A hangok közül előbb a cs kicsinyítő hatására figyeltem fel. Majd a c becézést, a ny nyújtottságot kifejező szerepére. És jött a többi. Szinte maguktól bukkantak elő, önmagukat kínálták egymásután. Rájöttem, hogy minden hangulatnak, tulajdonságnak, tevékenységnek, fogalomnak, megfelelő kezdő- vagy uralkodóhangja van a magyar szókészletben. Minden hang élményi behatásból eredő ösztöni hangképződmény, mely később gyökök kezdőhangja lett, és legalább annyi gyök van az alapkészletben, amennyi hang. E gyökök két hangból állnak, egy mással- és egy magánhangzóból, ritkán háromból. Néha rokonhangzású mássalhangzók váltják egymást. A gyökök hozzávetőleges számát a mássalhangzók és a magánhangzók szorzatából kapjuk meg. Tehát kb. 360 – 400 körüli. Ez a bő változat. Vannak két mássalhangzós, egy magánhangzós elvont gyökök, azaz teremtőgyökök, e gyökökből sorrendi felcseréléssel képezhetők rokon értelmű szavak változatai, azok nagyszámú szófüzérei. Egyetlen nyelvnek sincs ilyen szabályos gyökrendszere, mely hókristályszerűen (V. Cs.) vagy körökben, csigavonalú, csigavonal-fürtszerű halmazalakzatban felépíthetők.
Hasonlít a fizikai világ vegyi elemeihez, melyek atomokból, az azokat alkotó atommagból és elektronokból, az atommagot alkotó protonokból és neutronokból állnak össze. A magban levő protonok, neutronok, a mag körül keringő elektronok száma, a maghoz, és egymáshoz való viszonyuk: sűrűségük, pályájuk, sebességük határozza meg az anyag vegyi milyenségét, hogy milyen anyag válik belőlük. Továbbá különböző atomok egymáshoz viszonyított száma egy molekulán belüli láncolata, és a molekulák közti tér, sebesség, tömörség stb. szintén meghatározó abban, hogy milyen anyaggá állnak össze. De ami érdekes, minden anyagnál az alkotó alapanyagok egyformák: protonok, neutronok, elektronok, és mégis micsoda széles skálája jön létre az elemeknek, több mint száz vegyi elem, melyből az egész anyagi világ összeáll! Kisüt belőlük a teremtő géniusz egyszerű alapelveken nyugvó mindenek feletti bölcsessége.
Nyelvünk szerkezete is az egyszerű bölcsesség elvén alapul és bámulatos kapcsolati következetességgel, csodálatos vonalvezetéssel épül föl. Akár a világűr bolygórendszerei. A központi mag az alaphangsor (ábécé), a Nap a gyök. Körülötte a szóbokor, mint a bolygók holdjaikkal, majd a többi nap, naprendszerek, galaxisok naprendszereikkel, galaxis halmazok, tovább a nyelvi végtelen felé. Minden kezdőhang, mint külső hatás által kiváltott belülről jövő hangjelzés, értelmes jelentéssel bír! Ebből és e köré épül a gyök. Minden gyökben van egy uralkodóhang, a gyök körül forog az alapjelentésben azonos, de változatosságában lenyűgöző népes szóbokor, annak összes oldalirányú leágazásával. Esetenként a gyök hangjai közt cserélődik az uralkodó jelleg. Néhol a rokon értelmű szóbokrok kötelezően találkoznak, pályájuk keresztezi egymást, de nem ütköznek, mivel akár a bolygóknak, saját pontosan bejelölt értelmi pályájuk van. Csak párhuzamban forognak hasonló értelmezés körül, árnyalván, színezvén a fogalom értelmét.
Példaként nézzük a kör és tér viszonyát. Mindkettő teremtőgyök és hatalmas szóbokorral rendelkezik. Mindkettő terület, de a kör egy pontból kiinduló, szabályos síkidom alakzat. Fogalmában benne van a behatároltság értelme, mert gyűrűként körülöleli a záróvonal.
A tér nyitott, a t nyelv-fog, pattanó mássalhangzó, az é magasan szárnyaló, az érzelem, az élet kezdőhangja. A tér több irányban terjedő, és a végtelen felé mutat. Mindkét szó r-ben végződik, mindkettő súllyal bíró, fontos fogalom. A magyar nyelvben az értelmezés végett a megfelelő hangnak megfelelő helyen kell lennie. Nem lehet másként. A rét is tér, de nem hordozza magában a többirányú, végtelen nyitottság fogalmát, mint a tér. Az r zöngéje nyitva hagyja a láthatárt, a t lezárja azt.
Tulajdonképpen térben és körben élünk. A mi pályánk a behatárolt körben, a kör a térben, a tér az űrben van. De mégis – a Föld, a Nap, a Tejút – mindannyi körben mozgó. Itt az ö hang a meghatározó, mely a térben is törvényt szab! A törvény behatárol egy mozgásteret. Akár a kör. Az ö benne van az öböl, öl (főnév), ölel (karol), ököl, ön, önös, önző, örökség, öreg (koros), ösvény, össze, ösztön, ötvöz, öv, övezet, körzet, környezet, özvegy stb. szavakban, az azokkal kifejezett fogalmakban, melyek mindegyike zárt, behatárolt vagy véges valamit jelöl. Persze, mind a kör, mind a tér mérete viszonylagos. A körben is lehet tér: nagy körben kis tér, nagy térben kis kör. Ám a Világmindenség – melyben a parányi atomtól a legnagyobb csillagig minden körben mozog – mégiscsak egy hatalmas, körmozgású végtelennek tűnő tér, űr, melyet szigorú, megmásíthatatlan fizikai törvények irányítanak. S ahol törvény van, ott van törvényhozó, de betartató, végrehajtó is, aki felülvigyázza annak tiszteletben tartását, műve működését! Aki megszegi a törvényt, vállalja, szenvedi következményeit. Ezt a világűr kutatói, és az űrbe kilépő űrhajósok érzik át legjobban akkor, amikor a siker érdekében kizárólag az örökérvényű törvényekre hagyatkozhatnak.
Az eredeti nyelvtől, annak alapvető szabályaitól eltérő nyelvek (latin, germán, észak-germán, szláv, angolszász nyelvek stb.) ezért váltak – még ma is állandóan alakulgató, minden rendszert nélkülöző, zavaros, zagyva szótömeg nyelvekké, mivel nem világos nyelvi szabályokra épülnek. Ezeknek a szabályoknak csak a kör és tér határain belül megmaradó magyar nyelv felel meg! Az eredeti ősnyelv szabályait mai napig megőrző nyelvünk, az érzelmeket hűen kifejező hangok, gyökök köré épülő szóbokrai szinte a végtelenig terjedhetnek, szaporodhatnak a tér törvénye szerint, de csak megfelelő rugalmas helyezkedéssel, soha nem lépve túl a nyelv alkotója által megszabott kis és nagy belső nyelvi körök meghúzott elméleti határait.
Vagyis, megőrzi a külső hatások által kiváltott, a lélek legbelsejéből kiinduló természetes emberi hangadás, gyökké rögzült (Kiss Dénes), alapszavai köré épülő szóbokrok alapértelem szerinti összefüggését, s megmarad az atommag elektron viszonytól a bolygórendszerekig mindent megmásíthatatlan, örökérvényű törvények által működtető, az eredeti ősnyelvre szigorúan érvényes, szabályos kereteken, határokon belül.
Ez idáig megmaradt! És úgy tűnik – egyedüli nyelvként!
Nem véletlenül írta Grimm Jakab a nagy meseíró: „A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.”
Bárhogy is rugdalóznak sokan egy bölcs, teremtő felsőbbség elfogadása ellen, el kell ismerniük, hogy az a rend, a felépítési pontosság, mely a parányi atomok belső szerkezetétől, a végtelen Világűr óraműszerű pontos működéséig, s mely az ősnyelv szerkezeti felépítését maradéktalanul megőrző magyar nyelv, szintén azokhoz hasonló alapelvi közös vonásaiban is megmutatkozik, egy és ugyanaz alkotóművész jellegzetes kézjegyét viseli.
A színek. Van egy szín, a fehér. Semmi több. De mint az eredeti teljesen tömör ősrögöt, melyet Alkotója – a tudatosan megtervezett, irányított – ősrobbanással szétoszlatva, a Világegyetemben előre kiszámított pályára küldött bolygórendszerekké alakítva, ugyanúgy a fehér színt is zseniálisan felbontotta, úgyszólván szétrobbantotta több színre, keveredéssel több ezer árnyalatra, és kivetítette az egész élővilágra, megadván mindennek jellegzetes színét. Az egyszerű fehérből megteremtette a színek csodás világát. Hogyan? A szivárványban mutat belőle valamit, de a színek létrejöttének mikéntje titok marad. Akár a fotoszintézis folyamata. Tudjuk, hogy mi megy be a sötétkamrába, és mi jön ki, de hogy belül mi, hogyan megy végbe, nem tudjuk! Az alapszínek körül létrejövő színbokréták gyűrűzése, azok egymáshoz kötődő, egymást követő sok ezernyi árnyalata – akár a bolygórendszerek keringése – a végtelen felé mutat. Ezen is rajta hagyta az emberfeletti alkotó értelem a saját megmásíthatatlan kézjegyét!
A számrendszer, mely az egyből indul, és mindent felölel. A magyar nyelvet a matematika szabályai szerinti felépítés is jellemzi. Ezt írja Bowring is, Bolyai János, de bővebben Varga Csaba domborítja ki A kőkor élő nyelve című munkájában (Az egy és a minden jelentésazonossága: világegyetem, világmindenség!). Az egy és az alapszámsor köré felsorakozó tízes, százas, ezres stb. számkörök végtelene.
A zene világa. A zenei hangok egymás közti harmonikus összhangzata az emberi lélek hullámzásainak legcsodálatosabb tükörképe. A zene, akár az emberi arc, az érzelmek minden rezdülését kifejezi, a letört, mélyen lehangolt szomorúságtól, a mindent elsöprő, magasan szárnyaló örömig. A világ összes dalkincse az alaphangsor hangkészletéből áll. A néhány hangsoros, nyolc hangból (oktáv) és néhány félhangból kiinduló csodálatos dallamvilágban az emberi érzelmek legfinomabb belső rezdüléseit apró részletre menően visszatükröző, kifejezésre juttató csodálatos dallamok, harmóniák szerezhetők. A harmóniák kötődnek az egyes alaphangokhoz, olyanok, mint a bolygók holdjaikkal. A lágy és kemény hangsorok hangzatai, harmóniái úgy keringenek a névadó zenei hang és az alaphangsor magja körül, mint a Naprendszer égitestei a Nap körül, a Világegyetemet működtető örökérvényű alkotói törvény szerint. Ezeken is felismerhető az egyedi azonosító alkotói kézjegy!
Az egy pontból kiinduló családcentrikus emberi társadalom is hasonló felépítésű, akár a világűr egy pontból kiszakadó galaxisai. Vegyünk példaként egy jeles dinasztiaalapítót, akit nevezzünk Ádámnak, a feleségét meg Évának. Ők a központi mag. Gyermekeik születnek – tíz, húsz – majd azoknak is. Létrejönnek a családok „bokrai”, és egyre több, melyek a központi maghoz kötődnek. A folytatás végtelenbe vesző. De vehetjük akár a magból kifejlődő növényeket is, melyeknek törzsén az új csírákból létrejövő, kihajtó ágai ugyanígy bokrosodnak, növekednek.
Ugyanaz a felépítési, működési alaptörvény érvényes az atomokra, világűrre, zenére, színekre, számokra, ősnyelvre és az emberi társadalom szerkezetére. Mindannyin rajta kitörölhetetlenül a jól felismerhető egyedi, megmásíthatatlan alkotói kézjegy.
Az alkotói kézjegy megállapítás fölött lehet vitázni…, prüszkölni ellene…, lehet kigúnyolni…, nevetni rajta…, de a tény, tény marad! Erre a döbbenetesen összecsengő szerkezeti, alaki azonosság sorozatra nincs más magyarázat! Ezek a dolgok nem alakulgatva, dadogva, botladozva, hanem azonnali használhatósággal, összes alapvető jellemzőiket felvonultatva, egy csapásra jelentek meg a világ színterén!
A fenti megállapításokat tovább kutatni komoly tudósok dolga.
A mi nyelvünk, a magyar nyelv őrzi az első kézből kapott ősnyelv minden lényeges felépítésbeli jellegzetességét. Alapkészletének egyszerűsége lenyűgöző, és mégis milliárdnyi változatra képes. Negyven hang, alig több alapgyök, melyek bővíthetők, és létrejön a beszélhető nyelv, amelyen minden, minden kifejezhető gazdag változatossággal, „az érzelmek /leg/titkos/abb/ rezdülései” is. De negyven hang körüli a világ több ezer nyelvének hangkészlete is.
Ebből is kitetszik az alkotói bölcsesség egyszerű nagyszerűsége.
Az ember kifejezési készséggel van alkotva. Társas lény, szólnia kell, akar és tud is szólni. Ehhez kapott egy gondolatközlési alaphangkészletet, melyre ő maga is építeni tudott gyököket, végül szavakat a továbbiakban. Úgy képzelhető el, mint amikor a műlépet beteszik a méhkaptárba. Megvannak az építmény alapjai, csak tovább kell vinni a munkát, fölépülnek a lép sejtfalai, végül feltöltik azokat tartalommal. Így épült fel nyelvünk szilárd alapokra, szabályos alakzatban, mígnem eljutott mai állapotába.
Csak ha a helyből elmozdulás, vagy a szóban kifejezés szószedetét nézzük, ahol 2.400 fölötti az összegyűlt kifejezések száma! Nincs oly nyelv, mely ily bőséggel tobzódjon kifejezésekben.
Emlékezzünk N. Erbersberg bécsi tudós szavaira: „Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang, világosság.”
Ez a nyelv – az ősnyelv egyenes ágú leszármazottja – a mi nyelvünk, édes anyanyelvünk. Ezen a nyelven dédelgetett, becézett minket, ezen a nyelven dúdolt bölcsődalt fölöttünk édesanyánk, ezen a nyelven tanított gyermekdalokra, versekre. Ezen a nyelven ejtettük ki első legkedvesebb szavainkat: ana, apa, és ezen a nyelven nyíltak meg előttünk a nagyvilág titkai.
Írásaimban igyekszem kerülni az idegen szavak használatát, ha egy lehetőség van, mindig a magyar kifejezés mellett döntök. Ezért írtam, írok a domináns hang kifejezés helyett uralkodóhangot, esetleg kulcshangot vagy meghatározó hangot.
Vissza kell hozni mind az írásba, mind a beszédbe a magyar kifejezéseket. Az első beszélt nyelvben van értelmes kifejezés minden fogalomra, és ha nincs, akkor magyarszívű nyelvészeknek kell alkotniuk a meglévő gyökeinkből. Ezt az értelmes közrendű magyar is megteheti, majd a köz elé tárja a nemzeti médián át, és ha találó, használni kell. Kerülni kell a nyelvi szennyet és minden liberális mocskot.