Mindkét szó tömöríti a bőségesen sorakozó névadó jellemzőket a szóalkotó öt hangban.
KANCA – Ló, szamár illetve teve nősténye. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A CzF Szótár szerint: „Gyöke valószinüleg an (any), innen lett ancza, s k (ch) előtéttel kancza. Rokon a vékony hangú eme, ene, emse, ünő szókkal.”
A szóban rejlő anya jelentés mellett, van két értelempontosító elem, ami agyonvágja a szlávozó hazugságot. A kicsinyítő, játékos C hang, mint beCéző elem a szóban, mely a KACérságra utaló, és a NC páros jelenléte, mint értelempontosító tengelyhangzó. A KA ősgyökből induló KAC, fordítva CAK. Ez a CIK-CAK, ide-oda mozgás. A magyar szavakban minden hangnak értelemalakító szerepe van, egyetlen hang sem véletlen a szavakban. Ha ismeri valaki a lovak párzási szokásait kint a természetes környezetükben, a szabadban, akkor tudja, hogy a KANCA, mielőtt enged a ménnek, bizony KA/n/CÉrkodik, játszik (jáccik) a ménnel. Épp, mint a nő a férfival. Nőstényesen táNCol, huNCutul csipkedi, nyerítget, fiNCálva, mondhatnánk: kuNCogva (kaNCa – kuNCo) dörzsölődik hozzá, makraNCosan elhúzza a farát (cik-cak), udvaroltat a ménnel. Majd végül félrecsapja farkát, hogy szabaddá tegye az utat a párzáshoz. Tehát a szó ezt is tartalmazza. A nyelv ezt a legapróbb részletekre menően leírja a játékos NC párossal: iNCifiNCi, kaNCa, keNCe, romáNC, puNCi. A CN párossal alkotható szó a CuNa. Ha szláv nyelvi eredetű a KANCA szó, akkor ez az okfejtő leírás bármelyik szláv nyelven bővíthető (kellene legyen) még, mivel az eredő nyelv szolgáltatja az összes jellemző leírását.
KANCSÓ – Ivóvíz, bor stb. tartására való nagyobb füles, csőrös edény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] A KANCSÓ tőszava a KA, ez görbületi (kajla). A KANCSÓ úgymond a KANNA kicsinye. A KANNA szóban a NA, a víz egyik megnevezésének ősgyöke (Duna, Majna, Szajna stb.). A KANNA füles edény. A KA szógyök az aKAszthatóságra is utal, mint füles edényre, amely „szabadidejében” ott csüng az aGANCSOn, de fülébe KApaszkodva hordozható. Meglehet, hogy a galileai KÁNA, melynek nevét még az ősmag(yar)-nyelvet beszélők adták – lévén bortermelő vidék –, ugyanezt jelentette (kana, kanna). A KANnában hordják a vizet, bort, a KANCSÓ viszont olyan edény, amely az asztalon áll, és abból szolgálják föl az italt, bort stb. Ahhoz, hogy kiönthessen belőle, ferdíteni kell az állását, azaz dönteni kell. Az NCS páros szerepe itt lesz érthető. A KANCSAlság, szemhiba, ferde nézés, a faNCSalság ferde állás. Székelyudvarhelytől nem messzire van egy domboldalra épült falu: FaNCSal. Tehát a kisKANnát ferdíteni, KANCSAlítani, faNCSalítani kell, hogy kifolyjon a tartalma. E jellemző is jelen van a KANCSÓ névben. Az NCS páros meghatározó tengelye a szónak. Például a – döntsed s öntsél a kancsóból – hangzás szerint: döNCSed s öNCSél a kaNCSóból. Érthető és világosan magyarázható eredeti magyar szó, amely az edény fontos jellemzőit sűríti a megnevezésben.