Ősmag(yar)-nyelvi szavaink
ISKOLA – Gyermekeknek, serdülőknek rendszeres oktatást nyújtó intézmény. [MÉKSz szerint: vándorszó: latin] Annyiban latin vagy görög, hogy azok a nyelvek is átvették, saját hangzástörvényeik szerint torzították, használták. Az IS – a tudás, ISmeret védőhatalma (ISten). Ez az ISmeretek LAKÁban, LOKÁban, KOLÁban (KALIba), házában, az ISKOLÁban szerezhető meg. A régies OSKOLA is beszédes: OK/OS/KOLA, ok/os loka, ok/os akol, ok/os lak. Aki OSKOLÁba jár, nem marad OSTOBA. Az osTOBa szóban fordíthatóan jelen van a BOT, buta jelző töredéke. Az ST páros esetenként rossz vetületű: beste, lusta, ostor, röstell, rest, rosta stb. Tudás nélkül az ember SuTa. Az SK páros értelemalakító szerepét figyelembe véve, az OSKOLA, ISKOLA a gyerekkel szemben atyáSKodó, a gyerek érdeklődése az ismeretek felé ágaSKodó, az oktató a teljesítményt illetően bíráSKodó, a gyerek dúSKál az ISmeretek tárházában, a tudás ösvénye keSKeny és göröngyös. A gyereket, ha nem tanul megpaSKolja anyukája, néha nehéz az iSKolatáSKa, és SoKat kell vakoSKodni a könyvek fölött. Az SK párossal alkotható szavakkal: SoK SiKerélmény részese lesz, aki jól tanul. A szó eredete lehetett az iszkol is, lévén mentesítve minden más alól a tanulás érdekében, és iszkolhatott az iskolába, tanodába. Az szk páros majdnem mindig tengelyhangzó a tevékenységet kifejező szavakban: ászkol, csimpaszkodó, csúszkál, fészkel, illeszkedik, kapaszkodik, mászkál, nyüszkölődik, piszkál, poroszkál, tuszkol stb. Lehet többértelmű a megközelítés , és többértelmű a kifejezés. Ez a magyar nyelv sajátos rugalmasságát bizonyítja.