Kijelölt szerep, pontos munkamegosztás, mindenki a maga helyén
Az ember szóalkotási készsége bele van építve génjeibe. Az érzékek észlelte jelek (illat, íz, hang, kép, érintés) nyomán kialakuló hatás viszontválaszi hangkibocsátása az ösztöni egy szótagú ősgyök, s az abból épülő gyök vagy műveleti szó. Ezt befolyásolhatja a pillanatnyi helyzet hangulata, fizikai állapot, körülmények stb.
A nyelv kifejezőképessége nem találomra alakult ki. Pontos terv és kivitelezés. Aki teremt, nem végez fércmunkát. Azt már kifejtettem, hogy minden hang szerepet kapott a kifejezésekben. Azt is, hogy a hangok jellemzői hasonlítanak az emberi jellemzőkhöz. Amit a b mond, azt nem tudja kifejezni a d. A d egyedül is tud valamit – de – viszont a v társaságában mindketten csapongóvá válnak, s mint két léha alak, vidáman vidulnak, dévajkodnak, de vadul vádolni is tudnak, ám ha az r is közéjük áll, rosszra viszi őket, akkor már durvák.
Az embernél is számít a társaság, annak jellemformáló ereje. A mássalhangzók páros kötöttsége esetén is számítanak az összetevők.
Vegyük példaként az alábbiakat: egy határozott egyéniségű, céltudatos vezető, öröklött tulajdonságaik, jellemzőik, képességeik figyelembevételével kiválaszt kettesével férfiakat, és elküldi őket egy meghatározott küldetés teljesítésének céljából, jól körülírt utasítást adva arra vonatkozólag is, hogy különböző helyzetekben, különböző összetételű társaságban mit kell tenniük, hogy értelmesen, sikeresen véghezvigyék a rájuk bízott feladatot
Az így összeállt páros, valami olyan rendkívülit tud kifejezni, amit más nem, csak ők ketten. A fentieket szem előtt tartva, érthető, hogy minden kötött mássalhangzó páros nyelvi, értelmi küldetést, megbízást kapott alkotójától, melyet minden szempontból híven teljesít.
Az szt páros fő küldetése az osztás és az illesztés jelölése. Itt az sz az ész, a t a tett. Hogy ez a páros együtt mire képes? Lássuk!
Jelen van a posztóban, melyet az osztovátán szőnek, melynek eredeti neve osztóvető, s ha valaki látott már szövőszéket, akkor tudja, miért. A posztóval terített asztalon, a malomból hozott gabonából mállasztott lisztből készült emészthető étel kiosztása után, még ott az asztalnál tanácsokat oszt, gondolatokat ébreszt, illeszt, jóra bi
sztat, ösztönöz, munkára ösztökél. Pusztán csak tiszta jó indulatú, illeszkedni képes, tiszteletre méltó embereket választ, akikkel az udvaron álló asztagból csépel gabonát, melyből nekik is oszt. Nem vesztő, fosztó, bár ha hisztisen szétszórt, akkor lehet az is.
Ezt hiába bíznánk az ld párosra, nem tudja megtenni. Ők ketten külön-külön sem bírnak olyan tulajdonsággal, mely erre alkalmassá tenné. E párosnak más a teendője. Amint fentebb már volt szó róla, a d ellentmondásos, ám az előtte álló lenge l hatására megszelídül, és a két áldott lélek most oldottan üldögél boldogan a zölddel borított föld köldökén, nézi a bolyongó holdat, nem koldul, zsoldjából süldőt nevel, s abból küld, például szüleinek. Nos, ezt nem tudná az szt páros.
Az rg páros nem üldögél, mert benne az r ereje és a g gördülékenysége rugalmasra egyesülve feszül, így nem a megnyugvás jelölője. Megbízása szerint sürgő-forgó, csavargó, csorgó, dörgő, fergeteg, forgalom, fürge, háborgó, de ugyanakkor irgalom is, bár itt is a mozgást jelzi, a segítő jó indulat érzésének beindulását a szívben.
Ha már a mozgásnál vagyunk, ezt a zg páros hivatott megjeleníteni, itt a z zűrös zaklatottsága befolyásolja a g gördülékenységét, esetleg gátlásosságát, és ebből eredően nem tud egy helyben maradni, izgatott, izgó-mozgó természetű.
A lágy hangösszetételű nyh, mely az enyhe, konyha, lanyha, renyhe szavak tengelye. Ezeket nem lehet kifejezni más párossal.
Az ng esetében az n egyensúly nyugvópont jelölő, a g a gördülő rögzített tengelypontja, melyből kileng, ingadozik. Mindkettő kötve van egy pontban. Ezt egyik páros sem tudja megtenni, erre csak ez képes, erre kapott „megbízást”. Ugyanakkor a hang végcsengője – giling-galang, kong a harang, ami egy pontban rögzítve kileng saját tengelye körül. A teng-leng esetében, a teng a tengely, melyből kiindul a lengés. Elbitangol a nyájtól, kacskaringózva bolyong, cselleng, de visszatér, mint a bumeráng, gyenge, vagy gyöngéd, engedelmes, máskor meg engedetlenül forrong, lázong, háborog, mint a tenger, és néha sáros, mint a mangalica, ám (székelyül) addig mosongatja, mosingatja magát, míg tiszta lesz (angolul: washing – mosás).
Az rz páros alkotói az erős r és a néha zűrös, máskor bizalmas z. Többszörözést sugalló szorzati értelmet ad a szónak. De a bizalmast jelentő oldalon nem csak a sokszorozódó, szorzatokkal hatványozottan növekvő szerelmi érzést fejezi ki, hanem a következményt is: párzás, növényi sokasodás, szaporodás: porzás. Sokszorozó: szerző, szorzó. A kellemetlen értelmi oldalon más érzelmet is kifejezhet. A torz sokszorozottan csúnya, elborzaszt. A borzolóan borzalmas sokszorozottan rémséges. De mind az érzékekre, érzelmekre hatók.
Az nt párosban az n az egyenletesen nyugvó állapot, a t a tény. Ezért olyan, mint a… mindent mintaként hasonítgat egy másik ponthoz. Aztán fontol, int, ment, jelent, néha kint, máskor bent, fent vagy lent, minden szinten, szinte mindenféle köntösben, csintalanul kurjant, lantol, fintorog, majd mentegetőzik. Ez magaviseleti, viselkedési szintmérő is. Érzi, hogy valami sántít, de adja a nagy szentet, azt mondja, akkor is ő dönt, ha ront, punktum – azaz pont!
Az ml csillámló csillagokat kémlőn szemlélő. A bomló, hámló tengelyhangzója. Nem csak romló, de lágyan omló zsemle is. Édes emlője emléket fakasztó. Ezt nem tudják utána csinálni a többi párosok, mivel csak ők ketten: az érzelmi m és a lágy l együtt képesek erre. Erre ők fordított állásban is képesek, de kissé már másképp.
Az lm esetében az l a hangadó, az él, az érzelmi m utána igazodik. Mégis van közös, mert az emlék a szívnek elmében tárolt érzelmes élménye. Lágy kelméből van a díszes dolmány. Jó az ízletes alma, de a majom álma a magas banánpálma. A koholmány és tanulmány szavakból letagadhatatlanul kisüt az elméhez kötődés, hogy csak onnan eredhet. A cséplőgép a szalma malma, mely az állatok kedvenc alma. A régmúlt időkben a hat ülőalmon helyet foglaló hat elmés, bölcs törzsi vénnek döntési joga volt (hat alom, hatalom!), és ezzel irányításra való hatalma mindenki fölött, azok javára-kárára.
Az mb esetében az m érzelmi tényező, a b: boldog, bolond, botor, bölcs, bátor. Az mb páros küldetése bemutatni az embert, a zsenge bimbót, az emelkedő dombot, a zöldellő lombot, a szelíd galambot, a gyönyörű combot. A némber gyerekének bömbölő cimboráját. De az otrombán tomboló goromba bamba félkegyelmű rombolását is.
A kl esetében a k konok keménységét, merevségét a mögötte álló l lágysága ellensúlyozza, megtöri, és enged, mint a csukló. Aki iklat, az ide-oda mozog, siklának mondták régen a bokát. A csiklandás a kellemes testi borzolódás mellett érzelmi, érzéki hajlékonyságot idéz elő (d). A szikla szó keményet jelent, de azt is, hogy elmozdulhat helyéről, tehát óvatosan, mert még felöklel. A baklat, vaklat, székely szó a céltalan, bizonytalan, ingadozó járásra. A claudicatus – ingadozó, ingó, gyenge, rossz lábon álló, sántító, bicegőt jelenti latinul, és e jellemző okán épült a kl páros a Claudius névbe, mely név első viselője biztosan könnyen összecsukló sánta volt.
A bl páros esetében a b utalhat egy körön belüliségre (bent, -ban, -ben, -ból, -ből). Az ablak összetett szó: ab – kerek, a lak két irányban is értelmezhető. Lehet luk, lék, vagyis ab-lak – kerek lyuk, rés. A lak másik értelme: ház, lakás. Tehát lehet rés, lyuk a házon, annak falán.
A tábla/p, kerek lapos, a t tér.
A zabla egy olyan eszköz, mely segítségével megs/zabjuk az útirányt, a haladás sebességét, a megállás pontját. De a zabolást, zabálást is, mivel a ló nem tud rendesen enni zablával a szájában.
A köblös, kübli, öblít, öblös szavakban az öb kerek mélyedés. Mivel a hangok értelme több irányba elvihető, a továbbiak: –lös, –li, – lít esetében, csak úgy, mint a szapuló szónál hajlok arra, hogy esetenként itt a tartalomra is utal, a folyékony lére, mely lehet lőre, tehát nem a magánhangzó határozza meg, hanem az l hang. A lárifári esetében híg, semmitmondó beszédre utal (és a bla-bla!). Bár az is igaz, hogy egy öblös edényben nem mindig tárolnak folyékony anyagot.
Czakó Gábor ismert anyaországi író szerint: az „öblít igénkben az öb a főnévi értelmű gyök, az l igeképző. Tud főnevet és határozót is képezni. Általában a folyamatosság, a létesülés, válás érteményét oltja a szóba.”
Akkor mégis miért gondolom, hogy utalhat a mosóvízre is?
Ezt a véleményt a magyar nyelv különleges – árnyalataiban is értelmet rejtő – belső felépítésére alapozom, de mind az öblít, mind a szapuló szónak az utódnyelvekben felvett alakja alapján is ítélhető úgy, hogy a szapu- a szappan és a –ló a mosólé-t, a vizet is jelenthette. A Magyar szógyökök a román nyelvben című könyvben írtam:
„spală – mos, a spa a szappanra utal, ebből látható, hogy a román nyelv nem a latin forrásból vette a mosás megnevezését, mivel a román nyelvben összevontan egyetlen kifejezésben jelenik meg a szappan és a lé, és ez a szapulóra hasonlít. A szappanra a többi latin nyelv is a magyar szap gyökszó torzóit használja: olasz sapone, spanyol jabon, francia savon, portugál sabao, de a mosás műveletét külön írja le, melyre szintén a lé gyököt, a lev-et használja: ol. lavaggio, spa. lavado, fra. lavage, por. lavagem. A spală esetében, ha beillesztünk egy a hangot s/a/pală, a szapuló torzóját kapjuk.”
A román nyelvnek nincs más szava a mosásra, tehát ez összevont alak kellett legyen az ősmag(yar)-nyelvben, mely így ment át, még a valachusok római fogságba esése előtt Ázsiában élő őseik nyelvébe.
Erőteljes bizonyíték még a lavabou – mosdó is, mely szóban a lav – mos (lében, vízben), ab – kerek. Latin-francia szó (lavabo) az ősmag(yar)-nyelvből. A vizestál, léöb, levab az átmenet pillanatában merevedett, és végképp megőrizte addigi alakját. Ha boncoljuk, fordítanunk kell a gyöksorrendet: lavabou – ablav. Ez ugyanaz: öb-lé.
A mos ősmag(yar)-nyelvi alakja lehetett öbléz, öblíz, benne az edény és a lé, víz egyetlen szóban. Ily értelemben jutott a latinba, onnan a fióknyelveibe, és ott őrzi fordított gyökű „beszáradt” alakját a mai napig. Így a román a clăti – öblíteni szóban is. A cl – kl páros a vele alkotható kal gyök révén a lében kalézás mozgását írja le, ahogyan öblítik a ruhát. A kalány szó a ka ősgyökből indul, a kal gyök l hangja valaha igeképző volt, de mivel később evésre is használták a nyál, nyel gyökök fordított alakja kötődött hozzá és a két l hang összeolvadt, így lett: kal lány, kalány.
Minden összetett szavunk egymáshoz illesztett gyökök sora. A ragoknak nevezett szavaink is gyökök. Például: –ba, -be, -ban, -ben, -ból, -ből, az ab gyök fordított változatai. Kiérezhető ez az abba, abban, abból (közelre: ebbe, ebben, ebből), szavakból. Bár ezt mutatószóhoz ragként illesztett, ezáltal hangváltást előidéző jelenséggel lehet magyarázni: azba, azban, azból, de ugyanakkor kiérződik a szavakból egy belső térbe, térben, térből értelme is (közelre: eme ab-ba, e kerekség-be).
Az öb ősgyök fordított alakja a bő. Egy gyümölcs például lehet lédús, bőven leves, tehát öblében bő lé van.
A szapuló szavunkban a szap szorzati gyök (sz/ap/or/a) a felfokozott hatékonyságra utal. Az u, mint legalacsonyabb fekvésű hang a bemerítést (úszik, und, búvár Kund) jelzi a szapulóba, azaz a szappanos lébe. A szapul, ige, a szapuló, főnév. Ez utóbbi a műveletet, de az azt végzőt is jelöli. Összetett szó, melybe minden beleértendő.
E fent állítottakat azonban valószínű vitatni fogják a nyelvészek, mivel ellenpéldaként fel lehet hozni a lapuló akármit, de ne feledjük, hogy az ap gyök a földel kapcsolatban levő, szétterülő, lapuló, párolgással apadó, (szomj esetén érte epedő) vizet is jelenti. Erre a kisbaba, vizet jelentő pü-pü ősgyökszava a bizonyíték. A szapora szóban is jelen van az ap gyök, mely utal a szorzati gyorskapcsolatra, de a vízzel való hasonlatként a bőségre is – sok víz. Ha komolyan vizsgáljuk, és gyökeire, hangjaira bontjuk a szavakat sok ilyen érdekes hasonlati párhuzamra bukkanunk.
E fenti jelenségek a magyar nyelv felépítési összetettségét igazolják, azt hogy árnyalataiban is vonatkoztathat valamire a háttérben, hasonlati párhuzamot kínál, egy hang, egy gyök többirányú értelmével, s ezzel, nyomatékot ad az értelem mélyebbé tételére.
E jelenség kibontása, magyarázata külön fejezetet érdemel.
Nem cáfolom Czakó Gábor állítását, mely a ma alkalmazott száraz nyelvtani szabályok szerinti szempontból vitathatatlan. Viszont én itt nem nyelvtanilag, hanem szótörténet, értelmezhetőség mélyebb szempontjait nézve bontom összetevő gyökeire. Ez esetben a fentiek megállják helyüket. Az l hang több irány kezdőhangja is lehet, hiszen a lehetőség szó is ezzel kezdődik, és ez is több irányt tesz lehetővé. Lehet: ilyen, olyan. Topolyai tájnyelven ilen-olan. Lehet ige-, főnév-, határozó-, jelzőképző, de lehet főnév szókezdő is adott esetekben. A fentieket véve alapul, az a meglátásom, hogy az öblít és szapuló szavakban – mindamellett, hogy főnévképző szerepe is van az l hangnak – a mosólét is jelenti.
Tovább menve, az rt párost vizsgálva, rájövünk egy másik érdekességre, mely történelmi bizonyítékkal szolgál arra, hogy nem Arkhimédész fedezte föl a róla elnevezett törvényt!
Ő csak újra rátalált, újra felfedezte a bemerítéssel történő testtérfogatmérést, melyet valaha az ősmag(yar)-nyelvet beszélők már alkalmaztak! Különben nem volnának jelen a magyar nyelvben, a be/márt, mérték, érték szavaink, benne az értelemmeghatározó rt párossal. Az ógörög ugyanis az ősmag(yar)-nyelv utódnyelve, és így ezek a kifejezések előbb születtek meg, gyakorlati alkalmazás közben képi, látványi hatásra, mint az arkhimédészi törvény.
Ez nem csökkenti Arkhimédész érdemeit, hiszen egy teljesen feledésbe merült gyakorlati eljárás újra felfedezése a nulláról indul, és magas fokú értelmet, kutatási küzdelmet kíván.
A fenti bemutató szövegekből jól látni, hogy minden hangnak, kötött mássalhangzó párosnak átruházhatatlan meghatározó szerepe van az értelem alakításában, és ez BIZONYÍTÉK!
Nem lehet többé szláv, germán, török, görög, latin, finnugor és más eredetűnek hazudni azokat a nagyszámú szavainkat, melyek azokba a nyelvekbe szakadtak, ott eltorzultak, de tősgyökeres magyar kifejezéseinkhez ma is hasonlítanak, melyekből azok a nyelvek felépültek, s melyekre a finnugristák eddig ráfogták, hogy onnan kölcsönöztük! Nem mi kölcsönöztünk, hanem az ő nyelvük épült az ősmag(yar)-nyelvből, és teljesen szétesnének, összeomlanának annak jelenléte nélkül.
Próbáljuk kiemelni, helyettesíteni más hangokkal ezeket az ősmag(yar)-nyelvi kötött mássalhangzó párosokat az alábbi szavakban: naŞTNGe – szül, mely a nőSTény szóból alakult. Marad: na..e! Van értelme a maradék szónak?! Nincs! Viszont a magyar nyelvben ez a mássalhangzó páros egyúttal a teSTvér szó tengelye – nőstény, naşte, testvér. Azért itt van valami mélyebb értelmi kapcsolat. Nemde?
Ha helyettesítenénk, mit tehetnénk oda?
Az atiNGere – érintés, mâNGâia – simogat szavakban az ng páros a kellemes kicseNGésű gyöNGéd iNGer keltés jelentését viszi bele a román kifejezésbe. A magyar nyelvben ezekkel a hangokkal vagy lágyított változataikkal alkothatjuk az eNGedelmes, NeGédes, GyöNyörű, GöNdör, reGéNyes, NyuGalom stb. jó értelemben vett meleg emberi kapcsolatokra utaló kifejezéseket.
Az is világos, hogy a hangok, és ebből eredően az azokból álló párosok értelme csak a magyar nyelvből következtethető ki. Az idegen nyelvi kifejezésekben is megsúgják nekünk, magyar anyanyelvűeknek, hogy mit akarnak ott azon a helyen kifejezni.
A magyar gyököket, hangpárosokat idegen nyelvekben kimutató szótáraimban felsorolt kifejezésekhez még hozzájönnek az összes említett gyökök bővítményei, azok változatai, tehát nem csak a felsoroltakban, hanem sok más ezekhez kötődő kifejezésben megtaláljuk a magyar nyelvi gyököket, és a kötött mássalhangzó párosokat.
A gyökök, és a jelentéshordozó kötött mássalhangzó párosok átmentek, és jelen vannak az ősmag(yar)-nyelvből kialakult utódnyelvekben, mint jelzőoszlopok, figyelmet felhívó, azonosító lármafák. Törvényszerűen ragadtak meg a nyelvek kialakulása idején, mivel különben nem állt volna össze az a nyelv. Az ősgyökök, azok bővítményei az ősnyelvi gyökszavak, és a kötött mássalhangzó párosok az újonnan kialakuló utódnyelvek, nyelvjárások nélkülözhetetlen alap- és kötőelemei.
A kötött mássalhangzó párosok, mivel ősnyelviek összekötik a nyelveket, jól láthatóan jelen vannak a nyelvekben útmutató oszlopokként, és visszavezetnek az ősnyelvhez. Nézzünk bele egy akármilyen nyelvű szótárba, szövegbe, és azonnal szemünkbe tűnnek.
Olyanok ezek a kötött mássalhangzó párosok, mint földbedöngölt cölöpök, párosával erősen összekötözve állnak. Szótagolva elválaszthatók, egyikük a következő szótagnak is alkotója, de kiemelni egyiket sem lehet a másik mellől, mert akkor a kifejezés elveszíti értelmét. Az idegen nyelvbe átkerülve is ölelik egymást, mint két idegenbe szakadt testvérpár, mintha azt mondanák a kutató magyar nyelvésznek: – Lásd, mi jelcövekként mutatjuk a jó irányt, rólunk ismered föl, hogy ősnyelvi a szó, melyben jelen vagyunk. Mi megőriztük, megőrizzük ősi nyelvi önmagunkat, magyarságunkat! És ti?!
Kaptam visszajelzést, melyben visszás jelenségként értékelték a párosok elválaszthatóságát. Ha Varga Csaba – értelmi határnál való – elválasztási módját alkalmazzuk, akkor az elválasztási határvonal a páros után volna, bár nem minden esetben. Például: bölcs–en, gyümölcs-ös, tölcs-ér és mások. De a cselek-mény, ok-mány, tok-mány, zsák-mány stb. esetében nem, mivel a -mány, -mény, kézzel cselekvést jelent (mancs), és külön gyökként van csatolva.
A magyar nyelv előnye a többi nyelvvel e párosok esetében az, hogy magyarul értelmezhetőek, magyarázat adható róluk. Nyelvünkben oda-vissza megfordíthatóak, egy részük kiterjedt szóbokorral rendelkező szógyökök alaphangjai.
Példaként a kr páros, melynek alkotói a kör alaphangjai, de az ikra, makranc, pokróc, szekrény, szikra szavakban jelentéssel bíró tengelyhangzó. Mindegyikből kiérződik a kemény erő értelme. Az ikra szóban kis helyre (körbe) tömörített, élő, mozgó (ik/lat), onnan kitörni vágyó erő. A makrancos, akaratos, nem enged, nem mozdítható ki jelképes köréből. A durva pokróc egy bizonyos kört borít le. A szekrény belső szakaszaiban elkerít tárgyakat. A szikra egy jelképes körből pattan ki. S van egy idegenbe szakadt alakja is, a kretén, mely a gyökfordított tön-kre/tevő hülye (kre-tön, kretén).
A kr páros a kör szóban gyökalkotó, és a legkiterjedtebb szóbokor kapcsolódik hozzá a világ minden nyelvében.
Ennek fordítottja az rk páros. Azok a szavak, melyekben meghatározó tengely, nagyobb részt mind behatároló körvonalakkal rendelkezők: bárka, burkol, erkély, erkölcs, fürkész, harkály, hurkol, markol, zárka stb. Az rk páros gyökalkotóként: rak (csomóba, egy körbe), rekeszt (zárkába kerít), rokka (körforgó kerekes fonógép), rokkan (összerogy egy helyre, egy körbe), rokon (egy vérből valók köre) és más szavakban van jelen.
Így vehetjük sorba a többi párost is, és alkothatunk is belőlük szavakat magyar nyelven. Például tr: gyatra – gyötör, megtör. Az rt: érték – érett, rét, rétes
A másik érdekes példa az lb páros. Ezzel egyetlen szót találtam: kolbász. A kolbász enyhe hajlatú hentes termék. És a libanyak? Szintén enyhén ívelő. És a szép ívelésű női láb? A libegő, libbenő, lebbenő szalag enyhe mozgása. Az lb idegen szavakban is az enyhe jelentést adja. Az Elba – fehér folyó (alb), mely a Weiss-wasser (weis – fehér) és az Elser patakok összefolyásából indul, a halvány értelméből jön, v>b hangváltással.
Igen érdekes, értelemalakító szerepe van a már említett ng párosnak a bumeráng szóban, melyről az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára így ír: „sarló alakú ausztráliai hajítófegyver, amely találat híján visszaperdül elhajítójához.”
A Magyar Értelmező Kéziszótár: „Keményfából való görbe hajítófegyver, mely kellő szögben hajítva visszarepül az elhajítóhoz.”
Ausztrália elég messzire fekszik a mai magyar nyelvet beszélők országától, és a bumeráng az ősi idők fegyvere, tehát nagyon régi. Annyira régi, hogy feltételezhetjük: valamikor az egynyelvűség idején alkották meg, nevezték meg.
Honnan e gondolat? Nos, mi jellemző a bumerángra? Ott csüng, leng a gazdája oldalára függesztve, mígnem eldobja a cél irányába, azt akarván, hogy abba „beledöngjön”.
Mi történik ezután a bumeránggal? Elröpül, és ha nem talál célba, egy kicsit bolyong, kereng, majd visszatér gazdájához.A szó utal ütésre – bum. Utal erőre – er. Távolra – á. Csavaros pályára, és végső hangra – ng.
Magyar Adorján: Elméletem ősműveltségünkről című füzetében, a jászokról szóló írásban szó van a Jordán folyóról: „Jordán (eredeti értelme folyás, víz, jász nyelven)”
Megfigyelhető a Jordán nevében az rd kötött mássalhangzó páros, mely a következő szavakban jelentéshordozója a folyás képi látványának: csordul, csordogál, csorda, gördül. Ez azt jelenti, hogy nem zsidó, hanem ősmag(yar)-nyelvi eredetű kifejezés.
A legenda a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint latin eredetű nemzetközi szó. Pedig ez bizonyíthatóan ősnyelvi magyar szó. Mert miről szól, mit mond el a legenda? A legenda, kiemelkedő személyekről, eseményekről, vagyis legekről szóló monda. „Nevében az íze!” A Magyar Értelmező Kéziszótár szerzőit ez nem érdekelte. Latin és kész! S ha valaki kétségbe vonja, az hozzá nem értő tudatlan. Pedig eredetét az nd páros igazolja, mely többek közt: belső tartalomra, szövevényes eseményre, mozgásra, lassú lefolyásra is utaló jelentéshordozó. Erre mutat az: inda, indul, andalog, bendő, bőrönd, bunda, csend, gond, kaland, rend szavakban.
Persze, jelen van a latinban is, ahová az ősnyelvből jutott, ám felbontani értelemmel bíró elemeire, azokra magyarázatot adni csak magyarul lehet.
Székelyföldön a maszatos gyerekre mondják, hogy bémángálta magát. A mangál, mángál ősrégi szó. Elsősorban simogató (székelyül: édengető, simongató) mozgást jelent. Összemángálja magát a piszokba belesimongatással, így a sáros, piszkos külalakra is magyarázatot ad.
De az ng páros jelez egyebet is. A mangalica sertés magyar élettérben élő háziállatként ismert. A szóból ítélve elmondható, hogy ez volt az első házi sertésfajta. A név felbontható: a ma ősgyök a maszatos, maszatol jelentés mellett szájtevékenység is: majszol. Az ng páros különböző cselekmények tengelye, jellemzők véghangja: a disznó a ház körül kerengő, bolyongó, röfögve hangoskodó, a sárban fetrengve mángálja, azaz keni, sikálja simongatja magát feketére, ma(nga)lacként cingár, de ha felhizlalják, akár a henger. A húsa zsenge élvezhető. Az nd párosra váltva: szőre göndör, nyáron kondában jár a makkra, sárosan rondán néz ki, de a belőle készült hentes termék kelendő, a vendég is örvend, ha azzal kínálják. A szóvégi –ica, akár a malacnál, becézés.