HIÁTUS, HIDALGÓ, HIDRO-, HIÉNA, HIGIÉNIA, HÍM

HIÁTUS – A beszédben két magánhangzó egymás mellé kerülésével keletkező hangrés. Gondolatmenetbeli hézag. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin] A HIÁTUSban HIÁnyról van szó, és így magyar gyökre épülő. A HI ősgyök és hangváltott alakjai többféle HIányt jelölnek. Például: ürességet a HÍjú, hőHIányt azaz HIdeget, HIbbant elmei ürességet stb. Tehát a latin nyelv megörökölte az ősmag(yar)-nyelvi HIÁNY szót, és nekünk visszaadta a HIÁTUS torzszülöttet.  

HIDALGÓ – Spanyol köznemes. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: spanyol] A spanyolokra jellemző volt a feszes, merev (spanos) viselkedés, s hogy minden más népet lenézően kezeltek (hasonlóan a spártaiakhoz). Még az előttük letelepedő gallokat sem szerették, akiket teljesen kiszorítottak a tengerpart mellé (partigallok). A spanyol nép megnevezése ősmag-nyelvi gyökből indul. Ennek egyik fő bizonyítéka az SP páros, amely éles, hegyes, feszes, merev értelmet kölcsönöz a szónak (spáda, spárga). A spanyol etikett merevsége is közismert. A spanyol nemzet gerincét olyan ősmag-nyelvközeli nyelvet beszélő nép alkotta, amely rendkívül büszke volt származására, és jól elhatárolható társadalmi rétegekből álló rendszerére. Azt a réteget, melyből kialakult a köznemesség, rendkívüli gőg jellemezte. Viselt rangjukkal HIVALGÓk voltak. A V hang és D cseréje nem feltűnő, mert mindkettő végletek kifejezésének hangja, legtöbbször együtt. Például: VaD, ViDám, VáDol, VéD, keDVes, DurVa, DiVat, DíVa, DúVaD stb. Tehát a HIVALGÓkból lettek a HIDALGÓk. Az LG páros valamilyen jellemzőt vagy cselekvést fejez ki, de lehet főnév is. Íme: andalgó, balga, beszélget, dédelget, dolgozó, fontolgat, hivalgó, hízelgő, kínál­gat, latolgat, polgár, rivalgó, szemelget, szolga, uralgó stb. Az LG páros hangjaival alkotható a fokozás LeG gyökszava.    

HIDRO- – Idegen szavak előtagja, vízzel kapcsolatos. 
[A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: görög szóból] Az ID, HID víz, ez ősmag(yar)-nyelvi gyök, a H előhangos változatából van a HÚD, azaz HÚGY szó is, de hát az is víz (a d és gy rokonhangzók, az i hangot gyakran váltja ü, pl.: idves, üdvös). A HÜD ÜDítő víz. Így lett a FeketeID-ből, FeketeÜD, FeketeÜGY. Jelen van az összes vízzel kapcsolatos kifejezésben, az összes kultúrnyelvben. Az első folyó, melyet így neveztek el, a bibliai HIDdekel, mely az Éden kertjéből folyt ki h/ÜDén. Minden h/ID gyökre épülő szó magyar gyökből indul a világ minden nyelvén. Az R hang ERőre – IDRO-, HIDRO- – tehát a víz (folyadék) ERejének kihasználására, az első – vízre, IDRE épített –, víz erejét kihasználó szerkezetre is mutat. A DR páros hangjaival alkotható a DuR gyök, mely eRő jelentésű különböző szavakban: DuRva, DuRRan, DéR-DuR stb.  

HIÉNA – A kutyára emlékeztető, Afrikában, Ázsiában élő dögevő állat. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin szóból] Örökös éhségével, élelemért koslatásával úgy tűnik, mintha állandó fizikai (gyomor)HIÁNYérzet gyötörné. E végig üres tulajdonsága okán kapta valaha nevét még az ősmag(yar)-nyelven: HIÁNYA – HIÉNA. Ugyanakkor az egyik névadó jellemzője hangutánzó megnevezésként is elképzelhető, mivel a HIÉNA kacagásszerű HI-HI-HI hangot bocsát ki.  

HIGIÉNIA – Az egészség megőrzéséhez szükséges tisztaság. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin< görög] A szógyök az EG EGÉszség,  az ősmagyarból az ógörögbe jutva, E hangról I-re váltott. Tehát az IGI, HIGI, HIGIénia az EGÉ kezdetű, ősmag(yar)-nyelvi EG gyökű szóból sarjad. Meglehet, hogy volt I hangos kezdetű alakja is a szónak, mivel az EGészséges lét az IGazán élvezhető élet, amely a tisztálkodási előírások IGÉjén alapszik.   HÍM – Megtermékenyítő ivarsejteket termelő élőlény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] A HÍM HÍ ősgyöke itt a fellazuló (hígul, síkul), HÍzelgő érzelmi magatartásra utalhat. A HÍMez-hámoz ígérgetést, a sIMul, rÍMel a másikkal összeillést vagy összeillést keresőt jelent. Ez mind jelen van a HÍM jellemzői közt. A HÍM ösztönszerűen egy őt befogadni képes HÍjas (üres) HElyre, HÜvelyre tör, hogy oda beférjen, beférkőzzön (férj). A H hang itt is, mint a HERE esetében, a nemzéskor meghatározó belső ösztöni indulatot is jelenti (h tünet).