ISPÁN

ISPÁN – A nagybirtok munkásaira közvetlenül felügyelő alkalmazott. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv] A szerkesztők szláv eredetre esküsznek a ZSUPÁN szó nyomán. Roland von Bagratuni örmény történész szerint (A magyarság és a kelet, Budapest, 2008. 127. Oldal.) örmény szó (ishan – herceg, de egy ízletes halféle is). A törökben is előjön: ISZPÁN alakban. Németül: GESPANN.

Az ISPÁN összetett szó: IS-PÁN. Az IS, ős, (is-is-is) örök ős (ISten) védőhatalom. A CzF Szótár a BÁN alakot véli eredetinek a PÁN helyett. A BA, BÁ… ősgyökök. nagyot jelentők, tehát nem ellentétes a fogalommal. Ez esetben ISBÁN lenne, melynek SB párosa az erősbít, helyesbít, kevesbít, nemesbít, súlyosbít kifejezésekben az utolsó szó jogát megillető döntéshozót jelöl. A PÁN oly valami, ami megtelepedik valamin, URalja azt (pang), és elűzhetetlenségével bizonyos félelmet kelt (páni). A NÁBob a BÁN gyökfordításából induló szó. A PÁN, BÁN ősmag(yar)-nyelvi ÚR. Innen a szláv nyelvek PÁN, zsuPÁN szavai. De ősmag(yar)-nyelvi eredetű az örmény ISHÁN is, s ha a hangcsere lehetőségeket vizsgáljuk: az ISFÁN, ISVÁN is. S így fény derülhet arra is, hogy ISTVÁN nem a keresztségben kapta a nevét, hanem, mint fejedelmi hercegnek, megvolt az neki, de ekkor került előtérbe, mint hatalomgyakorlót azonosító név (lásd Etele – Atilla). Sőt az is, hogy a SZTEFANOSZ, ISzteFANosz név eredete –, mint minden névé – visszavezethető az ősmag-nyelvbe. A magyar királyságban az ISPÁN úr volt a beosztottjai fölött. Lehetett csak gazdatiszt, majd később királyi kinevezés nyomán vármegyék kormányzó ura. Az ISPÁN a beszedett adó egyharmadát kapta (kétharmada a királyt illette). Szláv vagy örmény, német, török-tatár? Szerintem mindnél az első beszélt nyelv, az ősmag(yar)-nyelvi ISPÁN szó torzult. Nézzük a legilletékesebb tanút, a NYELVET, az azonosító SP párossal. Az áSPis egy mérges viperakígyó féle. Aki aSPirál, vágyódik, törekszik valamire, és ha körüljárva csigavonalban is, vagy kígyózva, de halad célja felé, akár az áSPis. A SPirál körvonal, hasonlít a nyugalomban levő áSPiskígyóhoz. A náSPágol, fegyelmezés, melybe a vesszőzés (vesz – fesz) is belefér. A SPárga nyugalmi helyzetben csavarodott is lehet, mint az áSPis, más esetben kifeszített zsinór, kötél, ez lehet jelképes igazodási vonalmérce is. A ráSPoly durva felületet kiképző reszelő. A teSPed, nyomasztóan szétterül. A reSPektál szó is a feszes tiszteletről szól. Az SP párossal alkotható szavak – SáPol, SuPákol, SePer, SoPánkodik, SüPped – is beleillenek a témakörbe. Az ISPÁN szerepkörében mindannyi érvényesült. Az ISPÁN feszes úr volt (sp), felfelé törekvő, aki megkövetelt egyes dolgokat ellentmondás nélkül, és SáPolt, SePert a saját hatáskörében. A náSPágolás, egy jó feszes kötéllel (spárga) SuPákolás a kalodába kifeszítés mellékzöngéjeként nem volt ismeretlen fogalom a gonosztevők számára, és nem segített a SoPánkodás. A hivatalába SüPpedő ISPÁN hatalma szétteSPedt a hatáskörébe tartozó területen, és ő maga is lehetett esetenként egy teSPedt kényúr. Ezen túlmenően az is megállapítható, hogy hasonlóan a SPárta névhez, a SPanyol nemzetnév is ősmag(yar)-nyelven adatott – hiSPán (hISPÁN). A HI többek közt jelenthet HIút. Meglehet, hogy egy feszes, önérzetes, HIú kelta-gall népréteg verődött össze, és elkülönülve a többitől, alább (HI – le irány is, pl.: HIdeg) költözött az üres (HIús, HIjas) területre a tűz hegyéről (pireneusok) HIBéria földjére, a tenger irányába (HIB alásüppedés CzF Szótár), és új életet kezdett. (lásd még a kelta – gall kötődést, gallpart, parti gallok, porto gallo, ma Portugália stb.) Az SP páros által tömörített feszesség (spannolt) mindig érzékelhető volt a SPanyol életvitelben. Aki ismeri részben a SPanyol udvari etikett, sokszor kínosan feszélyezett, merev, lépésre kiszabott szabályait, az tudja, miről szól az SP páros által megjelenített, viselkedésre jellemző állapot, mely nemzetnévvé alakult. Összegzésként az SP páros értelme beépül az ISPÁN szó jelentésébe, épp mint a többi hasonló szóba. A szláv nyelvek az ISPÁN szót csak átvették.