A beszédhangok egyszerű, de mégis sokat mondó, bonyolult ismeretközlési eszközök, belső rezdüléseiknek tartalmi, értelmi árnyalatait a rendkívüli alázattal kutató is csak részben érti meg, sok-sok hajnali, tisztaelméjű töprengés nyomán! Olyan ez, mint egy séta a kora reggeli csendben az ébredő erdő fái, harmattól üde növényzete közt. A fenséges csendben a hatalmas fák közt, alig kitapintható törpének érzi magát az ember. Csodákat lát maga körül, de elméje csak részben fogja fel azokat, mert oly nagy az ismerethalmaz, hogy mindenre figyelni sem tud, és amit lát, azt sem bírja mind magába fogadni, mivel elmélyedni legfeljebb csak egyes apró részletekbe képes.A hangok világa olyan, mint az emberek világa. Az ember egyedül céltalan, nincs értelme életének. Ahhoz, hogy értelmes életet éljen társra, társakra van szüksége, hogy egyénisége teljes terjedelmében kibontakozhasson. Minél többen vannak, annál eredményesebbek, gyümölcsözőbbek.
Egy hang nem ér semmit önmagában, értelmetlen, vagy korlátolt értelmű kifejezés. Társakra van szüksége, hogy értelme legyen. Társakkal kifejezőbb, értelmes szóvá, szavakká alakul. Ha többen vannak, sokatmondóak, és mély értelmű fogalmak kifejezői.
A hangok közül a mássalhangzók egy része erőteljes, kemény, pattanó, melyek irányt mutatnak, de a lágyabbak is értelmi meghatározók. Vegyük úgy, mintha azok férfiak lennének. Ezek két nagy csoportja a zöngés és zöngétlen. Továbbá ajak-, fog-, szájpadlás- és gégehang. Ezen belül: zár-, rés-, zár-rés-, pergőhang.
A nő lelkivilága érzelmileg gazdagabb, jelképesen virágok színét, illatát, a gyöngédség szellemét viszi a társaságba, mely érzelmet gerjeszt. A nő „fészekrakó”, van egy külön kis világa. A nőiség párhuzama megtalálható a hangokban: minden magánhangzó folyékony zöngehang, az érzelmek igazi kifejezői, a beszéd színét, muzsikáját adják, szótagképzők, mindegyiknek külön zöngéje van, és oda-vissza vonzással keresik a mássalhangzók társaságát. S amint nő nélkül sivár, üres, színtelen a férfisors, úgy magánhangzók nélkül értelmetlen a beszéd. És magánhangzók nélkül nincs dallam.’, ‘
Az ősmag(yar)-nyelvben a megnevezéseket az első benyomásra képződő ösztöni hangalak adta. Ez az ősgyök. A továbbiakban, mint például a mai magyar nyelvben, a gyökökkel bővülő kifejezésekben egy személy, tárgy, jelenség nevét képező alkotó hangok saját jellemzőikkel bővítve írják körül, és e jellemzők összességével alakul ki az a kifejezés, mely jelöli azt a későbbiekben. Úgy is mondhatnánk, hogy a hangok – mintegy kalákában, közös erőfeszítéssel – részt vesznek a végső értelem kialakításában.
A magyar nyelvben az ősgyökök, gyökök, kifejezések alkotó hangjai az általuk megjelenített élőlény, tárgy, fogalom fő jellemzőiről vallanak. Erre erőteljes példa a TEST szavunk.
A test fő jellemzői:
Tapintható
Egységes
Súlyos
Térfoglaló
Ugyanakkor az ősmag(yar)-nyelv tömöríteni tudott több jelentést rövid szövegben, akár a mai magyar nyelv is. Például vegyük az Évához intézett, feltételezett első Ádámi mondatot: Né vagy te, Te né vagy. Ebben benne van egy másik női név is: t-E NÉ(h) vagy. De a NÉV szó is: te NÉ Vagy. Ugyanakkor az ÉVA név is: te nÉVAgy.
Arra, hogy ez így elhangozhatott, bizonyíték az ősmag(yar)-nyelvi eredetű, román nyelvben rögzült feleség jelentésű NEVASTA (Né vasz te, Né vagy te) szó. NEvasta (né), NEVasta (név), nEVAsta (Éva). A NEVASTA szó visszafordított alakja VENA/STA, melyben jelen van a másik ősi női név (ősmagyar) Ena, Enéh, de a N/Éva, Vé/n/a is, mely latinosan Vénusz. A V hangnak* kulcsszerepe van a nőiséggel kapcsolatos szavakban: kedves, elbűvölő, varázslatos, vonzó.
Az oda-vissza szófordítás gyakori magyar nyelvi jelenség, főleg kedves lények, fontos fogalmak, érdekes vagy sűrűn használt tárgyak esetében fordul elő. Mivel a világon létező lények közül a férfi számára a nő a legkedvesebb, így a vele kapcsolatos kifejezésekben a szófordítás rengeteg változata alakult ki az ősmag(yar)-nyelvben, és él mai napig az utódnyelvekben.
Kisgyerekként nagyanyámtól hallottam egy ritkán használt kifejezést: vasztok. Amikor az udvar zugaiba behúzódó, elbújó, vackolódó csirkéket kereste, kérdezte: Hol vattok? Itt vasztok, vaszkolódtok?
Érdekességként: románul a lenni ige van alakja este (j/eszte), melyben szintén megjelenik az st – szt páros. Ha innen a megyünk a lett, lesztek szavaink nyomán a vagytok, vattok, vasztok irányába, és a v zöngétlen párjára, f hangra, az a hangot é-re váltva, a vaszból fész lesz: fészek. A vaszok is fészek, vaszkolódik, vackolódik, aki helyet készít magának. Az sz hang itt jelentős értelmi kulcs: vac/sz/kolódik fészkében, szöszmötöl, szedelőzködik. A nő ösztönből eredően „fészekrakó”. NEVASTA – né vasz te, né vagy te, szülő, fészekrakó, vaszokrakó ÉVA, ENA, ANA, Anya.
Azonban a román fülnek ezek az alkotó gyökök nem mondanak semmit, mivel ez a szó ott csak egyetlen jelentéssel bíró, kihangsúlyozott vonások nélküli, arctalan betűalakzatba összeállt szóként van jelen, melynek alkotó elemei csak magyar nyelven hívhatók elő, fejthetők meg, csak magyarul érthetőek.
Mondják néha egy-egy bámulatos tehetségre: honnan ez az írói, zenei, festői stb. véna? A véna itt az öröklődő tehetség vonala, vérvonal, eredet, származás, mely visszavezethető akár N/Éva Vénáig. Érdekes módon a latin nyelv megőrizte ezt az ősi kifejezést, mert az eredet, forrás szavakat ver szóval fejezi ki. Az ősi vér szó értelme: e vérből való, innen ered.
A nőnek alapvető szerepe van a családalapításban, és ebből következően a leszármazási vonal alapja, családfák, nemzetségek nemtője. A VENASTA szófordított alakból a NASTA, a diNASTiA szó része.
…s itt érdekessé válik a szófejtés!
A kötött mássalhangzó párosok felkutatása közben figyeltem föl az st párosnak a test, testvér (egy testből eredő, ugyanaz a vér, egy test, egy vér) nőstény szavakban való jelenlétére. Ám ez jelen van a román naşte – szül szóban, de az st (szt) változata a NEVASTA szóban is. Az szt páros a magyar nyelvben a tisztel szó tengelyhangzója is. A jó feleséget megilleti a tisztelet.
Az st – szt páros a VENASTA, DINASTiA szavakban is kulcs, és a kiemelt résznek kapcsolata van a nász szavunkkal, de idegen nyelvi szülni jelentéssel is. Ezt alátámasztani látszik a nas/z/ta szóban levő szt páros, mely az osztás tengelye, és a szülés folyamán ez történik: egy élőből még egy élő. (Az szt párosról bővebben a Kötött mássalhangzó párosok című könyvben)
Tagadhatatlan a fentiekben felsoroltak közti értelmi kapcsolat, mert ezek a kifejezések ugyanazon fogalomkörhöz tartozók, ám felbontani, magyarázatot adni mindezekre csak az eredő vérnyelvbe, a ma magyarnak mondott nyelvbe visszahelyezve lehet. De ez egyben azt is jelenti, hogy a hasonló alakban már létező ősmag(yar)-nyelvi szó sodródott át idegenbe, megőrizve alkotó részleteiben a magyarul érthető voltát.
Az ősmag-nyelv kifejezési gazdagságára példának felhozhatók a víz jellemzői szerinti megnevezései is: nedű, pü, h/id/eg, üd/e, vánd/or, ved/el, med/er, lé, vagy a zsil, zsind, mely hangvonatkozás.
A madár esetenként szófordított megnevezései is: repeső – pesőre (passaro), verdeső (bird), lebegő, lefegő, fegőle (fogel), lendülő (lind), bolyongó (burung), szálló (ucello), térengő (tori, vultur), sivalkodó, visalkodó, aviskodó (avis) megtalálhatóak az utódnyelvekben. Bővebben a Kötött mássalhangzó párosok című könyvben. Egyébként a sivalkodó gyerekre mondják: viselkedj!
A mai magyar nyelv ősmag(yar)-nyelvi kötődése a gyökök, szavak fordíthatóságán kívül a kötött mássalhangzó párosok jelenlétéből is látható. Mind az ősnyelvben, mind a mai magyar nyelvben – gyök-, vagy teljes szófordítással – képezhetők azonos értelmű szavak. A gyökfordíthatóságot a kutatásban figyelemmel kell kísérni. Rengeteg ősmag(yar)-nyelvi szó jutott az utódnyelvekbe fordított gyök alakban. Komoly, elmélyült kereséssel idegen nyelvekben megtalálhatók ezek a szavak. A keresésben segítenek a már említett kötött mássalhangzó párosok, melyek rendkívül megbízható azonosítók.
Egyik példa erre az erdő szavunk az rd párossal. Az erdő románul codru, pădure.
E két szó első látásra nem úgy néz ki, mintha az erdő megfelelője lenne, és az egyik tengelyében rd helyett dr páros van, ami nem mindegy.
Ám fordítsuk meg a szavakat: urdoc, er/u/dă/p, és rögtön ismerős lesz, mivel az azonosító rd kötött mássalhangzó páros is fordul. Ez azt jelenti, hogy a szófordított alak jutott át az utódnyelvbe. A magánhangzók hangváltása – e>u, ő>o –, az öröklő nyelv hangzástörvényei miatt van, bár ha a szurdok szavunkat vesszük, annak fordítottja kodru/sz. Léteznek szurdokvölgyi erdők és talán innen fordult a név.
Egy kis kitérő: a mély szurdokvölgynél az u hang mélysége a kulcs, az r a rengeteg, a d a folytonosság, esetleg a völgyben folyó patakvíz (id) – rd – erdő. Azt, hogy ez egy különleges erdőféle, az sz hang, a szu gyök sugallja, a szug, zug, szöglet, székelyül: szegelet szavakban (Pest ilyen szögletei Szugló, Zugló).
Ám a codru eredete sem így, sem úgy nem kétséges.
Ugyanígy a már említett madár, mely repes, s melynek egyik ősi neve a repeső, ennek egy szótagfordított alakja a pesőre, s mely alapja lett egyes nyelvekben a madarat jelentő szónak. A portugál passaro, galíciai paxaro, román pasăre, spanyol pájaro stb.
A másik, teljes fordított alakja: repes – seper. A repeső madár az áert seperi szárnyaival, majd az áerből reászáll bujkára, azaz fészkére. A bujka a fészek egyik ősi neve.
A bujka b hangja boldog jelentésű, az u, ú legmélyebb hangjaink (búvár, úszó, kúszó, kút), a j hang a jót jelenti. Fészkünkbe bújni jó, a kisgyerek anyukájához bújik, mert nagyon szereti őt.
Szótag-fordított alakja kujba. A cuib – fészek románul. Ha tovább fejtegetjük: a szerelmesek fészkükbe (bujka) bújnak el a világ szeme elől összebújni, bujálkodni, bujtatni. A buja szó gyöke buj, fordítsunk rajta, jub. Románul szeretni: a iubi.
A finnugristák a görög bio szóból eredeztetik a buja szavunkat. Persze, van is kapcsolat… csak épp fordítva. Ha viszont a fenti eszmefuttatást (bujkában összebújni, bujálkodni, bujtatni) le tudják vezetni akár új-, akár ógörögül, akkor le a kalappal.
Komoly kutatással, ezrével lehet ilyen megfordult gyökökből idegenbe szakadt szavakat találni, de azokban a nyelvekben nincs magyarázat az alkotó hangokra, gyökökre, csak magyarul.
Minden beszédhang külön egyéniség, vagyis egyéni jellemzőkkel bíró kifejezési hangalak, és értelme kizárólag csak az ősnyelvhez legközelebb álló magyar nyelven boncolható, magyarázható.
Az embereknek is különbözőek a jellemzőik, és nem mindegy kikkel társulunk, mert minden kapcsolatban más és más jellemzőink domborodnak ki. Van oly társ, aki jóra, és olyan, aki rosszra ösztönöz. Nem mindegy, hogy mi vezetjük életünket, vagy más vezet minket. Kapcsolatainktól függ életünk értelmes – értelmetlen volta.
Ez érvényes a hangoknál is. Mivel minden hang külön egyéniség, mely sajátos jellemzőkkel bír, így szóalkotás közben, más hangokkal társulva, azok hatására különböző jellemzői domborodnak ki. Még az sem mindegy, hogy valamely hang előtt vagy után foglal helyet a szóban, vagyis ő vezet, ő a kulcshang, vagy másodlagos – vezetik.
Különösen az ellentmondásos d ésv hangoknál ütközik ki a hanghelyezkedés nyomán előálló értelemváltozás, vagy a társult hangok hatása. Például: vad/ul,vád/ol avagy véd, ved/el, vid/ul
E két hang az u, a és r hangok társaságában durva.***
Nem mindegy, hogy a d hangot milyen oldalról éri az e, é hangok hatása, lehet ellenálló de, ám ha körülveszik – édes –, akkor jóra ingerlik,ha két d közé áll az e hang, akkor kellemes a hatása: ded (kerekded). Az i hanggal didi. Ám ha a második d hang helyett a lengő l hang lép be, akkor dili.
Az e hangok az ellentmondásos dv hangpárost körülölelve, is jó hatást gyakorolnak: kedves. A k hang kemény beható hang – ék –, de itt a k ékes, vagyis hatékony szépség jelentése domborodik ki. Ha a k hangot – a vízzel kapcsolatos szavakban kulcsszereppel bíró – n hang váltja, már más az értelem: nedves. S ha az r, a romlás, rombolás kulcshangja, akkor viszont: redves.
Ugyanígy az ü és ö hangok is: üdvös.
Az o és a hangok már más irányba terelik a dv párost: odvas.
Tehát a hangok jellemzői, azok egymásra gyakorolt kölcsönhatása adja meg a kifejezés végső értelmét.
Van azonban egy érdekes hangunk, egy magánhangzó, az E hang mely különös jelentőséggel bír rendkívüli kifejező ereje okán. Mind az ősnyelvben, mind a mai magyar nyelvben legtöbbször előforduló magánhangzó. Hogy miért?
Az alábbiakban választ kapunk erre.
*A v, n mássalhangzók mellett ilyen hangok még a c, h, d, l és mások is. A Biblia első könyveiben két női nevet említ: Háda és Czilla. Ezek akár ma is beillenek a magyar női névtárba. Egyébként a Bibliában levő, Özönvíz előtti összes nevek magyar hangzásúak, csak héberre torzították, és komoly hang- és gyökelemzéssel magyarul megfejthetőek, mivel akkor még az ősmag(yar)-nyelvet beszélték.
**A fent említett román nyelvű szavak egyike sem latin eredetű. Latinul feleség – uxor, marita, erdő – silva, madár – avis, fészek – angulus, szerelem – amor.
Az is megjegyzendő, hogy ezek a román szavak nem a két nép erdélyi egymás mellett élése idején átszivárgott, torzult szavak, hanem ősmag-nyelviek, még a nyelv szétrobbanása idejéből valók. A román nyelv közel fele jóval régebbi a latin nyelvnél, és visszavezethető a mezopotámiai nyelvrobbanásig (mezo – mező, síkság, pot – víz, ám – számos, nagy, Nagy vizek mezeje, Bővizű síkság). E nép nyelve jó részének eredetét valahol a perzsa térségben kell keresni, ahonnan a rómaiak rabságba hurcolták elődeiket.
***Egy kis kitérővel megjegyezendő: nem mindegy, hogy egy nyelvet, hangzástörvényei szerint alacsonyfekvésű, vagy magas fekvésű magánhangzók uralnak.
Ha az ógörög nyelvet nézzük, azt a magas vagy középfekvésű magánhangzók uralják, szóvégződéseik is -asz, -esz.
A latin nyelvre alacsonyfekvésű magánhangzók túlsúlya jellemző, szóvégződéseik -usz.
Ezek szerint a két nép nyelvéből az is kiviláglik, melyik volt közülük fogékony a művészetek iránt, és melyik volt kegyetlenül, durva, vérengző történelme során.
Ha végigtekintünk a két nép történelmén, a görög nép vívott háborúi ellenére (egy nép sem volt mentes harcoktól) magas minőségű művészi alkotások ezreit hagyta maga után. A rómaiak – a történelem egyik legkegyetlenebb népe – után azonban mindenhol vér folyt, és alig maradt nyoma a művészetnek. Ami viszont maradt, azt vagy rabolták, vagy az is görög művészek kéznyomait viseli.