Némelyek azt írják az általam képviselt nyelvészetről, hogy ez nem minősíthető a mai szemszögből nézve tudományos nyelvészetként, mivel szerintük ez csak játék a szavakkal.
Ez így igaz.
De mit tegyünk, ha a magyar nyelv ilyen játékos, csintalan, rakoncátlanul, pajkosan megjátszható, fordulékony, csavaros, hangonként is átrendezhető nyelv? Ugyanis, aki megalkotta az embert – férfivé és nővé, olyan szépre, amilyenek – megajándékozta minden jóval, ezeken felül dallamalkotó és beszédkészséggel s egy olyan kifejezési eszközt, beszélhető nyelvet is teremtett neki, ültetett sejtjeibe átörökíthetően, amelyben kedvét lelje, élvezze szólni, oda-visszaforgatható, változatosan csűrhető-csavarható, utolérhetetlenül dallamosan zengő, szebbnél szebb szavait.
Ezt a képességet BESZÉD szóval fejezi ki a nyelv, amelynek kezdő gyökszava B.SZ – SZ.B: BeSZ – SZeB. E gyök a legnagyobb tény, eset, tünet, élvezet jelentését viszi a szavakba. A BESZéd az érzelmek kifejeződése, a BASZ élmény a testben átélhető legnagyobb érzelmi, érzéki gyönyör kifejeződése.
A két gyök hasonlósága a két cselekvés – BESZ, BASZ – kellemi párhuzamát és egymáshoz kötődését is igazolja. Az érzelmek, érzékek felfokozásában nincs SZEBb annál, mint a SZÉP (b > p) BESZéd.
Az emberi BESZédkészség a – Teremtő által adományozott – gondolat, érzelem kifejezési képesség kellemi csúcsa, mindennél SZEBb, csodálatos megnyilvánulási mód akár prózában, akár dalban. A BESZéd is egyféle élvezettel járó nemzés, hiszen a kintről BESZedett ismeretanyagok nyomán, bentről SZÉLlel beSZÉLve SZÜL SZEBbnél SZEBb szavakat.
Tehát akik a nyelv játékosságáról a szavak megjátszhatóságáról lekicsinylően beszélnek, azok nem értik a magyar nyelv sajátos szerkezeti felépítésének lényegét, nem értik a gyök- és hangcsoport rendszert. Nem értik meg, hogy e nyelv semmilyen jellemzőjében nem vethető alá a belőle származó nyelveknek. Az SZ hangcsoport – ESZÉ – azt is jelzi, hogy a bESZÉlő az ESZÉben megfogalmazottakat szólja ki, amikor bESZÉl használja az ESZÉt.
Az SZ.D – D.SZ gyök: SZéD – DíSZ. A DESZ – SZÉD gyök szájtevékenységet is jelent: beSZÉD. Mivel a DESZ gyök szétválasztó nyitást is jelent – választékos, nyitott beSZÉDre késztető. A beSZÉD DÍSZes, de lehet DISZnószintű SZIDás is. A beSZÉDdel lehet SZÉDíteni. A szép beSZÉD DÍSZére válik, ha ocsmány, DISZnóul szól, önmagát alázza meg.
Ikes nem ikes
Az IK – KI ősgyök ragszerepben a személyt – egyIK, másIK – és azok cselEKvését jelenti.
Az IK kérdése: KI? KI lehet IK? Mindannyian IK vagyunk, KIk, kIK, aKIk, akIK IKlatunk (mozgunk). Mi, aKIket, akIKet beIKtatnak IKtatóba, nyilvántartásba, majd létünk végén, amIKor többé már nem IKlatunk, akkor kiIKtatnak.
Az IK – KI gyök az igékben a személy cselEKvése: eszIK. Ő, IK esz, esz IK. Ősszóval: jesz, szájjal jászol. IK jesz. Jesz IK.
Kezdetben az ige csak ESZ, JESZ volt, s IK a személy. Az ESZ, JESZ ige a LESZ fogalomkörbe illő. Ha ESZEL, JESZEL, akkor LESZEL. A JESZ gyök a létezést is jelentette.
Az eszEK vagy eszEM vitához.
Mindkettő helyes, a helyén használva. E ragozással elkülöníthető a cselekmény árnyalanyi különbsége.
ESZEK – teszEK, cselEKszEK, AKarati tettről beszélünk: hiszEK, viszEK, veszEK…
ESZEM – (m = részes, birtokos) itt az is hozzáérthető: a reggelim, ebédem, a pörköltem, rántottám…
Különválasztható, mert árnyalatnyi különbség érződik (ez a magyar nyelv):
Én eszEK, te eszEL, ő eszIK, cselekvés… Én eszEM (a pörköltem), te eszED (u.a.), ő eszI (…), osztott tulajdon.
Ez esetben a végződés (részes, birtokos) névmás módosulat: -em (én), -ed (te), i (ő). Az ételt saját részEMmé teszEM, testEM táplálására, akkor azt úgy mondom: eszEM, mert birtokOMmá, tulajdonOMmá teszEM. Ha az én reggelIM, ebédEM, vacsorÁM, akkor azt megeszEM. Az én birtokOM, tulajdonOM.
Régies egyes szám második személy: te eszESZ. Mint: jössz, mégysz, keressz (külön ejtve az S hangot: mit keres-sz?)
Az ESZIK – KISZE átfordítás. Aki ESZIK, az KISZED magának. KISZED – DESZIK. DESZIK, DESZK = nyit, szétterít, tálal.
Az ISZ – SZÍ ősgyök. Mondták: IK ISZ, vagy ISZ IK. Az ivó KISZÍJ a SZÍKból, SZÍKJÁból, úgy JISZIK. KISZÍJja a nedűt.
Reggelit, ebédet, vacsorát eszEK. CselEKvés. Ilyenkor megeszEM: kenyerEM, szalonnÁM, vajAM, ízEM stb.
Különbözik határozott vagy határozatlan névelőnél.
Számba teszEK egy falatot, akármilyent, határozatlan. Számba teszEM a falatot, ez határozott valami.
Próbáljuk fordítva: Számba teszEM egyfalatot. Számba teszEK a falatot. Hangzása sem jó.
Számba teszEM a falatot, és eszEK. Számba teszEK egy falatot, és eszEK. Cselekvés
Számba teszEM a falatot, és megeszEM. Számba teszEK egy falatot, és megeszEM. Feladat véghezvitele.
Kezdetben a munka, TOLOG, DOLOG. A TOLGOZ szóalak Z hanggal jelzi a Zajt, de Zia = munka. Fordítva: ZOGLOT, ZAKLAT. Ebből lett t > d: DOLGOZ. KI? Ő, IK.
A kisfiaim mindig úgy kérdeztek: Apuka DOLGOZ? A kicsi ösztönösen érzi az eredetit.
DolgozOK, ez cselEKvés. A cselEKvést a -k végződéssel kell kifejezni: teszEK-veszEK, adOK, megyEK. De…
Azért dolgozOM, hogy jövőre legyen MInekünk MIndenünk. A birtoklást vetíti ki: –OM, enyÉM, vagyonOM, MIénk.
OdaadOK, neked egy könyvet, bármilyent. Nem neked adOM, csak odaadOK egyet. CselEKvés. De… Neked adOM a könyvEM vagy neked adOM egy könyvEM, az enyÉM volt. Ez szEMélyi birtokos vonatkozás.
Pénzt veszEK át. Akármilyen összeg, valakitől, cselEKvés. De… ÁtveszEM bérEM, alanyi tulajdonOM. A pénzt átveszEM, elteszEM, az enyÉM. A birtokos -M szEMélyhez sIMuló.
CsalOK, ellopOK elveszEK, zsebrevágOK pénzt – határozatlan. Életmód, bárhonnan lopOK. Cselekvés.
CsalOM, ellopOM elveszEM, zsebrevágOM – határozott. Mit? A tulajdonát… érezni a károsult lény árnyékát.
A birtokos rag, -M használata megfontolandó. Csak a cselekvés részleteinek szEMélyre szóló leírásánál.
Például: Van egy tervEM, elképzelésEM, azt kidolgozOM. Ez is cselEKvés, ezen dolgozOK, de erőteljes szEMélyi vonatkozású – sajátOM. Lehet épp egy rEMénykeltő szerzEMényEMet kottázOM le.
Megfigyelhető, hogy ebben a tárgyban nagy a bizonytalanság. Könnyű elvéteni!
A fenti példák csak egyes szám első személyre vonatkozóak.
Ti – ha jösztÖK, lesztEK, ha hoztOK, esztEK, az lesz a tietEK, amit megesztEK. Az övÉK is.
Érdekes jelenség e fentiek átrakva régies dallamos jövő időre, félmúltra, azaz folyamatos jelen időre, amelyet Kazinczy ugyancsak kigyomlált a magyar nyelvből.
Félmúlt: evék, evél, eve, evénk, evétek, evének (cselekvés),
evém, evéd, evé, evénk, evétek, evék (mindenki a sajátját).
Jövő idő: eendek, eendsz, eend, eendünk, eendtek, eendnek (cselekvés),
eendem, eended, eendi, eendjük, eenditek, eendik (mindenki a sajátját)
Az eend, eénd szavakból kiestek a v, m, j hangok – evend, evénd, ejend, ejénd, emend, eménd
A magyar nyelv Rubik kockaszerűen össze- és átforgatható elemekből áll. Vagy kirakós játékhoz hasonló, ahol a kockákra írt gyökök és hangcsoportok ide és oda helyezésével lehet különböző szavakat alkotni.
Mint ÉLŐ anya-nyelv, kedves „szógyermekeivel” valóban játékos, játszható, színes, élvezetes nyelv. Azonban ezen túlmenően a legkomolyabb nyelv mindenekfelett, amely teljesen más rendszerrel, szerkezeti felépítéssel bír, mint a belőle kivált élettelen, száraz lárvaszavakból felépülő, rendszertelen szerkezetű, hanghiányos utódnyelvek, amelyek csak ragokkal, képzőkkel mozgathatók, terelhetők be egy valamilyen rendszerű nyelvi karámba.
Így ennek a játékos anya-nyelvnek, nyelvanyának, a teremtés ősnyelvének a szóelemző nyelvtana semmiképp nem hasonlítható össze az utódnyelvek élettelen lárvaszavait rendszerbe szedő, gatyába rázó, házfőnök nagyasszony-szerűen parancsolgató, rigolyás, száraz tudományos grammatikával.
A teremtés nyelve, a magyar nyelv és utódnyelvei közt óriási szakadék tátong. Mint a fehér és a belőle kiváló többi szín közt.
Fontos tudni, hogy a mai tudományos nyelvészet a fogyatékkal élő utódnyelvekre szabott elemző rendszerű túlhangolt, túlszervezett grammatika, amely a középkor terméke és főleg a latin valamint a német nyelvekre épült. Célja: oly bonyolultként bemutatni, oly magaslatokra helyezni e nyelveket, amelyhez a többi soha föl nem ér.
Minden utódnyelv az ősnyelvből megörökölt gyökökből, hangcsoportokból áll. Az utódnyelvek nem birtokolnak minden – ember által kiejthető – hangot, így mindannyi hanghiányos, fogyatékos nyelvek. Ezeknek – az élő nyelvtől leválva – attól teljesen különböző kiejtési módozataik, sajátos hangzástörvényeik, hangtani szabályaik alakultak ki.
Amilyen mértékű segítség a járási fogyatékkal élőnek, helyből elmozduláshoz, közlekedéshez a járóKERET, kerekesszék, olyan e nyelveknek a gRAMMAtika. Az utódnyelvek nem nélkülözhetik a grammatikát. A grammatika egy keretbe rendező, szabályokkal irányító, hasznos és szükséges gyakorlati vezető, útmutató ráma, járókeret azon nyelvek használatához. Azért kell azoknak a grammatika, hogy keretet adjon, osztályozzon, szabályokat állítson fel, mert különben zavar lenne, nem tudnák, minek hol a helye. Mondhatnánk: A gRAMMATIKa a ti RÁMÁTOK.
Azonban a teremtés élő, szószülő, gördülékeny, és gyökök, hangcsoportok füzéreiből saját szavai szerkezetét kialakító, önműködően rendszerbe szervező, önvezérlő nyelvének nincs szüksége járókeretre, kerekesszékre, grammatikára. Az utódnyelveknél alkalmazottra egészében semmiképp.
Teljességgel fölösleges, haszontalan a magyar nyelv latin-germán grammatika szerinti elemzésével foglalkozás. Olyan, mintha gondosan megmosnánk a banánhéjat, hogy utána a szemétbe vethessük.
Ismétlem: a magyar nyelvben nincsenek kifejezetten képzőnek, jelnek, ragnak nevezhető elemezendő toldalékok. A magyar nyelvben ezek szerepét olyan hangok, ősgyökök, gyökszavak töltik be, amelyek szavak százaiban szóalkotó elemek akár a szavak elején, közepén vagy végén. A névelők, névutók, jelek szintén hangok, ősgyökök, gyökszavak.
—————————————————————————————————————————————–
A magyar nyelvet, a ma is élő ősnyelvet a latin-német grammatikai szabályok szerint elemezni hatalmas tévedése a nyelvészetnek. Olyan, mintha a beteg embert állatorvoshoz vinnénk, hogy a közismert állati betegségek valamelyikébe sorolja be a kórt, és annak alkalmazható gyógymódjai szerint kezelje.
—————————————————————————————————————————————–
A magyar nyelvnek gyökelemző nyelvtanra van szüksége!
Némelyek már a középkor végén rájöttek, hogy a magyar nyelv különbözik az összes többitől. Egy idézet 0tól: „…deák és német nyelven írt német grammatikákhoz follyamodtanak, mellyekből melly nehezen nékiek tsak kevefet is tanulniok…” Új német Grammatika… 1787. Elöl-járó befzéd
Egy további idézet Fancsaly Éva: A magyar nyelv rokonsága című tanulmányából: „Már a középkorban is feltűnt, hogy a magyar nyelv más, mint az Európában körülötte lévő nyelvek. A középkori héber-magyar nyelvhasonlítás korában még szinte csak a „szóra”, a szavaknak a „betűkre kivetülő” hasonlóságára épült a rokonítás. De már a 16. századi külföldi nyelvhasonlításokban megjelenik a nyelvi szerkezet hasonlósága. Az európai indoeurópai nyelvek szinte „egyformák”, de legalábbis nagyon hasonlítanak egymáshoz a szerkezet (struktúra) szintjén. Kizárólag a főnévi struktúrát véve alapul, minden európai nyelvben egységesen prepozíció + főnév vagy prepozíció + főnév + főnévi eset felépítésű struktúra található. Ezzel szemben egy szokatlan, ettől elütő nyelv van Európában, a magyar, mely nem alkalmaz prepozíciókat, hanem azokat a főnév után helyezi. Ezt először Sylvester János ismeri fel, s írja meg nyelvtanában (mely sajnálatos módon elkallódott) – kiemelve, hogy a magyar nem az európai nyelvek (görög, latin, német) struktúrájának meghatározó jegyeit viseli magán, hanem teljességgel más típusú…” Kiem. K.S.
A magyar nyelv teljesen más rendszerű nyelvtant igényel, olyant, amely figyelembe veszi sajátos szerkezeti felépítését. Rendkívül érdekelne a Sylvester János által írt, de sajnálatos módon elkallódott nyelvtan. Meglátta-e ő a gyökeresen más nyelvszerkezeti vázfelépítést? Mert a magyar nyelv tényleg teljesen más!
A magyar nyelv a hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok, mint értelemhordozó elemek összességét felölelő, azokból füzérszerűen összefonódó szerkezeti vázra épülő nyelv. Nyelvtana, nyelvszerkezeti elemzése csak ezekből kiindulva épülhet, ezek figyelembevételével alakítható ki.
Ám ez a távolabbi jövő – a finnugor korszak lezárása, holtvágányainak felszedése utáni évek – feladata.
A tájnyelveknek is vannak nyelvtani szabályai
Az igazi magyar nyelv nem a Kazinczy által megújított nyelv! Nem az – úgymond – városi „helyes” nyelv az egyedüli. Beletartozik minden magyar nyelvi változat, a tájnyelvek összessége, mivel mindannyi magyarul gondolkodó emberi elme által megfogalmazott gondolatok szavakban kifejezett szókincsének részei.
Ugyan, mondja már meg valaki: miért, és kik előtt szégyenkezzen a tájszólásban beszélő vidéki magyar? Hiszen nyelve sokkal gazdagabb, színesebb, ízesebb, mint a szárazra aszott város nyelv, különösen az aszfaltparaszti ága.
A székely tájnyelvben az i, ü hangoknak nincs szóközi hosszú változata, kivéve az egy szótagúakat: víz, híg, víg és még néhány. A sajátosan ejtett névmásoknál hosszú változatban ejti: tűk, tűktököt, tűtököt. A mi helyett mondott mű, hosszú, de a münk, münköt már rövid. Ahová a nyelvtani szabály szerint hosszú szóközi í, ű kellene, ott meghosszabbítja az azt követő mássalhangzót: HŰTŐ helyett: HÜTTŐ, a TANÍTÓ helyett: TANITTÓ vagy PIRÍTÓ helyett: PIRITTÓ, és így a többit is szabályos rendszerességgel.
Legyünk tisztában – a tájnyelv az anyja az irodalmi nyelvnek! Nem fordítva! A tájnyelv nem alárendelt nyelv!
Különbség – külömbség
Ideje lenne komolyan elemezni, miben eltérő értelműek a KÜLÖNBSÉG és KÜLÖMBSÉG szavak? A két szó egymástól eltérő értelmet tartalmaz. Mindkettő a K.L – L.K gyökkel indul: KüL – LaK. E gyök a KÜLsőről, de a benne LAKó értékről is sejtet. E KÜL-ön, KÜLsőn van a B, tagolva: KÜL-ÖN-B. A B oly valami, ami KÜLÖN áll minden mástól.
Mi a B? A B hang, a nagyságok és picinységek kezdőhangja: Bölény – Borjú, Behemót – Baba.
De a Boldog, Bolond, Bátor, Botor, Bő, Bír, Birtok és más jellemzők kezdője is. A B hang valamilyen kiemelkedően nagy horderejű jellemző. Ezekben képviselhet KÜLÖN értéket az, aki, ami KÜLÖNB.
A szó tovább bővülve: KÜLÖN–B-SÉG, az adottságok BőSÉGe vagy azok hiánya. A kettő közti szint KÜLÖNíti el értékben, minősít KÜLÖN–B-ÖZŐként valakit, valamit. A Z hangos ÖZŐ hangcsoport az IZÉ, mindent helyettesítő értelme szerint alkalmazható a szóban forgó bármire, ami nem olyan, mint a töBBi. Egyébként az IZÉhez hasonló összegzők az AZÉrt, AZOkért, EZÉrt, EZEkért mutató névmások is. De az ÍZEk váltOZAtossága is.
A KÜLÖNB – minőségileg külÖNBÖzik, ÖNBŐ jellegével a másiktól. Nem ugyanaz, némileg hasonlíthat, de alapvető jellemzői okán elKÜLÖNíthető érték. A legszebb nő is külÖNBÖzik a többitől. KÜLsőleg mindenképp, de ha nincs ÖNBEcs, semmit sem ér. Ha azt mondom: ez a lány szép, ellENBEn az a másik szebb, már érthetőbb.
A másik KÜLÖNB-ÖZŐ AZÉrt is, mert esetleg külÖNC, és sok IZÉ kölÖNCE van.
A KÜLÖNB lehet KÜLÖNC, de a KÜLÖMB nem lehet KÜLÖMC.
A KÜLÖN – NÉKÜL átforgatás: egyik NÉKÜLöz, NÉLKÜLöz oly elemeket, amelyeket a KÜLÖNB Birtokol. A székelység ősi rendiségében a legnagyobb tisztség a RABONBÁN, rabONBÁn volt. A rabONBÁn külÖNBÖzött mindenkitől.
KÜLÖMB – az adottságaik belső tartalOMBAn mások, külÖMBÖzők. MiBen? ValaMiBen, ami bennük többlet.
Az MB hangcsoport – ÖMBÖ – összegző, tÖMBÖsítő értelmű. A bIMBÓban egyetlen tÖMBben van a jövő. A virág, a megtermékenyítés lehetősége, a leendő mag, az új növény ígérete.
A bOMBA is egyféle „bIMBÓ”, tartalmazza a rOMBOláshoz szükséges pusztító erő összességét, a halál ígéretét stb. Az atOMBOmba, atombOMBA kétszer tartalmazza az MB hangcsoportot. Ez nem véletlen, a nyelvben soha nincs véletlen. Az ősi jelrendszerben, a kétszer rajzolt ábra jelenthetett irdatlan mennyiséget.
Egy ősi barlangrajzon az Özönvizet két hallal érzékeltették.
A töBB, nagyoBB, nem számszerinti.
A szOMBAtnapon válik nyilvánvalóvá a hét munkájának eredménye. Ezen a napon összegezte, szÁMBA vette, tÖMBÖsítette a föld embere az elmúlt napok megvalósításait.
Az irOMBA tyúkon sok kendermagszerű pötty van. De miért nem mondják: irONBA, hiszen, mintha IRÓNnal volna írva? Talán azért, mivel erőteljesebb jellemző a: ’tartalOMBAn sok’.
Az MB páros, mint M.B – B.M alvógyök: MiB – BoM, a MIBenlét, a BOMlás.
MegBÁMulni azt szokták, aMIBen érdekes, értékes tartalmat fedeznek fel. A szépség is érték.
A loMBikban érdekes kísérleteket BÁMulhatunk meg.
Az autók, egyik a másiknál külÖMBEk lehetnek a bennük rejlő tartalOMBAn.
Két autó szEMBEállításakor: egyik szép, a másik viszont belső elEMBEn jobb. Jobb a motor, s így külÖMB. Az EMBErek belbecsben külÖMBÖznek egymástól.
KÜLÖNBSÉG, KÜLÖMBSÉG összemosását egyetlen okból elfogadhatónak vélem: sokakkal nehéz volna megértetni: hová, mikor, melyik használandó. Ezért egyszerűsítették, csak egyik változatot használva.
Ehhez hasonlóan eléggé nehéz a különbségtétel a fent említett ikes, nem ikes igék használatánál: eszek – eszem.