E e , É é „Alsó nyelvállású, ajakkerekítés nélkül elül képzett rövid, illetve hosszú magánhangzó.” Idézet a MÉKSz-ből.
Az E hang közelre mutató szó: e, ez. Helyvonatkozású irányt mutató: be, fel, le, el. Kérdő szócska: -e?, -é? Leggyakoribb magánhangzónk. Az e hanggal kezdődő szavaknál az e mutat rá a lényegre. Az e hang jellem vagy állapot megnyugtató egyensúlyhelyzetét is jelzi. Az é hang szerepe helyenként ujjongó, figyelemfelhívó kedélyhang, máshol magasra mutató, élettel, értelemmel, értékkel, mértékkel kapcsolatos. Az é birtokot jelölő hang is: Évié Feri, Ferié Évi.
Az E hang határozott előre, hátra vethető mutatószó, bemutató hang a szó elején, közepén vagy végén: E nélkül, nélkülE, EmErrE. Amikor E hanggal mutatunk, olyankor már megközelítettük a bemutatandót. Az EmEz a számos többi hasonló közül a legközelebbi.
„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” János ev. 1: 1
Ma is vannak oly vidékek, ahol az ég íg. Tehát a Károli Gáspár idejében beszélt nyelvezet szerint hosszan ejtették az íge szót. Ez felbontva azt jelenti: ígE, égE, égi E.
János evangélista azt írja az 1 rész 3. versében: „Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”
Hermesz Triszmegisztos szerint Isten nem személyesen teremtette a világot, hanem a Szó által. Azaz az Íge, Ígi E, vagyis az Égi E által.
Magyar Adorján szerint az ősmagyar hitvilágban: „A Nagyisten neve mindig egy mássalhangzós, Ég, Egy.”
Ebből következően, ha a G a fizikai világ valahol létező forgási tengelypontja, akkor a szellemi világ tengelye az E.
Mély értelmű hangként, az E hang az Erő, az ŐSEGY hatékony Erejének kifejezője a nyelvben! Erő, Emberség, Erény, Erkölcs, Egység fogalmak kifejezéseinek meghatározó kulcshangja.
A GY szerepe összetett. A GY kulcshang, az eGY, aGY, naGYság fogalmi hátterében. A GY a cselekvés, alkotás kifejező hangja: gya, dja, dia, és mind az EGY, mind az AGY esetében elsősorban a cselekvés, alkotás, teremtés, és az ezek mögötti megfoghatatlan naGY erő fogalmát képviseli épp, mint a leGYen szóban. A GY hang a MÉKSz szerint: „Mássalhangzó: a d és a j hang bizonyos tulajdonságait egyesítő zár-réshang, a ty hang zöngéspárja.” Ezt nagyon fontos megjegyezni, mert a továbbiakban sok esetben magyarázatot kapunk egyes jelenségekre e felbonthatóság nyomán.
Az EGY ugyanakkor a két véglet összefoglalása: Erő és Gyengeség (gyöngédség).
Megjegyzendő: egy hang többféle értelmet vihet be egy kifejezésbe, akár hármat is, különböző belső értelmi jellemvonásait mutatja más és más hangok társaságában.
Az egyenes, egyenletes szavak olyan valamit sugallnak, mintha a magasugró léce lenne, egy oly szint, melynek megfelelni vagy nem megfelelni a kérdés. Akár a mérleg egyenlegnyelve. Ez az Elfogadott szint. A magyar nyelv E elven alapuló nyelv. Ami E mértéknél magasabban van az a léptékekkel magasabb, kiemelt Érték.
Az E hang az emberi agy két féltekéje közti működési egyensúly szabályozóhangja, a tökéletes egyensúly mérlegnyelve az e nyelven gondolkodóknál. Lehetett bármilyen származású tudós, ha ő magyar nyelven gondolkodott, csodákra volt képes. A siker titka a nyelv és a hozzá tartozó műveltség, melyből meríthetett! E meghatározó szereppel leggyakoribb magánhangzó az ősmag(yar)-nyelvben, és a mai magyar nyelvben is az. Rendkívül jelentős, mert fogalmak mély értelmi hátterének megjelenítője. Az E hang eme meghatározó jellemzőinek kibontásán keresztül láthatunk bele a kezdetekbe, a megnevezések eredetébe, a történések okaiba.
Az E viszonylatú szavak mély értelműek. A legfontosabb ősmag(yar)-nyelvi kifejezés az E hanggal: EGY. (Kiss Dénes)
ÁDÁM neve EGYÉN.
Ő volt a földi EGY. Első GY. Első földi alkotó, cselekvő. Első GYártó ÉN – EGYÉN.
ÉN – ÉrtelmeN nyugvó, alapuló. Az ÉN a VAN ige fogalmi körébe tartozó. Ragozhatnánk így is: ÉN vAN, TE léTEzel, Ő élŐ.
A földi értelEm, az Emberi lét, egy férfival kezdődött. Saját szempontból ő volt az EGY ÉN, azaz Egyén. Én, magas értelem alapján álló, nyugvó. Ha átváltunk a, á hangra, és a gy rokonhangzójára, a d-re, valamint én – magam, aki számít: Ádám. ÁD – alkot és juttat. ÁM – számossá tesz, sokasít. Ugyanakkor számba vehető, egy szem emberként számít – EGY személy ÉN, EGYÉN.
Az e hang más kifejezésekben is megjelenik, de az egy, egyenes, egyenletes fogalomkör legfontosabb, legmélyebb értelmű jelentéshordozó hangja. Jelen van mind a kedvező, mind a kedvezőtlen kifejezésekben, és a szavakban lévő társult hangok, kölcsönhatásuk révén, vagy gyökalkotóként árnyalják, segítik a kifejezés végső értelmének kialakulását.
Az egyenes azt jelenti, hogy az EGYen, de azon belül egy En áll a súly, tehát milyEnségről, mily-En-ségről szól. Az egyEnletes ennek folytatása, az egy-En-létes, az egy En lét, az azon való szétterült nyugvás állapotának leírása.
Az E hang által a nyelvben megjelenített Erő, EGYségnyi meghatározó súlyhordozó kifejezés a világmindenségben! Az E hang a súlyhordozó. A E-t követő, helyragnak tűnő n hang értelmi társ, mintegy árnyékhang, nyelvtanilag helyrag. Az egyEnsúlyban –, akár mintha a kötéltáncos egyensúlyozó rúdjának középpontján volna egy E betű –, az E a billEnő pont.
Elvont értelemben Egy En áll a világ! Fontos az, hogy az Egyben E van, mert így egy-Es. Továbbmenve: egyEnes, egy En-es, azaz egy En álló, nyugvó. Az egyenletes, egy En létes, egyszintű, hullámmentes, sima állapot.
Az első ember hasonlítási alapot keresett minden megnevezéshez. A víz első megnevezése id (üd/e, h/id/eg). Az egyenletes hasonlata innen jön: idenlétes, idenletes, vagyis hasonló a sima, nyugodt víztükör felszíni állapotához. Ez az ŐSEGY jelenléte. („… és az Isten lelke lebeg vala a vizek felett.” I. Móz. 1: 2)
Fontos, hogy E alapon nyugvó, vagy sem a kifejezés, hogy a szóban van E, vagy nincs E. Ez őskérdésként is így hangzik: van-E, nincs-E? Mert ha nincs E, vagy volt, de kiesett, esetleg kiütöttük, akkor Etlen, E nélküli, és nemcsak a kifejezés, hanem egész értelmi háttere!!!
Előrebocsátom, hogy az –etlen, –atlan fosztóképzőknek a hat és hét (nem tőszámnévi jelentésben) gyökökkel való kapcsolatukban széleskörű értelemmélyítő szerepük van. Ezt a hivatalos nyelvtan meg sem említi, mivel a hivatalos nyelvtan csak száraz szabályokkal foglalkozik, és nem néz a hangok, gyökök rejtett értelme mögé.
Visszatérve az E hangra, megjegyzendő, hogy nyelvünkben egész sor kifejezés van, mely leírja az életben mutatott magatartásformákat. Többek közt: emberies (emberes, emberséges), egyenes, engedelmes, kegyelmes, értelmes, érzelmes, kellemes, jellemes, fegyelmezett, figyelmes, rendes, fejlett, szeretetteljes, lelkes, kedves, becses, és még sok más E fogalomkörbe tartozó kifejezés, melyek az ŐSEGY által meghatározott egyéni, személyi, erkölcsi viselkedési tartásformák!
Az engedelmes, kegyelmes, értelmes, érzelmes, fegyelmezett, figyelmes szavakból kiérezhető, vagy leírva látható a gondolkodáshoz, elméhez kötődés.
A kellemes, jellemes szavak, tengelyükben a meleg fordított gyökével vonzó emberi tulajdonságokat jelenítenek meg.
Ha ezek Etlenné válnak, akkor megbomlik az egy En álló egyEnsúly. Akkor Etlenné, vagyis E nélkülivé, Enetlenné, En nyugvó súllyal nem bíróvá válnak: egyenEtlen, engedEtlen, kegyEtlen, értelmEtlen, érzelmEtlen, kellemEtlen, fegyelmezEtlen, figyelmEtlen, rendEtlen, fejlEtlen, szeretEtlen, lelkEtlen, kedvEtlen, továbbá emberTElen, jellemTElen, becsTElen lesznek.
Figyeljük meg a fenti kifejezéseket a hangok értelme, s azok kölcsönhatása, gyökalkotó volta függvényében. Előrebocsátható, hogy –tlen, telen fosztóképző -len végződése a nel, nél/kül jelentésű gyök fordított alakja. Ez a -tlan, -talan esetében is érvényes (e>a).
Az egyenetlen szót alkotó elemeire felbontva érdekes jelenségekre bukkanunk. A netlen különvéve azt jelzi, hogy net nélküli. A net, a ned (lásd fennebb: id, üd, ed, nedv) rokongyöke, és a sima, világos, fénylő, csillogó, tiszta jelentése a vízfelület hasonlóságából indul, tehát felületvonatkozású. E jelentéssel jutott át az utódnyelvek közül a latinba (nit, niteo, nitida), származéknyelveibe (román: net, neted; olasz: netto, nettamento, nettare; francia nettement stb.). A netlen, durva felületű, nem sima, nem tiszta, nem fénylő stb. Ez a kenetlen esetében is érvényes, mely szintén felületi vonatkozású.
Ha a gy hangra is kiterjesztjük az elemzést, mely a munka, alkotás kifejezője is, s annak a szóban rejlő értelmét akarjuk látni, akkor úgy is elemezhetjük: gyenetlen, vagyis felületileg megmunkálatlan. Példaként: a fa felületi egyengetésének szerszáma a gyalu.
Az engedetlen, szóban találjuk az ede, ded
(d>t), édes, kedvesre utaló gyököt beépülve – az edetlen ezen tulajdonságok hiányát jelzi. Tovább menvén a gondolattal: ha az engedelmes Etlen, engedetlen lesz, megromlik, így engedelmes elme hiányában elveszíti az E vonatkozását, s egy másik állapotba tagolódik be: _ng_d, azaz IngAd, vagyis IngAd-ozó lesz, elveszíti egyensúlyát, azaz az egy-En-súlyát, súlytalanná, nyomaték nélkülivé válik, könnyen billenő libegővé.
Az értelmetlen esetében is jelentkezik az elme szavunk, elmetlen, elmét nélkülöző.
Az érzelmetlen szóban szintén az elmére utal, de a z hang különleges zöngéje vezeti be, mely az elme érzelmi, lelki illetettségét mutatja akár az izgalom, zavar, zene, zokog stb. szavakban.
A fegyelmez szóban is jelen van az elme és a z hang, ám itt nem bevezeti, hanem követi: elmez, elméz (tanácsol, szigorít), elmé/s/z, vagyis a józanészre térítés gondolata bújik meg a kifejezésben. Ha –Etlen, akkor nincs eredménye az elmézésnek. Ha erélyesebb ráhatással sem, akkor fegyelmezhetEtlen. Fegyelmezhet, mert úgyis Etlen.
A figyelmetlen nem azt jelenti, hogy elme nélkülivé válik, hanem az egy célpontra irányítás hiányára mutat, –metlen. A met – tem a figyelem, a vigyázati elem tömörítése, összpontosítása egy célra.
A fejletlen szó az életrevalóság még el nem érése, letlen, a létre készség nélküliség, a befejezés hiánya.
A kellemetlen szóban a kellem második szótagja a lem a meleg mel (mell, emlő is ehhez kapcsolódó) gyökének fordított alakja. A kellemetlen, lemetlen e valós vagy jelképes melegségnek a hiányáról beszél. A kellemes szó tartalmazza az emes szavunkat is, mely a női emlőre, terhesség emelésére utal, az áldott állapotra, mely valaha kellemes érzéssel töltötte el viselőjét, és a későbbi emetésre (szoptatásra) is utalt.
A szeretet szorzatokkal (szer-szor-ször) növekvő vonzó érzelmet, és az ezt igazoló tettek értelmét sűríti magába. A szeretetlenség esetében megszűnik mind az érzelmi hatványozódás, mind a vonzalmat igazoló tettek (-tétlen) is.
Mivel a szerelem ugyancsak hatványozódó szorzati értelmű, és az egyén testi-lelki világába beépülő ihlető, alkotóelemként írja le a kifejezés, akkor eme érzelem elmúlta után ez az elem minden töltete kihuny, nullára süllyed. (Hasonlít az élelem szó felépítésére, mely az élet fenntartásához szükséges elem, ami fizikailag beépülő elem.)
A kedvEs is Es. Itt a jó életkedvre utal, ami persze kivetítődik a környezetben élőkre is. Ha E értékét veszti, kedvEtlen lesz, ez viszont rossz irányba tereli érzelmileg (érző elme a szívre hat), ám hosszú távon testileg is betegségek, romlás előidézője lehet, nem csak az egyén, de környezete számára is. A kedvEsség esetében, de minden –Esség esetében is (édEsség, nőiEsség stb.), az s hangsúlyozása a kifejezés rendkívüli (jó) voltát jelenti.
Ha a rendEs Etlenné válik, rendEtlen lesz. Ha az e eltűnik, marad a r_nd. Ez esetben az űrt egy másik hang tölti ki, felcserélődik, lehet rond/a, majd d>gy hangváltással még tovább romlik, gyűrődik: ringy-rongy, ringy/ó.
A kegy, kegyelem, az ŐSEGYtől jövő bizalmi elem, mely lelki visszahatást feltételez. A k a hatékony ék. Mind az l, mind az m lágy, kellemes, érzelmi hangok. Ha a kegy etlenné válik, az etlen kegy, k_gy, kegyetlen lesz, gyalázkodó, gyűlölködő, gyilkos kígyó.
A felEség szó is Es. Ez nem az a fél, mely az egész megtörése nyomán előálló elem (lásd alább). Ez olyan fél, mely az egy, az egész építő alkotó része. Nem az egytől elváló fél, hanem az egyet alkotó összeillő felek egyike. Ez az állapot Es, tiszteletteljEs, azaz tiszta élettel teljes, és az ég által is elfogadott E vonatkozású, minthogy a tisztEsség is Es, tisztEs égiEs. Egyszerűbben: tisztEsségEs.
A szerelmesek EgyEtlenEm megszólításában a másik fél fontosságát emeli ki, s jelzi, hogy sem az Egy, sem az Em(ber) nem tartalmaz E-t tehát Egyedül számára nem célravezető az élet, hogy társ kell ahhoz, hogy betöltse szerepét a Földön. Vagyis: te Egy Etlen vagy nélkülem.
Ugyanakkor vannak tekintélyfüggőséget kifejező szavak, melyekből kiérezni, hogy megvalósulásuk egy hatalomtól, vagy hatalomra érvekkel való ráhatástól függ. Ha hatásos az érvekre alapozott kérelem, akkor a hatalom szerint is megengedhető. Adott esetben a hatalom tapintatos ráhatással engesztelhető, ez esetben hatásos az érvekre alapozott kérelem, azaz kérhető a siker reményében.
Ha a hatalom szempontjából elfogadhatatlanok az érvek, akkor részéről megengedhetEtlen, a kérelem tárgya. Ez okból a hatalom engesztelhetEtlen, kérlelhetEtlen keménységű lesz, és nemhogy a hat érvre, hanem a hetedikre sem, sőt hetvenhetedik érvre sem enged, mert vagy a kérelem – a kérés eleme, tartalma – vagy maga a hatalom Etlen, nem E viszonylatú.
Az EGY, a benne levő meghatározó E- nélkül csak –GY marad (A gy hang a d és j hangok bizonyos tulajdonságait egyesítő hang – Magy. Ért. Kéziszótár)! Az addigi teherviselő E nélkül az egyEnsúly megbomlik és a súly a GY-t terheli, mely magában (E nélkül) gyenge (gy/enged), gyámolításra szoruló.
Ez történik az EGYénnel is, ha Etlen-né válik, ha nem az E-n nyugvó súllyal bír, akkor súlypontját veszítve könnyen billen, elfordul az ŐSEGY-en nyugvó állapotról. Ha az E elkülönül, fél lesz, félremegy, átkerül a GY másik oldalára (gye), és az ellentmondó d hang mellé társul – dE – már nem egyEnes, hanem ferdE lesz, szembehelyezkedő az ŐSEGY-gyel. A ferde az egyenestől eltérő irányú. Az rd páros a ferde, herdál, horda, korda, mord, ordas, ordít, ördög, zárda, zord szavakban nem kellemes sugallatú.
E félségi állapothoz kötődő kifejezés, a félelem. Az addigi egészséges lelki EGYség félbetörik, az E helyén egy másik elem jelenik meg, mely már nem egész, hanem fél: félelem. E szót nem lehet Etlenné tenni – nincs félelmEtlen, félelemTElen szavunk –, ez maga az Etlenség félelMETes állapota, azaz az ŐSEGYtől elszakadt, Etlenné vált E/GYén/ge/ elme TÖMör riadalma.
Az Etlenné vált k/Egy elem helyét átveszi a fél elem.
Továbbiakban EGY helyett, a d társaként – dE – (d>gy) GYE-ng-E, leng-E E-ként tEngődik. A teng a tengely, mely körül kileng, az inga, a kilengés tengelye, mely a bizonytalan ingatagságot, és nem az erős, egyenes tartást szemlélteti.
A forgás tengelye más. Ez az ŐSEGY, a világ legfontosabb pontján álló, minden titkot birtokló, akin fordul a világ sorsa, aki körül a világmindenség elforog. E TENgely nem engEd a dE ellentmondásának, csak az egy E-n létező, végbemenő, egy-En-létes, azaz egy–En-letes, egyenletes körforgást engedi.
Az ŐSEGY tEngelye körül csak a RE-n nyugvó megrendíthetetlen (rendönthetetlen) d lehet meghatározó (rend), és nem az ellentmondó d. Nem engEd, s csak az enged-elmes, azaz elmés, vagyis az ésszerűen gondolkodó foroghat el tengelye körül. Csak az enge–delmes lehet végül diadalmas.
A d (és a v) ellentmondásossága itt is kitűnik, lásd: véd – vádol.
Az ŐSEGY az egység megőrzése, az irány tartása végett jelt állít. Egy jelképes feszesség, mely egyenesen áll, és egyenes utat mutat. Az f ugyanakkor az erő kulcshangja (for/te). Így az f az ŐSEGY erős jelmutatójaként egyenget az úton – fegyelmez, figyelmeztet: így járj, fegyelmezetten, mert ez az /f/egyEnes irány (e, i értelmi együttműködés). Ez esetben megtart feszesen EGYként, EGYÉNként, erős (forte) EGYÉNiségként.
Ha nem tartod az EGYenes irányt – fedd. A gy>d hangváltás és kettőzés, bekeményítést jelez. De a d hang itt a védelem jele is! A feddéssel véd a rossztól, bűntől.
Lehetne folytatni, és ezt mindenki megteheti.
Az E hang a hely szóban is helyettesíthetetlen meghatározó értelmi kulcshang. A hely adott esetben érzelmi töltetű fogalmi kifejezés. Ezt a h és ly hangok okán bizonyítottnak vélem. Erről alább.
Egy hely lehet esetleges vagy kijelölt. Az esetlegesség kifejezés tartalmazza létrejötte körülményeit – oda esett az E. Az s itt a súly (az esőnél súly mellett még a suhogó, ismétlődés –és-s-s-s hangja is). Véletlen esetén (esetlegesség) odaEJtették,
így oda EJtve, ott lett véletlen (vél – gondol, véletlen – előzetes megfontolás nélkül) hEJe, azaz helye.
Az emberi történelem hajnalán a hely kijelölése lelki tényezőktől függött. A hely bensőséges viszonylatú volt, és mint ilyen, erkölcsi magaslat. Mire jelöltek helyet? Otthon, imádat, végső nyugalom céljaira. Mindannyi bensőséges hangulatú, „magyarul”: intimszféra. Ezeken kívül a testi szükség dolgának helye, ahol szintén egymagában illő lennie az embernek.
Mi a h és ly hangok értelmi sugallata? Mindkettőről írtam az E nyelvben győzni fogsz című könyvben.
A h oly hang, mellyel legbelső önmagunkat adjuk. Mélyről jön, a mellkas közepéből, a lelki, szívbeli érzelmek, indulatok – a jó vagy rossz hangulat fészke közeléből. A h hangot a Czu-Fo szótár is kedélyhangként jelöli. A h meghatározó a fohász, óhaj, sóhaj, kehely, hüvely, lehelet, méh, hit, hála, hűség, háborgó stb. szavakban. Kipróbálható – a h kiejtésénél szinte egész belső önmagunkat adjuk.
Az ly hang meghatározó hang a lyuk, mélység, vályú, kehely, hüvely, rejtély, bélyeg stb. szavakban, ahol értelmi háttere többirányú, de a hely kifejezésben főleg a mélységre (érzelmi), és a bélyegre vonatkoztatható. (A bélyeg szó eredete: állat farába bé-égetett jegy, bé–jegy, régiesen még bilog, bi-log innen a logó is, azonosító jegy.)
Vannak szavak, melyekben a magánhangzók változhatnak, és a tájak nyelvei ezt be is igazolják. Ám a hely mindenhol hely.
Kérdőszóval lehet próbára tenni. Mely hely?
A bensőségesség meghatározója a h hang: hon, otthon stb. Kérdőszavai: hol, hová, honnan, esetleg a táji hun, hunné stb.
A helyes azt jelenti, hogy a hely Es, vagyis tartalmazza az Et, így tiszteletre méltó.
A hElyTElen nem azt mondja, hogy nincs meg már az E (nincs helyEtlen szavunk sem), hanem azt, hogy valamely tettünk nem arra a helyre illő, vagy valamit nem jó helyre /ej/tettünk, nem jó helyen vittünk véghez. Mert mivel ott az E helye van, oda más nem illő, vagyis illEtlen lenne (az E értelmi háttere a fontos!!! – ŐSEGY). Tisztelet nélkül illEttük a TE méltóságát (lásd alább: emberTElen, jellemTElen). Ahogy egy régi mondás tartja: ’TEmplomban nem illik fütyülni.’ Vagyis nem ott van a helye a fütyülésnek.
Tehát meg kell őriznünk, védenünk helyünket, és óvnunk kell nem oda illő tettektől, tárgyaktól, mert személyi-fizikai értelemben mélységesen legfontosabb tényező az életünkben. Bélyegünket (mély jegyünk helyét) hordozza, és bélyegét hordozzuk mi magunk.
Tökéletes – összetett szó. A cselekvést jelentő régies ták, ték, tik, tok, tök, tuk teremtőgyökök, és ilyen vagy fordított alakban beépülnek: a tákol, játék (jó, kellemes munka – jó ték, játék), érték (magas minőségű termék), jótékony, kártékony, teker, köt, rostokol, tokány, kotol, tukmál stb. szavakba. A tököl szó nem feltétlenül útszéli értelmű, nemi szervre utaló. A tök gyökfordított alakja a köt. A tökéletes szó a cselekvés eredményét írja le: életes, életre való munka, oly munkaeredmény, mely tele van élettel. A tökéletlen ennek ellentéte, életrevalóságot nélkülöző. A tökélEtes esetében az E a minősítés, a t a tevékenység, teremtés jelölőhangja, összességében tök életes, azaz: tök jó. A tökélEtlen, élet nélküli, nem életrevaló, sőt van egy olyan kicsengése, hogy életlen, él nélküli, ami nem vág – tompa.
Az É a legmagasabb fekvésű magánhangzónk. Az ÉS nyílás (rés) ahonnan fény áramlik. Térelválasztó, mely a dolgok titkát, nyitját takarja. Csak rajta átjutva ISmerhető ki a temérdek titok, mely nem mindenkié!
Az és kötődés is (szavak, mondatok közt). Az s hang a súly szó kulcshangja. A T tett, teremt, lét, történet, múlt. Az ÉS az E-n nyugszik, még inkább a TE-n (Teremtő Erő). Rejtvényszerűen is leírható:
ÉS
TE
Azaz, a titkok nyitja az ÉS, a TE-n nyugszik, ez lehet ÉSTEN, ISTEN. A TEN végtelen Teremtő Erő, ŐSERŐ, ŐSEGY, a végére mehetetlen hatalom, mint a TENger.
A Teremtő Erő birtokolja, így ő nyitja ki a titkokra rálátás rÉSét, és csak annyit enged láttatni az ember számára, amennyit ő akar.
Az istenTElen a végTElenből a TE-hez való kötődéstől fosztja meg magát. De ugyanígy az emberTElen, jellemTElen, becsTElen.
Egyes magánhangzók értelmi közös kifejezőkészsége az ISMERET szóból, tájszólási alakjaiból látható. Például: ismeret, üsmeret, ösmeret, esméret szavak mind ugyanazt fejezik ki. Ám mégis van egy árnyalatnyi különbség köztük. Az is- a folytonos újrázást (ismét), az üs– az elmélyedést (süllyed, az üst is mélység, az űr fogalomkörébe tartozó), az ös– az átfogó teljességet (körös), az esméret a teljességhez való esméglő, mérhető hozzáadás halvány árnyalatát tükrözi.
Az E hang szerepe – fennebb volt szó róla – a hetes fogalmi körében is társul a legmagasabb fekvésű magánhangzóval, az é hanggal: hét. A hét szóösszetételekben – beépült –het– gyökként – arra utal, ami messze van tőlünk, vagyis elérhetetlen vagy felérhetetlen, vagy adott esetben elérhető, felérhető.
Mérlegelés: mérhető vagy mérhetetlen. A mérték oly szint, akár a magasugró léce, amelyhez föl kell emelkedni, és csak úgy érjük, nyerjük el a célként kitűzött m/értéket, mely lehet értelmi magasság, érthető vagy érthetetlen, ez képEsség (E függvény) kérdése. Az é égi magasság. Az értelem ér gyöke arra utal, hogy a magasan levő értékhez felérni, növekedni, nyúlni, nyújtózni kell, erőt kifejteni. Az értelem oly ékes érték elem, mely az elme tartozéka, szellemi terjeszkedésre, bővülésre, nyújtózásra való képEsség, hogy fölérjen a nagyon magasan levő ékes értékekig. Ez esetben fölérhet, elérhetővé válik az addig elérhetetlennek tűnő, kutatott, magasan levő elem.
Az é az ék. Az ék akkor szép, ha ép, és épp ott ékeskedik, ahol valamilyen szépség ékességét emeli ki.
Az ék eszköz, hatékony, erőt kifejtő, ahol be kell hatolni valahová. A szép nőt ékítő ék, a férfi szívébe hatoló.
A szerszámként használt műszaki ék hatékony, fizikailag hatol be a kijelölt helyre.
A hetes jelölhet távoléti állapotot, mivel mindig a messzeségre mutat. Emlékszünk, az a valami, mely oly nagy messzeségben levő, mint a mesében a hetedhét ország.
Esetleg a figyelemfelhívások sokaságát: hetvenhétszer szóltam.
A temérdek sokat: hétszázhetvenhétezer-hétszázhetvenhét darab.
A megtehetetlen, elvégezhetetlen, kivitelezhetetlen stb. azt jelenti, hogy a feladat meghaladja az alany hatékonyságát, erejét, képességét. A képEsség, tökéletEsség, fejlettség szempontjából valaki lehet képtelen, tökéletlen, fejletlen, de ráhatással képezhető, tökéletesíthető, fejleszthető, ami azt jelenti, hogy hetes léptékkel távolítható a képtelen, tökéletlen, fejletlen állapottól. Ha viszont képezhetetlen, tökéletesíthetetlen, fejleszthetetlen, akkor nincs ereje a ráhatásnak, nagyon távol áll, meg sem közelíti, vagy soha nem is ér el a végkifejletig, azaz végére mehetetlen a ráhatási folyamat – oktathatatlan. A tanítás nem fejt ki hatást.
Itt már ismételten egy másik számmal, a hatossal találkozunk. Erről az a hangnál.
A fenti bontásból részben megismerhető az E hangnak az összes többi magánhangzó közül kiEmElkEdő rendkívüli jelentése, jelentősége, fontossága van az emberrel kapcsolatos kifejezésekben.
Más hangok „társaságában”
Az eb szó: e bolond eszik bomolva, habzsolva, közben az udvaron lebzsel. Ebül jött vagyonnak ebül kell vesznie. A becstelenségre utal.
Az éber szó é hangja a magas figyelmi készség. A be gyök a becs, becses dolgokra való figyelés. A béke, békesség összetett szavak, de ez alakban az állapot ékességét dicsérik. A béke két fél kapcsolatának éke, s bár a szó kialakulása más eredetű, ez is benne foglaltatik.
A c hanggal előtte címkéző: a cécó felhajtás, s ezt a két c hang közé ékelve emeli ki. A cecc! (cicc), macskariasztó.
A cenk, céda szavakban n és d hangok társulnak, és ez nőre utaló. A cenk szóban az nk kötött mássalhangzó páros meghatározó jelzőként áll a tisztességes életútról levált erkölcsi bénaságot jelölve, akár a fizikai: tönk, csonk, rönk szavakban. Az enk, En k, az E vonatkozás kárhozata.
A c hang társaságában kellemetlen hangulatra is utaló: ecet, kecmereg, kecetel (folyamatosan koccanó hangot ad).
A rece erő behatása által végzett eredményt ír le, és itt a c játékos hatása érződik, lásd: recefice.
A kacér, cérna (c hatás) valami finom, akár játékra, elérhető értékes jóra utaló. A cérna kettőt összeölt, az rn páros a párna szóban is kettőt jelez (pár). A kacér árnyékvetülete a cicerézés.
Az ellentmondó d hang kettőssége hatással van: kerekded, édes, ledér, kedves, éden, védenc. Az érem másik oldalán: de, dermed. A dermed szóban az rm páros tengelyhangzó. Az r a legerősebb, az m (mol, málé) egyik leglágyabb hang. Az rm párosban, akár a d hangban is, oly erős ellentmondás van, hogy az e hangok nem tudják ellensúlyozni. Jelenlétével a szavakban is fele-fele arányban képvisel ellentétes értelmet. Csak ha a lárma – mormol szavakat vesszük.
A dereng – világosodik, mintha a lélek is belereng, a dér el-, előtűnő fehér. Az ng végcsengő, megvalósulás. Ilyen a hang, reng stb.
Az f hang az erős feszes (forte) jelenségek leírója. A fe ősgyök értelme a bővítményektől függ. Lehet: fedd, fegyelem (d hatás), fehér (a h könnyeddé teszi), fejt (j, jó), fekete, fekély (sötét), fék (erős hatású akadályozó ék, k hatás), feleség, félelem, fél (életre kihatók, l hatás), fenség (En nyugvó). A fertő (erősen ártó, r hatás), fess, festék (kellemesen mutatós, s hatás), feszes (szíjas). A fejsze, fejtő (f) szekercével erővel apró (ce) szakaszokra szedik, szelik (sz).
A h hang mélységből jövő: éh, henger, hely (űrhatás), hecc (lélekre ható ciki), fehér (felhő színe, felszálló, könnyű), méh, here (űr, őserő, eredet), hév (hő), a v lendület (vita, vitalitás – életrevalóság)
A j hang a jókedv felkiáltó hangja: jééé (ujjongás), ez lehet egy jel, ha viszont az e hang van elől, akkor ej, mely lehet indulatszó: ejnye! Az itt jelen levő nye gyök nem feltétlenül rossz. A ló nyerítése lehet öröm jele, de a nyer, kenyér sem kedvezőtlen értelmű. Az ej az ejtés gyöke. Bővítmények esetén szintén a társult hangok „szólnak” bele a végső értelem kialakulásába. A tej ej de jó kifejtett fejér folyadék. Az f az erő (forte), a t hang a tett. Különben az emlő a tej forrása. A már említett irányjelölő szerepéből jön a le ősgyökből a lejt, mely szintén ejtés, de lágyabb. Ezt az l hang érzékelteti.
Az e és m hangoknak jelentős szerepük van a nőiség kihangsúlyozásában. A mell, emlő, emesség (terhesség) emelése, emetés (szoptatás), ezek mind kellemes érzést keltők. Innen az Emese, Emőke nevek. Régiesen a női mellet mejnek mondták, így a szóban benne volt a tejre utaló ej gyök.
Az ember szóban az em a nőt jelenti. Az ember a legkiemelkedőbb az összes földi lények közül. A nemzet szóban is a nőre utal (ne, né, nő), a z hang az ehhez fűződő érzelmet jelenti a szóban. Az em gyök az érzelem legmélyebb kifejezője.
A nők inkább őrzik az emlékeket. Az émik régiesen ébred. Felrémlik – ébred az emlékezet. Az emlék szóban a lék gyök az elmúltakra való rálátás megnyíló rése, léke, ablaka.
Az em gyök az idegen nyelvi, nő jelentésű szavakban is megjelenik. Femme, femeie, femina, damen woman stb.
A sokasítás meg szava a magból jön, de a szem többes számú alakjába – szemek – is beépült. Jelen van a gyermek szóban is, ahol szintén a mag, meg értelmét hordozza.
A birtokos eset egyes szám első személyben enyém, részes esetben részemre, nekem, helyhatározói esetben bennem, belőlem, tőlem.
A tagadás nem szava szintén egyes szám első személyre szabott.
Az n hang szerepe az indul, nógat, noszogat, na, no, unszol stb. szavakban serkentő szerepű. A nem, ne esetében ennek szöges ellentéte. És ez a világ nagyon sok nyelvében.
A p hanggal kis dolgokat (por), vizet (pü), ponthelyzetet (kép) jelölő szavakban társul. Például: A víz elapad, a föld eped, és reped. Az epe is folyadékkal kapcsolatos. Az eper lepergő szemei. Szép a kép ha ép. A p itt pont, melyre tekintenek, az é érték. Az érték emelt mérték szerint készült minőségi munka (ták, ték) eredménye. A perc, perec kerek. A gyepen lágy, puha a lépés. A pehely, pihe szóban a h hang a lehelet könnyedsége. A pete, kis pont, sejt, a t hang további történést sejtet. És még: penész, pemete, gép, pele, per, repes, seper, telep, terep, tép, perem stb.
Az r hanggal együtt erőt, mozgást feltételező – repes. Az r hanggal való viszonyát azért érdemes boncolni, mivel az r hanggal együtt mutatkozik meg legjobban az e hangnak erőt megjelenítő szerepe.
A remél – a megoldás világosságára remegőn, de mégis lelkierővel várakozó élni akarás, életvágy. Az em az érzelem omló lágysága.
Az ér eredet. A rezzen z hangja valamilyen érzelem. (Rezzen a bokor – Petőfi)
Az erő néha gyengül. A nyelvnek van eszköze a megjelenítésére. Ezek a lágy mássalhangzók, melyek enyhítenek a merevségen.
Például ernyed. Hasonló a szárhoz, mely merev, de az ny hanggal szárny, és mint ilyen, lehet hajlékony. A szárny/ék megtöri a nap erejét, árnyat nyújt, mely enyhíti a hőt. A már említett enyhe szó a renyhe esetében erőt megtörő, a lágy ny, és a lehelet h hangjával.
A seper a repes fordított alakja, a se-, -es ismétlődés (esmég).
A serken szó az erjedéssel, gerjedéssel (erő) kapcsolatos, és tulajdonképpen szorzatokkal növekvő. Hasonló a gyermek, mely gerjedő, serkenő mag, majd serdülő, hatványozódó (szer) növekedéssel. A lágy kezdőhang a gyarló (gyerlő) kicsinységet szemlélteti.
Az ész é hangja a magasság, az sz hang az érett állapot. Az esztendő az évek sorának észérlelő munkájáról szól. A szél is szárít, vagyis érlel. Az évek észéretté avatnak, esztendenek. Az ősz érleli a gyümölcsöt, ami érett aszalódott, száraz, a cséplésre érett gabona asztagban áll. Asszonnyá érett – mondják. Itt a lány házasságra érési folyamatának végét jelöli az sz hang. A kész lesz az érési folyamat végének ígérete, a rossz, az elrontott, elromlott, túlérett vég bejelentése.
Az étek evésre készített, tákolt táplálék, ami lehet tokány is. Az etetés is tett. A tettetés is (erős t hatás).
A rettenet esetében az r hang a kulcs, de valamilyen történet kapcsán (tör, ter-ret, erős r és t hatás).
Zene, a z hanggal társulva érzelmi töltete van. A zene szóban jelen van az érzelem, és a nő (ne). Zeng az ének. Az ének szó nagyon fontos kifejezés, hiszen a zene, ének az élet megszépítői. Az é hang a magasban szárnyalást is jelenti. Bontva: én tőlem, neked/ves. Lám, a ne, nő is benne foglaltatik.
A zs hang a zsendül, zsenge szavakban e hatásra kellemes kifejezés, mert a többi zs hang által uralt szavunk mind kellemetlen fogalmakat takarnak (házsártos, zsörtös, gúzs, zsarol, kapzsi, zsarnok, zsugori, zsivány, uzsorás stb.).
Lehetne folytatni az e, é hangok többi hanggal való kapcsolatait, együtthangzás viszonylatában árnyalódó értelmét rengeteg más szóban. Az ősmag(yar)-nyelv egyetlen hangja is oly temérdek titkot rejt, melyeket egy életen át kutatva sem tudunk mind feltárni.
Felhasznált irodalom:
Kiss Dénes: Az ŐSEGY titka
Tomory Zsuzsa: Létünk és nyelvünk közös alapja
Magyar Adorján: Ősműveltség
Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára
MTA: Magyar Értelmező Kéziszótár
Károli Gáspár fordítású Szent Biblia
Varga Csaba: A magyar szókincs titka
Köszönet Czakó Gábor írónak, mert ráébresztett, hogy minden állítást hiteles bizonyítékkal kell alátámasztani.
Köszönet Varga Csaba nyelvész könyvkiadónak, aki érthetővé tette előttem, hogy a súgók nem mindig a javunkat akarják, valamint, hogy nem a feltárt anyag valós tudományos értéke számít, hanem a kutató által meglobogtatható alkalmassági papír léte vagy nemléte. És azt is, hogy az ígéret hasznos, mert nagyon serkentő tud lenni, még ha nem is váltják be.
„Köszönet” A Magyar Értelmező Kéziszótár szerkesztőinek azért, mert a kötetben hemzsegő durva szóeredet ferdítésekkel, valótlanságokkal rávilágítottak, hogy milyen eszeveszett csalássorozat megy végbe ma a magyar nyelv minél aljasabb lejáratására. Szómagyarázataik viszont kimerítőek, értékesek.
És köszönet a tanítóimnak, tanáraimnak, mindenkinek, akitől bármi csekélységet is tanultam, mert az életben azokra építkezünk, s a tanult dolgok átszövik életünket, írásainkat.
És tulajdonképpen ez az, ami számít – az elmében tárolt dolgok – nem a papír, hiszen az ország, a magyar nemzet tönkretevői mindannyian lobogtatják ma is alkalmassági papírjaikat (diploma), annak ellenére, hogy teljességgel alkalmatlanok minden hasznos nemzetépítő tevékenységre, sőt becstelen tönkretevői annak.