, KaszNi is. A két erdélyi tájegységnek: KászoN, KovászNa egyik névadója a medenceszerű, völgy, bemélyedés. De még a vízbe bemerülő búvár KuNd nevében is jelen van a két hang. A KENU minden bizonnyal ősmag-nyelvi szó. http://www.magyarvagyok.com/kultura/tortenelmi/3586-Moricz-Janos-kutatasainak-osszefoglalasa-Hary-Gyorgyne-1977.html http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.296