Mássalhangzó: a nyelvhát és a szájpadlás közt képzett zárhang, a g zöngétlen párja.
K, a legkeményebb hang. Akár a kő. K hanggal kezdődő szavainkból van a legtöbb. A k hang ott van mindenhol, ahol valami elakad, ütközik, kemény, konok. A körrel, bökéssel, alkotással, a ki irányú kifejezések egyik kulcshangja. Kötelesség, kellem, kín, bika, kincs, küszöb. Akadály, egy ék megakaszthat egy működést, ami ettől elakad. A k kulcshang, az a vezeti a k-t. Mint az ék alakú ek, vagy e ke, azaz eke, ahol az e rámutat a földbe ékelődő ekére. Az elakadás egy jelentős pillanat, leáll egy folyamat. Kell egy gondolat, mely megváltoztatja az állapotot. Az ember gondolkodott, megoldotta a helyzetet, elhárította az akadályt egy elmés gondolattal.
Az ok, az előidéző tényező, megvilágítja a lefolyás kiindulásának gyökerét. Itt megfigyelhető a k hang uralkodó jellege. Ez egy bökkenő, talán bukás, ha nincs ötletes, világos alkotói hajlam.
Alkotás, gondolkodás – alkotó cselekedettel hárítja el az akadályt egy akármi alkalmi valamit alkalmaz, és folytatja, más irányba tereli a folyamatot. Az alk gyök az alku és az alkotás gyökszava. Az l úgyszólván meglágyítja az akadályt, áthághatóvá teszi. Az l hang itt az elme, a gondolkodás eleme.
Az akkor szó – eredetileg azkor – egy meghatározott korra, időre utal, egy oly időpontra, mely megjegyzendő.
Az akár, időben, térben, mikéntben szétszórja a teendőt: akármikor, akárhol, akárhogyan, akármi/ért/ okból. Az akár az akadozó bizonytalanság – bár, habár, ámbár, bárha.
Kába, kábul. Itt is a b hangnak a g, vagy h hangoknál bemutatott helyzetbonyolító szerepéből eredő állapot állt elő. Tehát a kellemetlen jelenségek – ez esetben szédülés – jelölésében a b hang találóan kifejező.
Kac, kacér. A szókezdő ka már eleve kicsinyítés. A c hang jelenlétéből játékosságra lehet következtetni, minthogy az is. Kacéran, kuncogva kacag, kacarász, ez is idetartozó. Csak ki kell mondani: kacér nő, s a férfi már maga előtt látja a kackiás, hercig menyecskét, és megmozdul benne minden, nemcsak a fantázia.
Kacs, girbegörbe, kacskaringó. Körértelmű. Ide-oda kanyarodó, gubancos, göcsös hajlatok vonalvezetése.
Kajtár. Ez a kajsza, kajla, görbe fogalomból ered, és az össze-visszakeresgélőt, mindenhez hozzányúlót jelenti. Például: a kajtár macska belekóstol mindenbe, amit elérhet. A j itt a kajtárkodással járó jó élvezetet is jelöli.
Kap, kapkod, kapar, kapál. Az alapértelem a kapcsolat, kapcsolódás. Ez lehet személyi, érzelmi, ez esetben az a hangnál említett ap gyök mutat érzelemre (ápol, apolgat), lehet műszaki, dologi, tárgyi.
Kár. Az r hang jelenléte nem sok jót ígér. A kemény k hang és az r közé ékelt á sem jelent jót. Ehhez hasonló a v és d között az á – vád. Ha é lenne – véd. A k és r közti é is – kér – enyhébb, így viszont kár érte. A két kemény – k és r – hang erőteljes kifejezésekben van együtt: szikra, makrancos, a ló megbokrosodik. Egy magánhangzó közbeékelődése sem „veszi kedvüket”: akaratos, rakoncátlan.
A ke gyökök bővítményeikkel: kebel, kedély, kedv, kegy, kellem mind jó érzést keltő jelenségek. A kebel b hangja itt a bensőségesség jelzője, a kedv, kedély d hangja a jó hangulat, a v a vidámság, a kegy a kegyelem kifejezője. A d és gy hangok rokonhangzása ad lehetőséget a kedves és figyelem fogalmainak összevonására, ebből a kegyelem, azaz kedves figyelmesség.
Kecs, kecses. Az e hang, mint a kér szónál látható volt, inkább emberközeli. A cs a kis csinos, játékos csintalanságát érezteti.
Kel. Kellem és báj. Ami kellemes, bájos, az kell. Ez a kel gyökből indul. Vágy kel a szívben, és a kívánság hiányérzetet teremt, melyet be kell tölteni. A két ll a hangsúlyos szükséglet jele. Ugyanakkor a kellem a mások előtti tetszéskeresést is jelenti. Kellemesen kelleti magát. Ezért is kettőzi az l hangot. A kellemes dolgok fontosak az életben. Talán legfontosabbak volnának.
Kő. A ke-mény – kőhöz hasonlatos, azaz kővé válik. A m.ny teremtő gyök, de jelzőragként ott van a keményben. Mony, nyom, nyém, mény. Enyém kemény. A mény egy folyamat végének eredménye. A költő költ, a vége: költemény, a remegő félelemből való kiút várása a re-mény. A kemény, a kőhöz hasonlóvá válásra utal.
A kővel azonos a kavics (kicsinyítő cs), ezzel a kova, mellyel tüzet csiholnak, koholnak a kohóban, és a kovács kalapálni kezd. A tűz csiholásakor csillagok, azaz szikrák pattogtak a kovakőből a száraz avarra, melyet koholni (koh, köh, h, lehelet), azaz fújni kellett, hogy tüzet fogjon a fa.
A legkiterjedtebb magyar szóbokorban, a kör és származékaiban is kulcshang a k: korong, kereng, körönd, de a k-ról más hangra váltott körértelmű szavakban: gördülő, forgó, pergő kifejezésekben r hang veszi át a meghatározó szerepet. Ugyanakkor a k a körhöz kapcsolódó, görbeséget kifejező szavak alaphangja: kacs, kasza, kajsza, kanyar, kampó, stb.
Az uralkodó szóból kiemelhető az alk hangcsoport, mely azt mutatja, hogy egy uralkodónak, az alkotás, de alku is belefért hatalomgyakorló tevékenységébe, ha igazán népe javára akart lenni. Az alkotás tevékenység (t), az alku lemondás (ku).
A ki igekötő a bentről kifelé, a szabadulásra törekvést jelzi. A kell segédige a kötelesség elvégzését sugallja. Nem véletlen, hogy a kötés, kötelesség, kezdet, kezdő- vagy uralkodóhangja a k hang.
Kincs. Szinte cseng a kiejtéskor. Benne van az arany, a drágakövek csengése, csillogása. De képletesen csillog is. Érték.
A konok, makacs, akadékos szavakban sem véletlenül van jelen.
Minden, ami bök, öklel: dákó, pika, kopja, kelevéz, kard, kés, kacor, karó, ökör, bika stb. De ott a kemény ököl is.
A k a hímállatok megnevezésében is fontos hang: kakas, bika, kan, kandúr, bak, kos stb. A gácsér a kacsa kakasából a kacsérból alakult k>g hangváltással. Valamennyinek alapja az ak gyök, adott esetben hangfordítással, hangváltással. Mindannyi a bökés fogalmából indul.
Ettől eltérő a hím ló megnevezése, mely a monyból alakult ménné, vagy a csőszerű hímvessző okán csődörré.
Az éles kifejezések kezdőhangja: kurjant, károg, kukorékol, kikiril, kurrog, kiált. Ugyanakkor többes számot jelölő hang: sokat jelölő.
A könyörgés szó kialakulása, két irányból közelíthető meg. Vagy az erős lelki indíttatású kérés okán való könnyek hullatása miatt, vagy a könyörgés folyamán kialakuló megalázkodó, könyökszerűen konyult, görbült testtartásból ered. (A kőkor szava: kép. Varga Csaba) A könny, a feszültség, sírással oldódó könnyebbedéséről kaphatta nevét, melynek méregtelenítő hatása is van. Ám talán inkább a görbülést jelző kany, kony, köny gyökből kell levezetni a könyörgés kifejezést. Az ny enyhítő hatást is jelöl.
Kút. A lyuk is mélység. A k hang mélységbe mutató hang. Különösen a ku hangpáros. Kúszik (csúszik). A ku, ebből főleg az u, ú lefelé irányt jelent. A kút, kutat, kotor a mélységek felfedezését célzó tevékenység. A kukkol, kukkint, kukucskál, kukker (gukker) a jó (vagy rossz) értelemben vett kíváncsiság kielégítését szolgálja.
Ne feledjük, kicsinyítő képzésére is használt hang: –ka, –ke.
Végül tegyük hozzá, az ember egyik leghűségesebb állata, a kutya megnevezése is e hanggal kezdődik, bár a meghunyászkodás jelölése is a ku gyökből indul: kunyorál, kunnyog, kunyászkodó, kujtorog, kunyerál, vagy k>h hangváltással hunyászkodó, ez maradt használatban. (Petőfi: Kutyák dala) A kutyák olyanok, mint a kommunista pribékek, azokért ugatnak, akik zsíros falatokkal etetik. Értük rendes embereket marnak meg gondolkozás nélkül, elvtelenül.
Nem kell elfeledni, hogy a kutya csak annak barátja, aki eteti, gondozza, és mindenki másnak ellensége. A mániákus kutyaimádó kutyatartó olyan, mint a kutya. Kutyával élsz, kutyává válsz.
Ez alól csak azok kivételek, akik támaszként, társként, házőrzőként tartanak kutyát értelmes módon annak helyén…, az udvaron
A ku gyök megalázó kicsengésű, a kutyára találóan jellemző, nem véletlen a ku szótaggal induló névadása. A rászólás is: kuss! A ty hang magyar nyelven a tyúk, tyuhaj, tyű szavak kezdőhangja. Szóközi hangként a totyakodó, gatyás és hasonló szavakban fordul elő. Lazán kötődő, lötyögő állapotot jelöl. Ezek a kifejezések a gazdája mellett lötyögő kutyára, de a kutyája mellett lötyögő elfogult kutyaimádó gazdira is vonatkoznak.
Küszöb. Egy régi mondás: A küszöb nagy határ. E mondás oly régi, mint amilyen régi a küszöb. Érzelmi vonatkozásban is határ, és annak jelentése döbbenetes. Átlépni utoljára az édes szülőház küszöbét, elhagyni végképp, talán a visszatérés reménye nélkül. Vagy hosszú évek után újra átlépni rajta, találkozni szeretteinkkel, és a régi életterünk számunkra oly kedves, évek hosszú során édes emlékként dédelgetett tárgyaival.
A küszöb szóban benne a küzdelem, mely annak legyőzését megköveteli. Benne a botlások lehetősége, a végkifejlet bizonytalansága. Az életben sok küszöbbel találkozunk, van, amelyen átlépünk, van olyan, mely visszavet. De, ha átlépünk nehéz küzdelmek árán egy küszöböt, az azon túl megtalálni vélt boldogulás ezzel még nincs szavatolva. Még sok-sok küszöbbel találkozunk, míg végül… a legutolsót is „átlépjük”. Az ö hang nem véletlen van jelen. A küszöb a belső élettér és külső tér közti határ. Az ö a kör, az öb, öb-öl védettség, a szeretet ölelése és a törvény a küszöbön belüli térben. De talán jelzi azt is, hogy odakint a nagy térben bizony más törvények uralkodnak.
A nehézségek kiküszöbölése, akár küzdelem árán is, azoknak a küszöbön, életterünk határán kívülre távolítását jelenti.
Szóvégi jelenlét: alak, árok, bak, berek, cirok, cövek, csanak, csík, derék, ék, fék, gyerek, gyík, hurok, konok, lak, lyuk, marok, nyak, ok, ők, pék, pók, rák, sík, szék, tok, ük, vak, zok, zsák stb.