A hatvanas években még nem volt jelentős a fiatalság elvándorlása a faluból. Komoly fiú és lánycsapat volt „bevethető” bármilyen szervezett művelődési vagy sporteseménybe. Ekkor értek legénysorba az 1930-as évek végén és a ’40-es évek elején születettek. Olaszteleknek vidékverő labdarúgó csapata volt, de komoly birkózóversenyeket is rendeztek főleg kötöttfogású, de szabadfogású birkózásban is.
A legjobbak ebben Kolumbán Imre (Nyakas), és Kolumbán Lajos (Gergő) voltak emlékeim szerint. Emlékszem egy versenyre a Gátszegen, amikor Imre a bátyjával, Árpáddal kellett birkózzon, és az édesanyja megparancsolta neki, hogy ne hozzon szégyent a nagyobbikra, hagyja győzni őt. A legények szokásuk szerint minden este összeverődtek hol itt, hol ott, nem feltétlenül a kocsmában. Ott aztán megszülettek a teendők tervei az elkövetkező napokra. Ötlet bőven akadt. Az alszegiek vitathatatlan vezére Gergő (Kolumbán) Lajcsi volt. Mindenre nem emlékszem, de leírni sem volna hely az események bősége miatt. Egy alkalommal éjjel kimentek a Lőrincz Lajos (Löjtős) házához a dombra. Nem tudom milyen módszerrel mentek be csendben, észrevétlenül, mert kutyája is volt az öregnek. De a legények közt kutyaszakértő is akadt. Elkezdték a „munkát”, szétszedték a szekeret, mely az udvaron állt. A hátsó tengelyt a nyújtóval felemelték az udvaron álló körtefára, ott rögzítették, aztán az első tengelyt zsámolyostól, rudat, oldalakat, a két bütűt, s még az ülésdeszkát is felvitték, és összerakták a körtefán a szekeret. Hogy milyen képet vághatott Laji bá reggel, mikor a szekerét keresve, azt a körtefán „pihenve” találta meg? Nem tudom, talán az olvasó képzeletére bízom. De sejtette, honnan fúj a szél. Ugyanezt megcsinálták máshol is. Volt, hogy a szénacsűrben a szénára rakták össze. Aztán volt eset, mikor az éjjeli csendben kiemeltek egy két bejárati nagykaput, és elvitték tíz házzal tovább, az ottanit meg tették a másik helyére. Persze csak odatámasztva, mivel nem talált az előző helyére.
– Ali Baba s a negyven rabló – mondták viccesen. A falusi árnyékszék köznapi nevén: budi. Nos, ezek nagyrészt fából összeállított kis bódék kőalapra voltak ráhelyezve, alatta az „aranygyűjtő” gödör. Erre is kiterjedt a legények figyelme. Az éj leple alatt fogták a budit, leemelték az alapról, és előrevitték az udvaron, s a kapu mögé lerakták. Reggel az első ébredő a legsürgősebb teendőre sietéssel toporogva kereste, de nem találta a gyötrelmektől megváltó bódét a helyén, aztán futhatott az istállóba vagy a szeme világába. A klotyót csak visszatértében pillantotta meg a kapu mögött.
– Ezt csak Lajcsiék csinálhatták. Nagy Géza bácsi egy kicsit izgága, de alkalmas, szófogadó ember volt. Kaszálás ideje lévén a legények erre is összpontosítottak. Volt a Tanár hegyen egy területen magnak való lóhere, melynek érnie kellett és csak a késő nyárra ért volna be. Esténként a brigádos, Megye (Kolumbán) Laji – így hívta mindenki – beszólt a családokhoz, hogy holnap merre, milyen munkára vannak beosztva. Aznap este történetesen nem járt Géza bácsinál. Megtették helyette a legények. Az egyik bement az udvarra, és a nyitott konyhaablak felé, elváltoztatott hangon odakiáltott:
– Géza bácsi!
– Há, mija no?
– Hónap reggel mennyen ki a Tanár hegyre a herébe, s kezgye vágni. De korán mennyen, nehogy maga előtt valaki beléájjon.
Az öreg szentül hitte, hogy brigádos kiált be neki.
– Jól van, fijam Laji! – kiáltott ki az öreg. És kora hajnalban már vágta az öreg serényen a herét. Mikor déltájt a brigádos arra vetődött, majdnem gutát kapott, hogy a magnak való herét vágja az öreg.
– Mit csinál maga itt Géza bácsi? – rivallt az öregre.
– Hogy-hogy micsinálok? Há’ te montad az este, mikor békiátottál a konyhaablakon, hogy jöjjek ki üdejibe, nehogy valaki beléájjon előttem.
– Én hogy montam vóna, nem es jártam magikni – méltatlankodott a brigádos.
– Pedég te vótál, há én nem vagyok hüje. Na, de a here egy része le volt kaszálva, a legények kacagták, s este megérdeklődték Géza bácsinál, merre volt aznap. Az öreg dohogva szidta a brigádost, hogy estéről reggelre nem tudja, mit beszél.
– Biztoson ivutt Laji az este, s azé felejtötte el – mondta az öreg, aki szentül meg volt győződve, hogy előző este a brigádos szólt be az ablakon. Ha legényekről van szó, akkor leány is kerül a képbe. Balázsi Olgica szép kis barna kislány volt. Nem tudom, ki tartott számot rá, de bosszantó volt az alszegi legények előtt, hogy felszegből Kolumbán Anti is udvarolni akart Olginak. Ezt megbeszélték a legények, aztán tettre került a sor. Meglesték, hogy amikor kikíséri este a lány, hova áll meg Anti. Betájolták a helyet, és másnap este egy hosszú kötelet nagykörre hurkolva lefektettek arra a helyre. Minden a legnagyobb rendben történt, Anti amikor kijött a kapu elé épp a hurok közepére állt. A sötétben nem láthatta a kötelet. A kötél oly hosszú volt, hogy a másik végén a szembe levő ház kapujánál megbújó legényeket nem vehette észre, különben is ő a lánnyal volt elfoglalva. Aztán egyszerre meghúzták a kötelet, Anti alól kirántották lábait, és elkezdtek szaladni vele. Meg sem álltak a szérűig. Ott a kazlak közt megbújva figyelték, amíg Anti kioldozta magát, feltápászkodott, majd jobb híján, mint vert sereg, porosan koszosan elindult haza. Többé sosem jött alszegi lányhoz. A legényeknek volt egy olyan szokásuk, hogy esténként öten-haton összeverődtek és beállítottak egy lányos házhoz, egy darabig ott beszélgettek, majd a lány egyenként kikísérte őket a kapuig, elköszöntek, és mentek haza. Itt jön újra a képbe a vezér, Lajcsi. Ő Zelikének udvarolt nagyon komolyan, házassági szándékkal. Egyik este egy ilyen legénycsapat tiszteletét tette Zelikénél is. Voltak vagy heten. Ahol egy komoly udvarló van, oda több nem szükséges. Lajcsi kiment egy idő után a házból. A kút épp a kapu mögött volt. Ahogy szerre kikísérte a lány a fiúkat, az elköszönés után, a kapun kilépve mindegyik kapott egy vödör vizet a nyakába búcsúzóul, az utolsóig bezárulva. Senki sem kérdezett vissza: ki vagy? Mindenki tudta, ki fogja a vedret. Többé nem volt legénylátogatás. Lajcsi végül feleségül vette a szép Zelikét, ma is együtt vannak. Az örökmozgó, csínytevő, bőrében alig férő legényből komoly, csendes családszerető férj, apa lett.