Ősmag(yar)-nyelvi szavak
HÁRFA – Háromszögletű keretre feszített húrokból álló pengetőhangszer. [A MÉKSz szerint: német] A hár magaslat, némely nyelvekben ősmag(yar)-nyelvi eredetű, áldást jelentő szó (román – har). A hárfa Istent dicsőítő hálaadó (l > r) hangszer volt a régi időkben. Tehát magaslatok irányába elhangzó hálazenét játszottak rajta. Az ilyen imádati események is a magaslatokon (hegy – har) történtek. A hárfa második szótagja fa, az anyag, amiből készült. Minden ellenkező irányba terelő erőlködő magyarázkodás dacára, az ősmag(yar)-nyelvben alakult ki a szó: fából készült dicsőítő hangszer. Erre bizonyíték a több nyelvben való jelenlét majdnem eredeti alakban. A CzF Szótár felsorol néhányat: „Megvan a német Harfe, Harpfe, ó német harpha, angol harp, svéd harpa, franczia harpe, olasz harpa, spanyol, portugall arpa szókban. Háromszögü nagyobb lantféle húros zeneeszköz, melyet a játszó ujjaival penget. […] Heyse szerént lehetett a régi németben harfan ige, mert a svédben harfwa […]”. (Kiem. K. S.) A hangszer háromszög alakja is névadó tényező. Összegezve: fából készült, háromszög alakú, dicsőítő (har), húros hangszer. Orfeusz neve is innen eredő. Ő hárfázó zenész volt Hárfás, ógörög nyelven előbb Hárfeusz, Horfeusz, majd Orfeusz.