„Alsó nyelvállású, ajakkerekítés nélkül elül képzett rövid magánhangzó.”
Közelre mutató szó: e, ez. Kérdő szócska: -e?, -é? Határozott mutatószóként előre, hátra vethető: e nélkül, nélküle. Leggyakoribb magánhangzónk. Néhol rámutató hangként is szerepe van a szó elején, de a végén is. Az e hanggal kezdődő szavaknál majd mindig az azt követő mássalhangzó a kulcshang, de nem adná meg a szó értelmét, ha az e nem mutatna rá. Az e hang jellem vagy állapot megnyugtató egyensúlyhelyzetét is jelzi. Az é hang szerepe helyenként ujjongó, figyelemfelhívó kedélyhang, máshol magasra mutató, élettel kapcsolatos. Az e hang ott van az: egyenes, egyenetlen, engedelmes, engedetlen, elengedett, elengedhetetlen, kegyelmes, kegyetlen, egyetlen, egyetemes, engesztel, engesztelhetetlen, szeretet, szerelem, teremt, kellemes, kellemetlen, jellemes, jellemtelen és sok más szóban. Olyan valamit sugall, mintha a magasugró léce lenne, egy szint, és ennek megfelelni, nem megfelelni lenne a kérdés. Vagy a mérleg egyenlegnyelveEnéh, Enikő, Emese, Emő, Éva – nőnevek.
E NÉh, E NŐ. Tömör egyszerűséggel azt hozza tudomásunkra, hogy nőről van szó. A későbbi Enikő (Eniké) név ennek az ízig-vérig, velejéig magyar nőnévnek a becézett alakja. Ez ment át az ógörögbe Euniké alakban. Az Enikő név mutatja, hogy a -kő kicsinyítő.
Az EMESE szintén nő – itt anyaként. Az emes (állatnál vemhes) – terhes, szoptató anya. Emese – itt az e hangok az áldott állapot kellemességét jelzik. Ez már az anyaságról szól. Az em gyök különös erejű érzelmi gyök: érzelem, szerelem, a terhes nő terhet emel, emlőjéből emeti (szoptatja) csecsemőjét – eme, eme, baba – emberek vagyunk emlékeink kötődnek az elmúltakhoz. És lehetne még sorolni. A szóvégi e hang vagy visszamutató: Emes e, vagy egy Emes neh, azaz Emes nő névalak szóvégi hangcsökevénye.
Az EMŐ. E név is az anyaság egyik vonatkozásáról szól. Az m hang szájtevékenységre utal. Az emik, azaz tejet szopik szó érthetőbbé teszi az M hang értelmét, szerepét. De itt inkább az anya kicsinye, a csecsEMŐ – ez esetben kislány – állapotát jelzi. (a germán, angolszász nyelvekben a tejet jelentő szó kezdőhangjai mi.)
Az ÉVA név több jelentést takar. A név a női, anyai szerepből adódik. Az ÉVA név é hangja mintha fölfelé mutatna, mint égi adományként kapott ajándékra. Esetleg a VA-júdással is kapcsolatos?
Ne feledjük, férfi adja a nevet, és ő Enyémnek, Anyának tartja, Anya VAgy, Enyém VAgy. Ha figyelembe vesszük, az eszik, evő szavak e hang utáni sz>v hangváltását, s hogy ez nem változtat a szó értelmén, akkor gondolhatunk arra, hogy az ÉVA név magában foglalja az anyának utódai táplálásáról való gondoskodása fogalmát is.
Az Éva névről már szóltam, és még az n hangnál.
ERIKA. Ha az ősi hun-magyar Rika, Réka nevet vesszük, meglehet, hogy a hunok az e hangot elhagyták az ERIKA névből. Az erika virágról már az ógörögöknél szó esik. Így sem az ERIKA, sem az ERIK nem germán eredetű, mivel mindkettő sokkal régebbi, ősnyelvi névalak. Mindkettőnél az er gyök eredetet, erőt, erélyt, de örömöt is (erosz), az ik gyors mozgást jelent, összességében mindkettő az érésre utal. Mivel az ógörög nyelv, mely az ősmagyar nyelvről vált le, szintén használta az erika (ereiké) virágnevet, így biztosan ősnyelvi. Hol voltak akkor a germánok? Ők később, nyelvük kialakulása után megtartották ezt a nevet, melyet csak az ősnyelven és a mai magyar nyelven lehet felbontani, megmagyarázni.
És mindezek a fennebb felsorolt nevek tömören közlik értelmüket, alig három-négy hangban, a hangok értelmével megvilágítva a nevek viselőinek jellegzetességeit, beleszőve azt a meghatározásba!
A fiúnevek is értelmes alakzatok voltak. Több más ok mellett a baba valamilyen jellemzője okán is adtak nevet. Például Csaba királyfi egyik fia, Edömér. Ha az E rámutató, akkor a baba egy édi kis tömzsi lehetett, döm, döme, dömér – E dömér, Edömér.
De tegyünk egy kis kitérőt más nevek irányába is. A Biblia első nevei Nimródig biztosan az ősnyelven adott nevek. Más kérdés, hogy valódi kiejtéssel írott neveket kapunk a Bibliában, vagy héberesített torzókat. Ez utóbbi valószínű, például Nimród – Ménrót – Nemrut! Kézai Simon Ménrót alakban írja, bár ismerve a magyar nyelv rugalmas gyökfordító lehetőségeit, ez nem meglepő.
Kis odafigyeléssel megállapítható, hogy e nevek, a ma magyarnak mondott nyelven érthetőek a hangok jelentéséből ítélve. Íme:
KAIN – Kan, fiú, ’KAptam ÉN, férfiút’, aki KAN, KAIN.
ÁBEL – AB, ÁB, kerekarcú, esetleg az ABa, mely atyát is jelent, EL, lel, azaz lehelet, élet, vagy Él (Isten) ajándéka.
IRÁD – az Ir gyök iram, á nyíltság, a d kedvesség vagy támadás.
NOÉ – N érzelmi kiegyensúlyozottság, o oldódás, é élet, vagy égi. Akár egy várakozás után felszabaduló sóhaj.
SÉM – S súly, fontosság, sé lehet sérelem, é, égi, élet, m, érzelem, de lehet tisztelet, főleg az ém gyök kapcsán.
KHÁM – a K lehet ék vagy akadály, a h belső indulat, az ám, csodálat, ámulat, tisztelet, sokasodás.
JÁFET – a J, Já a jó fogalma, f a férfias törzsi erő, e rámutató a t által kimutatott jó tettekre.
CZILLA – egy szép női név, mint Csilla. A C becéző, az i, id, üd, a szomj oltása, ill, gyors mozgás vagy illat, illatos, csillogó! A czi gyök utalhat a csicsergőre is. Ilyenre példa a midiánita Czippóra, Mózes felesége, mely névnek egyik jelentése csipogó. Akárcsak a daloló, csicsergő Háda. Micsoda tűzről pattant menyecskék lehettek!
HÁDA – női név, a H hűség, belső odaadás, á nyíltság, a kettő együtt a hála gyökszava, a d kedves, üde, édes, da, dal, jókedv. És a mi nyelvünkön, a mi dallamvilágunkban. Az ő egyik fia Jubál, aki „atyja minden lantosnak és síposnak.”
JUBÁL – született zenész. A J jóra, a tehetség isteni jutalmára utal. A bál láb, valószínű a zene ütemére mozgó lábfej, esetleg tánc. Tőle születtek az első tüzes „magyaros” dalok. A nevek elemzéséről két dolgot el kell mondani.
Egyik –, a hangok jelentése segítségével csak az ősnyelvi neveket lehet sikerrel felbontani, hiszen, ami változott, az már nem ugyanaz.
A másik –, nem mindegy, hogy a születésekor adott nevét, vagy természete, tulajdonságai, jellemzői miatt későbbiekben szerzett ragadványnevét. Ez utóbbi utal a valódi személyiségére. A szülők által adott név a szülők ízlését tükrözi. A szerzett név az igazi.
MÓZESnek az egyiptomi királyleány adott nevet megtalálásakor az akkori egyiptomi nyelven, melyet ma magyarnak mondunk, és ez a neve maradt élete végéig. A vízből nyerte, a mo gyök a tisztasággal (mosás), a tiszta, felhőtlen mosollyal kapcsolatos. Mosolygó kisbaba lehetett, különben nem tetszett volna meg neki annyira. A mosoly, mosás mindkettő a tiszta jelzőt idézi. Ha a Moses alakot vesszük ugyancsak benne a mos gyök, de a Mózes alaknál a z hang a víz – Mózes, -zes, vizes – a Móze alaknál az e hang visszamutató, vagyis hátravetett mutatószó (e nélkül – nélküle). A név viselője oly tekintélyes, hogy a zsidók nem merik nevét a saját nyelvükre fordítani, akárcsak az isteni Johava, Jehova nevet, mely szintén megmaradt eredeti, a Mózes által hallott, magyaros alakjában. (lásd a t hangnál)
Az ETELE névben az e hangok sora kiegyensúlyozottságot jelent. Az Etele a végtelenségre is utal. Meglehet már születésekor a hatalom átvételére szánta apja, és tudatos volt a névadásnál ez a jelentés. Az ATILLA alaptulajdonság szerinti, később szerzett névalak. Az A rámutató, T tettek ILLA (villám, villan, illan) gyors mozgás. Tehát ATILLA a villámgyors tettek embere.
Eszik, etet, ehet, evő, innen az eb (torkos állat, a b, bomol, azaz szertelen, lásd ebül szerzett vagyon), éh, éhes (székölyül: ehös, ehült) a h itt belső üresség, ebéd az evéd, evés-ből v>b hangváltással. (Czu-Fo sz.) Múlt idei alakja is: eszik – evett. Az ebédből lett estebéd.
Az edény is az evés fogalmából indul – amiből eszünk eledelt. Az e itt nem lehet rámutató: e dény, mivel az ény végső állapotot jelző, pl. elkövetett tett – tény. Ilyenformán csak a d jelentené azt, amiben ételt tartunk. Inkább a gömbölyűséget jelentő ded szóra gondolok, tehát dedény, viszont a d hang idővel eltűnt a szó elejéről. Az eledel az éledéshez, erőre jutáshoz szükséges, de a d az ízes eledel fogyasztásának kellemes hatását is jelzi.
Az élelem szavunk is érdekes összetétel. Felbontva megtudható, hogy az ÉLethez szükséges, továbbá, hogy fontos ELEM, ha külön vesszük az utolsó szótagot, ez az evés, emésztés gyökszava – EM. Az em gyöngéd gondoskodás is.
A Czu-Fo szótár az egér, egerész szavakat az agár, agarász szavakkal hozza párhuzamba, s mindkettőt a fürgeség fogalmával rokonítja. A fürge szóban a für gyök a forgást (fireg-forog-fürög) jelzi, az e visszamutató. Az egér esetében az e közelre mutató volta azt jelenti, hogy az egér kisterületen fürög, az agárnál az a távolra mutat, a nagyobb területeken való gyors mozgásra.
Ég, egek, égi itt a g a kulcs, mert az é váltható í hangra: íg. A g a rögzítés hangja. Körülötte forog a kör többi része. A g a középpont.
Ég, tűzben ég. Itt az é a felkiáltás hangja. Szintén a g a kulcshang, mivel a tűz a vég. A végleges megsemmisítés folyamata.
Elég. Megelégelés. Leállni! Itt a vége! A g hang az a mozdíthatatlan pont, a gát, mely lezárja a pályát. Tovább a g hangnál.
Eleven. Élő, élénk, fürge, mozgékony. A v a vidámság,
Az egy fogalmát Varga Csaba: A kőkor élő nyelve című kötetében boncolja. Az egy az egyenes, egyenlő, egység, igyenes, igenes (Czu-Fo), igen, ami igen, az igaz (egyaz). A világegyetem, és a világmindenség ugyanaz. Az egy és minden = a mindenség egésze. (Eddig V. Cs.) Az e mutatószóként a gy hangra mutat. A g, gy hangoknak az egyenes, igen, igaz fogalmakban van szerepe.
Az egy/enes egyén önmagáról elmondhatja: egy/enes, ig/azságos vagyok, mert van számomra egy határ, ameddig elmehetek. Eddig, és nem tovább! És talán az etruszk-magyarból így ment át a latinba összevontan: ego, azaz én, ig, egy vagyok, a mag, mely fel nem bontható egységben áll az igazsággal. Érdekességként –, a latin ego is csak a mag nyelvén a nyelvek ősmagján, a magyar nyelven bontható fel, magyarázható meg, mely önmagában hordozza az egy, az ig gyökök értelmét, melyet a beszéd megtervezője belevitt e nyelvbe mélységesen mély bölcsességgel.
Egy, egyetem, egyetemes, világegyetem. Egyenes, mégis kör, mindent magába foglaló. Egyetlenem, mindenem – mondjuk a szeretett személynek. A gy hang cselekvés, a t az összehangolt, összetartó törvény, az em az érzelmi rész, hisz okkal volt létrehozva, az emberért.
A vegy, vegyes, vegyít, vegyül, tehát egyít, eggyé válik két különálló valami. Ha fordítva írjuk: válik eggyé, tehát v-együl, elegyül, összegyűl. A v hang ilyen értelemben a kavar szóban is jelen van.
Az e, eh lehet bosszankodási kedélyszó, de olyan értelmű, mely hiányérzetet jelez (innen az éhség is). Az ej is, de ez vegyes érzelmi kifejeződés. Ej de jó! Vagy: ejnye-ejnye! J hang.
Az ék szó jelzi az éket, azaz ék alakú tárgyat, például az eke, ekevas ennek alapértelmét hordozza. Olyan tárgy, mely beleakad, beleékelődik a földbe és felhántja, szántja azt. Láthatóan rokonfogalom az ak gyökkel. Erről az a hangnál esik szó, de mivel ebben a gyökben a k a kulcshang, így ott is. Mindkét hang – a, e – rámutat a k hangra. Tehát a k fontosabb.
Az ék gyökszó másik jelentése ékes, szintén az ékel, akad jelentés alapértelmét hordozza. Szemébe akad az ékes szépség. Ég a szíve érte, kéjes gondolatokat ébreszt. (Czu-Fo sz. alapján)
Az el igekötő a folyamat elindulását, a távolodás fogalmát hordozza, rokona az il, illan, vagy az ér, ered. (Czu-Fo sz.) Az első (én, ego, alfa, alef, alafa), eleve, ér, eredet eredő, élő, eleven, emő, emel (emes, vemhes, terhes), szül, (ünő) ellik, eledelre van szüksége, a d hang az eledel élvezetét (éled), de a folyamatos szükségletet is jelzi. Emlőjéből emtet, emészt, csemetéből embert nevel, mely elmés, eszes, ildomos, az ild, illemre nevelés, idomítás, az elmés emlékszik.
Az e hang, élő, első, elsődleges fontosságú, lényeges dolgokra rámutató hang. A Bibliában Isten egyik neve Él, Éli, tehát Élő és Első. Megfigyelhető, hogy majd minden nép Istentől, az ÉLőtől eredeztette magát. Például HELlász népe, ALlah népe, IzráEL népe stb.
Az elme fogalma is az élőhöz kötődő, az m hang lehet a mag az em gyökök (magas értelem, ember) vonatkozása, az értelem eleme, röviden elme. Az értelem emberi tulajdonság. Elme, az e hangok az egyensúly hangjai.
Én, egyes szám, első személy. Az én a közelre mutató, a te távolodó (tegnap, régiesen tennap), az ő még távolabbra toló.
Engedelmes. Az e hangok sora egyenletes szint, ez esetben erkölcsi szint tartását jelzik. Az ng páros itt a kellemes zönge, a d hang a kedvesség, az l a lágy, az lm páros az elme, az értelem hangjai.
Ép az a valami, ami nem romlott, nem áporodott. A tökéletességre törekvés az épülés, ezt segíti elő az ápolás. A többi a p hangnál.
Ered. A folyó is ered. Feltör a forrás. Tehát, ha EreD, akkor folytatóDik. Id – ügy, folyó. Az ügyek is folyamatosak. Ha valamiből ügyet csinálunk, folyamatot indítunk el. Sok érből folyam lesz.
Erjed. Köze van a járáshoz (j). Erről még szó esik. Itt annyit, hogy az er gyök, a már említett eredet, ér, eresz, származás, valaminek eleredését, indulását jelzi. Ezt jelenti a sarj, a cseperedő cser, ser gyökökben. Például: sarjad, serken a cserjés. Cseperedő – kicsiny csöppségként ered.
Erő. Az elején említettem, hogy az e hangot követő mássalhangzó lényeges a szó értelmének meghatározásában, és az e hang mintegy rámutat erre a hangra. Ilyen a már említett er gyök. Az r maga az erő, erre mutat az e: e-R-ő. Az e mutatószó, az R maga a megszemélyesített erő, mely mindenhol jelen van, az ő jelző, de mintegy a harmadik személyre is vonatkoztatható.
Más esetben az eredést jelzi. Például a reped, itt egy pontból elindul egy széthasadási folyamat, erre mutat rá az e: mintha: e redő repedve indul. Repedés e. Itt is jelen van az erő. Nélküle nem mehet végbe a folyamat (d). Az erő Világegyetemet alkotó, alakító fogalom. Benne az ered, teremt szavakban is.
Ernyő. Az á az r hang társaságában az ár gyököt alkotja, az ár gyökből alakuló szó az árnyék, mely az ernyővel rokonfogalmú, itt á>e hangváltás van, az árnyék egy szárny (ernyő) által megtört, erőtlenné, hatástalanná tett fénysugár. Ezeknél a hangoknál gyakran van e>é, e>a, é>á hangváltás, melyek árnyalják a kifejezés értelmét.
Eskü. Isa, iza, biza, bizony, az esküvés szavai. Az eskü, fogadalom, az igazság igazolásának megerősítő szava, a beteljesülés, megvalósulás bizonyosságának ígéretes fogadalma. Itt az s hang a kulcshang. Erről a s hangnál. Az e itt is rámutató, a k a kemény elhatározást sugallja. Pl.: Kemény esküvéssel megfogadá vala. Az iz gyökről (bizalom) az i-nél, z-nél. Még egy értelmezés: a kő régen kű volt. Ám lehet más eredetű is a szóvégi ü – ünnep, ünnepélyes.
Eső. Az és, es gyök egyben kötőszó az ismétlés, gyakorítás szava, rokon az is gyökkel. Innen az eső neve, melyben az e szintén mutatószóként jelöli az esőcseppek susogó s hangját – eS –, vagy a cseppek ismétlődő lecsapódó hangját (csapadék), a gyakoriságot, a cseppek egymást követő hullását, sűrűségét is jelzi. Innen a gyök, majd ránőtt az eredési távolságot jelző ő hang, így lett eső. A csepp szóban a cs a becsapódás hangja e rámutató, a p a víz (gyerekhang: püpü, ecső).
Este. A nap eleste. Az s a súly, a nyomaték a nappal végén, a t a tettek vége, de lehet a távolodás jelzője is (te/gnap). A két e hang az egyenleg, az utolsó e a napvégi számvetés kérdőszava – volt-e súlya az a napi tetteknek? Ha a csángó eszte kifejezést vesszük, akkor az alábbi gondolatokat is beleszőhetjük.
Az esztendő vagy év, mindkettő az éréssel, észgyarapodással, évüléssel kapcsolatos. Eszmélünk, észre térünk, észrevesszük magunkat. Az idő teltével évül, avul az elme, beérik az ész. Az ész, akár az ősz, az éréssel kapcsolatos, a tapasztalat észtet, az elmúlt idő ránk való hatása esztendő (régies jövőidő), esztend vala minket, vagy esztendő vala ránk nézve (régies félmúlt) az, ami elmúlt. Mondhatnánk, megérlel, évül az eszünk. Régies megfogalmazásban az öreg bölcsekre vonatkozóan mondták: Hadd, szóljanak az élemedett esztendők. Tehát a sokat tapasztalt ésszel bíró vén emberek. A vén is az évül, avul változata, az év gyök fordított (vé-n, éveken át) alakja. A Czu-Fo szótár az év és ív szavakat rokonítja, mint körívet. Jó párhuzam erre a fa évgyűrűi. Az évek tanítanak, vagyis: az esztendők esztendőek.