JÁSZOL – Szarvasmarhának, lónak stb. lábakon álló, gyakran az istálló falához rögzített vályúszerű etetője. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A JÁSZOLnál ESZik, JESZik, JÁSZOL (ige). Ez is a szófordítás nyomán alakult szó: SZÁJ – JÁSZ.
Vagyis letagadhatatlanul magyar! A SZÁJával JÁSZOL, azaz J/ESZik. Az SZ hang hangutánzó kulcshang a szóban, de kiterjedést is jelent. Visszatérve a JESZIK szóra. Ez régies, mondhatnánk: eredeti alak, mert a SZÁJ szó fordítottja. Ez kapcsolódik a LÉthez, ÉLethez, mert ha JESZIK, akkor LESZ (ESZ – LESZ) tovább LÉte, azaz van további napja. Ez az ESZ, LESZ az utódnyelvben, a román nyelvben is megjelenik. Ugyanis a VAN – ESTE (kiejtve: JESZTE). Ez az ige jelen idejű, egyes szám első személyi alakja. Tovább is mehetnénk: az élettéri kapcsolatokban (a magyar nyelvben) nagy szerepe van az SZ hangnak. A náSZ, SZülés, SZületés, eSZ, leSZ, féSZek, vaSZok stb. szavakban.