KAR – Az ember páros felső végtagja. [A hivatásos nyelvészet szerint: török] A KAR* a K.R – R.K gyök: KaR – RaK. A KA ősgyökből indul, nagy szóbokra van a magyar nyelvben. KAjsza göRbület, a szóvégi R vagy köRt vagy eRőt jelent. A K a legkeményebb, az R a legerősebb, az A leghAtározottabb hangzó. A KAR gyökszó meghatározó értelemhordozóként beépül a gyaKORlati szerepével összhangban levő szavakba. A KAR az aKARat fogalomkörbe tartozó. Az aKARat végrehajtója, gyaKORlatba ülTETője, TETteKRe váltója. Az ölelő KAR bezáró KÖR. Az AR gyök egyik értelme: érték. Például az ARany, ARa, és más szavakban. A jó aKARattal vezérelt erős, dolgos KAR is ARanyat érő. KARral taKARítanak, taKARják be a termést, KARral RAKják be a RAKtárba. Jelképesen felKARolják a gyengét, KARbantartják a lakást, a gépeket stb. KARjában tartja a férfi szép nőjét is átKARolva, igyekezvén jól KARbantartani őt is, magát is … érte. A felKARolást leRAKás követi, a fordított műveletnél a szóalkotó hangok szóban elfoglalt helyezkedése is fordul: KAR <–> RAK. Amit KARjából, KARbantartásából végképp kienged – KÁRba vész. A testet támadó RÁKbetegség is a rossz KARbantartás eredménye. A magyar nyelv KAR szóval jelöl szervezeteket, testületeket, egységeket, amelyek hatékony munkát fejtenek ki nagyobb embercsoportok, esetenként egy nemzet javára. Ilyenek: a KARok és Rendek, mint hatalomgyaKORló szerv a Magyar Királyságban 1848 előtt. Hasonló a mindenkori KARhatalom. De vannak az egyetemi KARok, mérnöki KAR, tanári KAR, énekKAR, táncKAR stb. Ezek egyesített eRŐKént hatékony munkát végeznek saját területükön, úgymond helyükre RAKnak dolgokat. Nos, ilyen értelmi kapcsolati boKRosodás, boKORosodás, szétágazás egyetlen nyelvben, így a zárójelben megadott török nyelvekben sem létezik. Az eredet mindig az ősgyökre, gyökszóra a legtöbb változatot felmutató nyelvből indul.
/*/ A KAR másik ősnyelvi alakja: HÓN. A HÓNalj: a HÓN azaz KAR által taKARt rész. Némely utódnyelvben kéz jelentéssel: HAN, HANd, HANden.