A finnugor elméletet ripityára szétzúzó pöröly!
Mivel a kötött mássalhangzó párosok általában a szavak tengelyében állnak, erőteljesen meghatározóak, nem lehet eltüntetni ezeket onnan. Ezeknek ama szavakban olyan szerepük van, mint a vasváznak a betonban, ezek adják az erőt, a többi a keret. Ha eltűnnének – összeomlana az a nyelv.
A könyv anyaga majdani bírálóinak mondom: a kötött mássalhangzó párosokat nem én találtam ki mások bosszantására, még csak nem is kerestem, sosem figyeltem rájuk, nem tudtam róluk, csak egyebek keresése közben rájuk találtam. Igaz, hogy utána meg szorgalmasan kutatni kezdtem. És, bizony, ezeknek a nyelvekben való jelenléte tény! A tények viszont megdönthetetlen makacs dolgok.
Nem minden páros hangzót találtam meg. A román – magyar vonatkozású szótári, szóelemzési munkám alatt kereken 100 párossal találtam szembe magam. Azonban most, hogy tovább kutatom titkaikat, sorban jönnek elő újabb és újabb párosok, és oly szavak, melyeknek meghatározó alkotói ezek. A kör egyre bővül, már 250 fölött van, és ezeken kívül is van több párosan kötött mássalhangzó kapcsolat, melyeket érdemes figyelembe venni más nyelvek kutatása közben, hiszen más nyelvekben olyan kötődések is lehetnek jelen, melyeknek a latin nyelvekben nincs szerepük. Ha a magyar nyelvben 26 mássalhangzó van, akkor megközelítőleg 24-25 hatványa, kb. 600 kötött mássalhangzó páros volt az ősmag(yar)-nyelvben. Így még 450 kötött mássalhangzó párossal épült ősnyelvi teremtőgyök és azoknak elveszett bokrai keresendők, melyek a világ nyelveiben szétterjedtek.
Néhány ezzel kapcsolatos megállapítás:
– Az ősmag(yar)-nyelv biztosan jóval gazdagabb volt színes kifejezésekben, mint a mai magyar nyelv, így bőven jutott az utódnyelveknek is belőle. Ebből következik, hogy azok a kötött mássalhangzó párosok, melyekre nem találunk kifejezést a mai magyar nyelvben, maradéktalanul átsodródtak más nyelvekbe, azokkal a kifejezésekkel együtt, melyeknek alkotói. Külön kutatás tárgya lehet az ilyen szavak értelmi párhuzamának keresése, és próbálkozás a visszaágyazásra.
– A nyelv szétrobbanásakor az utódnyelvekben sok megragadt e kifejezésekből, és azok hangzástörvényei szerint torzult, a magyarból viszont megnevezésként idővel kimaradtak, esetleg visszaminősültek jelzőnek, úgy élnek tovább. Jó példa erre az egér, melynek az ősnyelvben legkevesebb öt neve volt a fürge, surranó, motoszkáló, mászkáló, rágcsáló jellemzőinek valószínű rövidített alakjai. Lehetett: firege, majd fordítva: egeri. Lehetett suri, motosz, maszi, ragi stb. A magyar nyelvben ismert, egérrel kapcsolatos jelzőkből erre lehet következtetni. Magyar nyelvben maradt az egér. De ezen kívül a borzasfejű káposzta, csalán, azaz csihány nevei is jó példák erre.
– Azok a kifejezések, melyek idegen nyelvekben megragadtak, sajnos jó alapot szolgáltatnak azoknak a megélhetési nyelvészeknek, akik minden kifejezésünket idegenből lopottnak nyilvánítják ki. Ebből „táplálkozik” a magyaralázó nyelvészet százötven éve!!! De el kell őket szomorítanunk: azok innen mentek el, és így csak idegenből visszatérő szavaink.
Bármelyik két mássalhangzó alkothat kötött párost, sőt alkotnak is, és ezek minden szóban értelemalakító, jelentés meghatározó tengelyhangzóknak minősülnek. Vannak esetek, mikor két kötött hangzópáros úgy olvad össze, hogy van egy közös hangzójuk, és mivel ugyanazzal a hanggal érintkeznek, a két egyforma hang egybeolvad. Ez hármas mássalhangzó torlódásnak tűnik, de nem az, inkább a két páros egyszerűsítő összeolvadása. Például a román timbru – bélyeg, mely valaha a címeres viaszpecsét volt, mely tömbszerű alakzat – két páros: mb, br. Az mb az alakzatra utaló: gomb, domb, tömb. A br páros az összkép: ábra. Ehhez hasonló a zimbru – bölény, ugyancsak az előbbi két párossal. A bölény nagy tömb, nagy ábra. Ezeknek a szavaknak létezniük kellett az ősnyelvben ezekkel a hangpárosokkal.
Egy másik példa, hogy a kötött mássalhangzó páros, gyökök alkotója is: a román strica – eltör, széttör, – st/ö/rica. Vagy: strivi – szétzúz, széttör, st/ö/rivi. Az szt, tr párosokból az szt a széttörés utáni osztódás, a tr hátrányos, botrányos helyzetet jelzi. Ez nem hármas mássalhangzó torlódás, csak párosok egyszerűsítő összeolvadása, kimutatható a gyökképzésre való lehetőséggel: str vagyis sztr, tovább szt – szét, tr – tör. De kimutatható a szó magyar eredete is.
A kötött hangpárosokat tartalmazó szó már ránézésre gyanús, mivel az ősnyelv irányába mutató. Ilyen volt például a fent már említett olasz abluente – mosó, öblítő, de van még sok más is.
Kivételek lehetnek szavak elején való jelenlét esetén, és főleg a szláv szavaknál, hármas mássalhangzós torlódásnál, ahová mindig meg kell próbálni beszúrni egy magánhangzót, és akkor meglepetésre magyar értelmű szó jön elő. Lásd fennebb a strica szó esetét, de jó példa a drăgălaş – kedves, bájos jelentésű szó is. Hozzuk előbbre az ă hangot a d és r hangok közé: d/ă/rgălaş, és akkor dörgölőzés, dörgizés értelme lesz, mely a szeretet egyik kifejezési módja ember-ember, állat-állat, vagy ember-állat közt. Tehát a magyar drága szavunk elsősorban a kedveskedő dörgölőzés rendkívül kellemes lelki-testi hatást hivatott megjeleníteni. Alkalmazása tárgyak magas értékének kifejezésére csak viszonyítási hasonlat lehet a rendkívül kellemes, értékes, bensőséges, meleg élőlényi kapcsolathoz.
Így hát a kedvesség, kedveskedés egyik megnevezése lehetett a dörgölőzés, de ha a (jó értelmű) súrlódást vesszük, azzal sem tévedünk, mert itt közelítünk a sur, sor, szor szer szorzati gyökhöz, melynek rz hangpárosa az érzelem tengelyhangzója is. Az rl páros különben a gerle tengelyhangzója, mely madár a szerelmesek „címermadara”.
A dörgizéshez hasonló jelenség a kisgyerek dörgölőző odabújása az anyukához, azért bújik oda, mert szereti, és mert szeretetre, melegségre vágyik. A bújik fordított alakja nyomán a román a iubi (a jubi), mely azt jelenti: szeretni. Fordítsunk rajta: ibui (ibuj), buji, bújik. A kismadár (lehet a gerle is) a fészekbe bújik, rejtőzik, szintén a melegség végett. A fészek románul cuib (kujb), ha átrendezzük a hangokat: bujk. (A j hang a különlegesen jót jelenti itt.)
A fészek valaha volt neve több mint valószínű lehetett bujka, melyben védelmet, melegséget, otthont keresve elbújt madár, állat, s mely fordított gyökként került az átvevő nyelvekbe, akár a burok gyökszava, melyből az orosz rubáska – kabát szó.
A bujka, burka, bárka szavak rokonértelemmel bírnak. Mindannyi rejteknek számító.
Ha elsőre nem tűnik magyarul értelmezhetőnek a páros hangzót tartalmazó szó, akkor is érdemes felfigyelni rájuk, és elemezni azokat a szavakat, mert komoly elemzés, értelemkutatás, leegyszerűsítés, felbontás, fordítás, nyelvünkbe való visszavezetés nyomán kiderülhet valós eredete.
És itt van a KULCS!!
Ugyanis a kötött mássalhangzó párosok rendkívül jelentős bizonyító erejűek a nyelvek eredetének kutatási munkájában, hiszen jelzőoszlop-szerűen vannak jelen, s így nyomon követhetőek, visszavezethetőek akár az ősi szumír, vagy egyiptomi nyelvig, sőt tovább, hiszen mindig jelen voltak!!!
A nőstény 5.000 évvel ezelőtt is nőstény volt, a testvér is testvér !! Az st párosok akkor is, most is jelen voltak a szavak tengelyében.
Ezek utat mutathatnak a sémi nyelveknek az ősmag(yar)-nyelvből való kialakulására. Így a zsidók és arabok is megismerhetik műveltségük kútfőjét, a mai magyar nyelvet.
Sokszor esik szó az ősnyelvről itt és ott nyelvészek közt. Minden komoly kutatót érdekel: milyen lehetett egészében, mi az, ami eltűnt? Nos, a kötött mássalhangzó párosok azok, melyek irányt mutatnak abba az irányba, és ez nem vitatható. Az ősnyelv elveszett szavait, gyökeit ezek a kötött mássalhangzó párosok alvó csíraként rejtik magukban!! Ezekkel előhozható, felépíthető sok eltűnt régi kifejezés!!
Az urzică, varză, urgent, codru, atingere, verde román szavak tengelyében is eddig meg nem figyelt kötött mássalhangzó párosok állnak. Nézzük: urzică, varză, urgent, codru, atingere, verde. Mindannyi az ősnyelvben már kialakult szóból torzult a valachusok ősei, ősnyelv közeli nyelvének hangzástörvényei szerint. Ezeket nem a latinból örökölték, a tengelyhangzóikból ítélve az urgent-en kívül az: urzică, varză, codru, atingere, verde szavakat nem valószínű.
És még egy fontos észrevétel: külsőleg, ránézésre egyik sem tűnik „magyaros” kiejtésűnek!
De…!
Az urzică (csalán), varză (káposzta) szavak rz párosa az érzelem, érzés, borzolódás erőteljes jelentéshordozói. Mint alább még bővebben szó lesz róla a csalán (csihány) csíp és így idegborzoló, a bőrön kiütéseket kelt, régi népies kifejezéssel kihányja magát. Neve az ősnyelvben előbb lehetett ÉRZIKA, BORZIKA, mint csihány, mivel ez utóbbi szó a következményt is magába foglalja. Valószínű, csípett meg embert az egynyelvűség idején, hogy kiérdemelje neveit.
A szó latin alakja urtica. Itt az rt páros a szó tengelye. Valaha lehetett ÁRTÓKA is a neve, mivel ártott – csípett. A latinban az ártó tulajdonsága szerinti megnevezés rögzült, és így jutott tovább a katalán – ortigua, a spanyol – ortiga, galíciai, portugál – urtiga, francia ortie, olasz – ortia szavakba.
A román nyelvben az urzică, nem az ártalmat, hanem az érzést emeli ki a szó rz párosával! Véleményem, hogy ők nem a latinból vették át, megvolt ez nekik, mint a káposzta, melynek borzos felülete okán lehetett az ősnyelvi neve BORZA, BORZAS, a káposzta megnevezés mellett. A káposzta alakban a magyar nyelvben maradt fenn, ez a fej – koponya – és a levelek oszthatóságából adott név – koposzta, káposzta. A románban a BORZA név torzult varză alakra. Itt sem a latin hatás érvényesült, mert latinul a káposzta – caulis.
Az urgent, rg párosa a sürgős szavunkból van, de ez az egész szó magvát torzítva vitte tovább: sürgős – urgent. Itt a latin alak – urgens, tehát a román szó innen is eredhet, bár lehet egyenesen ősnyelvi is.
A codru-ról ejtettem szót: erdő, ebből, már az egynyelvűség idején kialakult kifejezésből jön a román verde – zöld, tartalmazva az rd jelentésazonosító párost, mely a latin viridis-ben csak megszakítva van jelen. Az erdőt jelentő codru, pădure szavuk semmiképp nem latin eredetű, mert latinul erdő – silv, silva.
Az érintést jelentő atingere – erről később is –, az ng páros mellett tengelyében vitte az inger szavunkat egészében. A latin tango tartalmazza ugyan az ng párost, de román szó a következményről is beszél: ingert kelt az érintés. Erről a latin kifejezés nem szól, ezért lehet arra gondolni, hogy ez még ősmag(yar)-nyelvi ázsiai örökség a román nyelvben.
Ugyanakkor megemlíteném, hogy az sc – szk kötött mássalhangzó páros eredete is –, melynek jelzőként fontos szerepe van a román nyelvben az –escu (-ască) családnév képzők esetében is – az ősnyelvhez vezető és nem a latinhoz.
Az szk páros a mozgás jelentéshordozója, a zöngétlen szk párost a lágy, zöngés zg hangzópáros váltja a mozgás szóban. Két nép is említhető ezzel a páros hangzóval nevében: az etruszk és a baszk. Nevükben az szk páros a mozgásra, alkotásra való hajlamot jeleníti meg: ászkol, csuszkál, deszkáz, eszköz, fészkel, iszkol, mászkál, piszkál, tuszkol, üszköl, vaszkol! (vackol) stb. Spanyol szövegekben VASCA névvel jegyzik a baszkokat. A Vasco (da Gama), az egyébként portugál férfinév is erre utalhat.
Úgy tűnik, mintha a vasca, vaszka, baszk népnév tevékenyen dolgozó letelepültet, beágyazódottat (bevackolt) s nem vándorló életmódot folytató népet jelölne. Akár a csángó népnév is, mely az egy pontban rögzített inga értelmét hordozza! Vagyis, van egy bejárható pályája, de kötött egy helyhez, otthonához, ahol családja él.
A nyelvi kifejezés valós életképből rögzült, és sosem hazudik!!!
Az etruszk nép eltűnt a római süllyesztőben. Veszte békés természete volt! De fennmaradt nyelvi, tárgyi emlékei megszervezetten élő, csodálatos alkotókészséggel, művészi érzékkel, megáldott népről vallanak (M Alinei: Ősi kapocs).
A baszk népet évszázadokon át próbálták, próbálják kordába fogni, megtörni, elnyomni, kiveszejteni, beolvasztani a franciák, spanyolok. Ebből eredően, a különben békés alkotásra született, ősidők óta ott élő nép (az ő őseik készítették azokat a csodálatos barlangrajzokat a térségben), erejének nagy részét védekezésre kellett, kell pazarolnia, akárcsak a magyar nemzetnek évszázadok hosszú során.
A baszk nemzet ma is bátran szembeszáll, s nem hagyja magát két gőgös elnyomójától elveszejteni. Tanult az etruszkok példájából.
A fenti példa bizonyító erejű, a káposzta (borza), csalán (érzika, ártóka) átvevő utódnyelvi szóalakjának kötött rz, rt párosai nyomán kikövetkeztethető valószínű eredeti neveivel. Bár ezek az átvevő magyarutód nyelvek szavaiban megtalálhatóak (varza, urzica, urtica), de csak magyar nyelven bonthatók, magyarázhatók, csak e nyelvbe visszaágyazva lehet kutatni tovább értelmüket. Nem lehet más származási irányt adni, csak a magyar nyelvből idegen nyelvbe! Fordítva nem megy, mert ott nincs értelmük, csak magyarul érthetőek.
Ezekkel minden finnugor valótlanságot vissza lehet gyömöszölni a „finnugor vallást” és szólopkodást hirdetők hazug szájába, mert az átvételi irányt csak abból a nyelvből lehet adni, mely nyelven értelmük magyarázható, és ezt csak magyar nyelven lehet.
Sok ilyen gyök él ma idegennek mondott utódnyelveinkben, melyek visszaágyazva nyelvünkbe, megmutatnák az ősi alakot.
Az ősnyelv elveszett szavainak alvó csírái, a kötött mássalhangzó párosok. Ezek hasonlóak a fáraósírok éléskamráiban elrejtett élelmiszerekhez: búza, méz stb., melyek több ezer év után is fogyaszthatóak. A kétezer éves, kővé szilárdult méz a felmelegítés, kiolvasztás után csodálatos ízű, és élvezhető volt.
Az ősnyelv alvó csíráinak életre keltése ugyanilyen ízzel örvendezteti meg az ősnyelvet kereső, magyarul értő nyelvészeket.