Képzeljük el, hogy nagytekintélyű, ismert, neves szakemberek útépítésbe fognak, mely hatalmas őserdőn vezetne át. Megtervezik az útvonalat, hidakat, stb., s elindulnak kijelölni a nyomvonalat, de a sok okoskodó, akik egymást véleményét sem tűrik, elvéti az irányt, rosszirányba mennek, nem a világosság, a tisztás felé, ki az erdőből, hanem egyre beljebb a sűrűje felé haladnak, elvétve a célt.
És ekkor jön egy jelentéktelen kis senki, akit sosem kérdeztek meg addig, nem volt illetékes, de aki rájön, hogy rossz az irány, hogy vissza kell menni, és teljesen más irányba kell haladni.
Azok a nagytekintélyű szakemberek ferdén néznek rá erre a vészmadárra, valószínűleg nem ismerik be elsőre hibáikat, az eltévesztett irányt, a sok kárba veszett munkát, egymás után hozzák fel érveiket álláspontjuk megvédésére, de végül a tények döntenek: vissza kell vonni a becsmérlő szavakat, be kell ismerni a hibákat, és az eredeti indulási kezdőponttól kell elölről kezdeni mindent.
A nyelvkutatásban is nagyon furcsa helyzet áll most elő. Itt is jön egy kis senki az ismeretlenségből, és nem azt mondja, hogy minden eddigi nyelvkutatási munka hiábavaló volt, de azt, hogy ez idáig teljesen rosszirányba haladtak, sötétben tapogatózás folyt.
Meglehet, hogy döbbenetet kiváltó, nagyképű kijelentésnek tűnő, de évszázados, szándékosan félreterelt „kutatási eredmények” kerülhetnek szemétkosárba, mivel a magyar nyelv örök idők óta létező, ám csak most felfedezett védőelemei teljesen más irányt mutatnak a nyelvek kialakulásának ősidők óta végbemenő folyamatában. Ez okon előrelátható, hogy ezt a földrengésszerű felfedezést teljes elhallgatás övezi a mai hatalom által támogatott nyelvész szakma részéről. De indíthatnak ellene eszeveszett támadást is, hiszen ha komolyan veszik, alkalmazzák a kutatás terén, akkor egyetemi tanszékek válhatnak fölöslegessé, kutatási „táppénzektől” eshetnek el sokan, és ez érzékenyen érinti azokat, akik hamis nyelveredet elméletek pátyolgatásából élnek. Nem mellesleg a magyar nyelvet, nemzetet több évszázada lejáratni akaró irányzat „háttéri urai” érezhetik veszni a talajt talpuk alól. Mert mi minden történik, ha beigazolódik, hogy a magyar nyelv a világ összes nyelveinek anyja?!
Ám Kelet-Európában nem divat az álláspontok egyszerű feladása, ha az egész rendszerről ki is derül, hogy tarthatatlan, és tartógerince összeomlik. Sőt, csak azért sem! A politikában, ha egy párt győz a választáson, történjen akármi is a ciklus alatt, bármilyen baromi nagy hiba, a kormány nem mond le, mert nyavalya rontaná ki, ha a csalással megragadott hatalmat ki kellene adnia kezéből. Tíz körömmel kapaszkodik a feneke alatt levő hatalmi székbe, csak le ne csússzon róla. Erre az utóbbi évek magyar belpolitikai eseményei a bizonyíték.
Ugyanígy a nyelvészetben. A finnek már régóta újraírták történelmüket, törölték a finn-magyar rokonságot, de az MTA még most is görcsösen kapaszkodik a finnek bokájába. Kell nekik a finnugor elmélet hatalmi szóval való fenntartása. Létérdek! És mert ez a parancs a világ urai részéről, akiknek nagyon fontos, hogy a magyar nyelv és nemzet leértékelt, elnyomott, sárba taposott legyen.
A kis senki említett felfedezése sem fog kiváltani egetverő dübörgést, nem hoz változást, továbbra is a finnugor elmélet lesz a mérvadó. Fejüket a homokba dugva hirdetik tovább a bizonyíthatatlan süketológiát, annak ellenére, hogy csúszik ki a talaj a lábuk alól. De a nyelv alkotója által megtervezett védőelemek, a kötött mássalhangzó párosok ott vannak mindenhol kiirthatatlanul, kitörölhetetlenül a világ nyelveiben, és minden e megváltozhatatlan tény ellen irányuló kapálózás, küszködés, prüszkölés teljesen fölösleges, és eredménytelen! Olyan ez, mintha a napot akarná eltakarni valaki.Valójában a turkológia, altajisztika és minden, amit ezek nyelvileg magukba foglalnak, a továbbiakban csak úgy fogadható el, hogy innen oda, vagyis az ősmag(yar)-nyelvből az utódnyelvekbe való nyelvi átszármazás érvényes, és nem az eddig hirdetett onnan-ide irány. A nyelvekben azért van hasonlóság, mert azok is az anya-ősnyelvből, ősmag-nyelvből származóak, és magukon viselik anyjuk vonásait. A többi fölösleges, okoskodó, egyéni feltűnést kereső ripacskodás, és az összes elvetendő úgy, ahogy van. Nagyon kemény szavak ezek, de ez a valóság. A tévelygés, az okoskodás eddigi kanyargós, sehová nem vezető útjáról vissza kell térni, és ráállni az egyenes kutatási útra.