ISKOLA – Gyermekeknek, serdülőknek rendszeres oktatást nyújtó intézmény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: vándorszó: latin < görög] Az IS – SI (so) ősgyökből indul. A görög, latin nyelvek is átvették az ősmag(yar)-nyelvből, és saját hangzástörvényeik szerint módosítva használták. Ha az ISK szókezdőnél az I hangot a két mássalhangzó közé csúsztatjuk, a SIK – KIS gyököt kapjuk. Az ISKola lehet a SIKer alapja. Ezt KISkorban kell elkezdeni. Az IS – védelem, tudás, ISmeret, amelynek adományozója, védőhatalma ISten. Ez az ISmeretek LAKÁban, LOKÁban, KOLÁban (kaliba), házában, az ISKOLÁban szerezhető meg. A régies OSKOLA is beszédes: ok/OS/KOLA, ok/OS LOKA, ok/OS AKOL, ok/OS LAK. Aki OSKOLÁba jár, nem marad OStoba. Az osTOBa szóban fordíthatóan jelen van a BOT, BUTA jelző töredéke. Az ST páros esetenként rossz vetületű: beste, lusta, ostor, röstell, rest, rosta stb. Mint S.T – T.S gyök azt is jelzi, hogy tudás nélkül az ember SUTa,mint a TUSkó. Az SK páros értelemalakító szerepét figyelembe véve, az OSKOLA, ISKOLA a gyerekkel szemben atyáSKodó, a gyerek érdeklődése az ismeretek felé ágaSKodó, az oktató a teljesítményt illetően bíráSKodó, a gyerek dúSKál az ISmeretek tárházában, a tudás ösvénye keSKeny és göröngyös. A gyereket, ha nem tanul megpaSKolja anyukája, és sokat kell vakoSKodni a könyvek fölött. Az SK páros, mint S.K – K.S gyökkel alkotható szavakkal: SOK SIKerélmény részese lesz, akit oSKoláznak. A szó egyik névadója lehetett az ISZKOL is, lévén mentesítve minden más alól a tanulás érdekében, és ISZKOLhatott ISKOLÁba, vagy sz-ező ógörög nyelven: ISZKOLÁba, SZKOLÁba. Az SZK páros majdnem mindig tengelyhangzó a tevékenységet, állhatatosságot, szorgalmat kifejező szavakban: ászkol, csimpaszkodó, csúszkál, fészkel, illeszkedik, kapaszkodik, mászkál, nyüszkölődik, piszkál, poroszkál, tuszkol stb. A szó a felsorolt névadó jellemzők sűrítménye. Ez a magyar nyelv sajátos rugalmasságát bizonyítja.
ISMER – Valakiről, valamiről tudja, hogy kicsoda, micsoda vagy milyen. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ?] Az IS – SI ősgyökből. A tudás, védőhatalom. Az ISmeret, ÜSmeret, ÖSmeret, ESméret (ismeret, üsmeret, ösmeret, esméret) szavak mind ugyanazt fejezik ki. Ám mégis van egy árnyalatnyi különbség köztük. Az IS a folytonos újrázást (ismétlés). Az ÜS az elmélyedést (süllyed, az üst is mélység, az űr fogalomkörébe tartozó). Az ÖS az átfogó teljességet (körös). Az ESméret a teljességhez való esméglő, mérhető hozzáadás halvány árnyalatát tükrözi. Ezekhez adódik: a MER, azaz a kutatás, felfedezés MERészsége. Az ISMERET tudást IS TEREM, és az ismeret áldása, hogy terem is (is-meret – terem is). A régi céheknél csak az vált elISMERt mesterré, aki elkészítette a REMeket, a REMekmunkát, azaz olyan mintadarabot, amely igazolta az ő szakmai jártasságát, isMERetei (rem – mer) teljességét, amely MERész megoldásokat is tartalmazhatott. Az ilyen szakember mondhatta: MEREK REMEKet alkotni. Az elmélyült tudás – ISTEni ISmerET, de e forrás (Isten) elismeréséhez ma, ebben a szabadelvűséggel fertőzött világban bátorság azaz MERészség kell, mert ezzel elveszíthető a „tudományossági” szalonképesség. Az iSMer SM páros itt más jellemzőt is rejtő S.M – M.S alvógyök: SuM – MeS, hangjaival alkothatók az ősi SUMa (zöm, töm), MESter szavak. Az ISMERET szó hangjaiból építhető fel a MESTERI szó. Összegezve: a bőséges ISMERET – az élet mindennapjaiban és szakmailag is – MERész, MESTERI REMekek TEREMtésére sarkall.