KACABAJKA – Derékig érő női ruhadarab. Ócska vagy rikító ruhadarab. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv < német] A szóban a KA ősgyök, a körértelem mellett: borít, leföd, véd (takar, karol). A KACABAJKA a K.C – C.K gyökből indul: KaC – CaK. A KAC gyök bővítményekkel kifejezhet jókedvet (kacag), ócskaságot (kacat) is. A CA kifejezhet díszítményt, hiszen a C hang ilyen értelmű szavak meghatározó értelemadó hangja (cifra). Az AB kerekség, a BAJKA –, akár a madárfészek régies neve a BUJKA – védelmet jelent, a ruházat kedvelt kis BÁJos darabja is. Ugyanakkor a JK páros JátéKosnak ítélhető, dévaJKodó, paJKos, vidám hangulatot keltő, kihívóan szép kivitelű, tákolmányból (szövetből) taJKolt (szabott-varrt) KABÁtka. A tajkoló, régebben szabó, innen az angol tailor – szabó és a román taie – vág. Összegezve: a KACA – vidámság, a KA-BA, KEBEl, a közbeiktatott CAK, a cuki kis szépséget, a JK páros a JátéKosságot emeli ki. Az ABA – körülölelő, BAJKA – KABAJ – KABÁTKA, amely tAJKOlt szABott, varrt. Ha a KACAt értelmét vesszük, akkor csak BAJnak van. Sem szláv, sem német, minden eleme magyar eredetű, magyarul érthető.
KACAGÁNY – Régi magyar férfiviseletben: vadállat bőréből készült a (bal) vállra vetve hordott ruhadarab. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vszó francia v. olasz] A KACAGÁNY is a K.C – C.K gyökből indul: KaC – CaK. A KACA, KACAG itt is bekezdő, és összességében is olyan értelme van a szónak, ami kellemes háttéri hangulatot sejtet. A KACAGÁNY zsinórral lazán a testhez rögzített, félvállon viselt takaró vagy kabátféle, amely lovaglás közben röpködött a viselője hátán vidám látványként. A GÁNY, mint értelemadó gyök némileg haNYAG értelmet sugall, leGÉNYes, NYEGle, nem szabályos öltözéknek számított, hanem inkább vaGÁNY (ez is magyar eredetű szó) látvÁNYnak. A franciák, olaszok –, ha viseltek KACAGÁNYt – őseiktől örökölték, és a megnevezést is.
A magyar nyelv nem tőlük örökölte meg, hanem egyenes ágon az ősnyelvből. Balkányi Szabó Lajos: Magyar Ősmesék című könyve 52. oldalán így ír: „Fejbőrével szépen önfejét födözte,/ Két első lábával nyakán megkötözte,/ Bojhos sárga szőre lobogott két vállán,/ És így teremtődzött az első kacagán.” Kiem. K.S. Ez a Vízözön után, Noénak (Ősatyaúr) Kám, azaz Csoma, Eröklös (Heraklész) nevű fia egyik öltözéke az agyonvert oroszlán bőréből. Mindez i.e 2500 évvel, még az egynyelvűség idején.
KACÉR – Magát kihívó érzékiséggel kellető nő, menyecske. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vszó … görög] A KACÉR is a K.C – C.K gyökből eredő: KaC – CuK. A KACÉRkodás finom tolakodás. Szépérzéket, nemi ösztönt CUKkoló, CIKiző, CUKi viselkedés. A CzF Szótár szerint: „Kaczér tehát eredetileg vagy am. vigan szökdelő, ficzánkoló, mi az állatoknál kivált tavasz nyiltán s a nemi ösztön felgerjedésekor szemlélhető; vagy kacs gyöktől (honnan kacsint is ered): kacsér am. kacsingató; innen kaczérnak mondatik […].” Tehát a KAC – KACS azonos őstőről indul, s mindkettő körértelmű, kissé csavaros, cseles viselkedés. A KACSINTás, bátorító jeladás. A C vékonyhang, a CÉRna vékony, különálló, fűzésre alkalmas szál. Az egy szál önmagában álló férfi, nő is szabadon fűzhető. Aki FACÉR keresi párját, és ez okon nem riad vissza kis KACÉRkodástól sem. Finoman megkeresi azt a vékony kis RÉst a szív felé, ahol be tudja fűzni magát, be tud jutni, fÉRkőzni. A két fogalom némileg összetartozik. A KACÉR – annyira magyar kötődésű szó, hogy eredete így elhazudhatatlan. Csak az ősmag(yar)-nyelvből kiindulva válhatott vándorszóvá.