HÁRFA – Háromszögletű keretre feszített húrokból álló pengetőhangszer. [A hivatásos nyelvészet szerint: német] A HÁRFA H.R – R.H gyökből indul: HáR – RáH. Az első HÁRFA az egynyelvűség idején készült. A kezdetleges német nyelv az ókor vége felé alakult ki. A HÁR magaslat, némely nyelvekben ősnyelvi eredetű HARmat, mint áldást jelentő szó (román: har = áldás). A HÁRFA istent dicsőítő HÁLaadó (l > r) hangszer is volt a régi időkben. Tehát magaslatok irányába elhangzó HÁLazenét is játszottak rajta. HÁRFA zenéje betölti tért, és a szívet is (har = borít). Az ilyen imádati események is a magaslatokon (hegy – har) történtek. A HÁRFA másik gyökszava FA, az anyag, amiből készült, s ez nem „véletlen egybeesés”, amit a hivatalos nyelvészet szajkóz! Minden ellenkező irányba terelő erőlködő magyarázkodás dacára, az ómagyar ősnyelven alakult ki a szó: FÁból (mi másból) készült dicsőítő hangszer. Erre bizonyíték a több nyelvben való jelenlét majdnem eredeti alakban. A CzF szótár felsorol néhányat: „megvan a német harfe, harpfe, ó német harpha, angol harp, svéd harpa, franczia harpe, olasz harpa, spanyol, portugall arpa szókban. háromszögü nagyobb lantféle húros zeneeszköz, melyet a játszó ujjaival penget. […] Heyse szerént lehetett a régi németben harfan ige, mert a svédben harfwa […]”. Kiem. K. S. A hangszer HÁRomszög alakja is névadó tényező. Összegezve: HÁRomszög alakú, dicsőítő (har), HÚRos FÁból készült, hangszer. A mitológiai Orfeusz HÁRFÁzó zenész volt – HÁRFÁS. Az ógörög mitológia minden istenségének neve még az egynyelvűség idején alakult ki. A rendkívül babonás ógörögök vitték magukkal a közös örökségből az istentenyészet mítoszait, azaz meséit. Később az sz-ező ógörög nyelven éppúgy törték kerékbe az ómagyar ősnyelven képzett neveket, mint a héber nyelv kialakulásakor a bibliai ómagyar ősnyelvi neveket. Előbb HÁRFÁS, HÁRFÁSZ, majd Hárfeusz, Horfeusz, végül ORFEUSZ. Ám az eredetigazoló RF páros ott maradt a szó tengelyében. Az RF hangcsoport – ÁRFA – jelen van néhány szóban, amelyek a hÁRFÁval is kapcsolatosak. A hÁRFÁn zenélő, szöveget is énekelt. A beszéd egyik megnevezése: csERFElés. Az első hÁRFA készítője fÉRFI. Kellett zenei tudás, szeretet, és némi alkotói fURFAng az elkészítéshez. A rEFRÉn szó tengelyében szintén zenei kötődésű. Az RF páros, mint R.F – F.R gyök: FéR – ReF, FÉRfi, REFrén, FIR (szál, hajszál), FORca, FÜRdő és más szavakban van jelen. Ha f > v (zöngétlen – zöngés)váltással összevetve nézzük: testVÉRiség, amely az ősiségben FRáte szóval is élt, VÉRségi kötelék, VÉRügy mint FRígy, a szabadság – EFRÉ. Megjegyzendő, hogy az RF – FR kötött mássalhangzó-párosok az elmés összefonódások és a különleges üde szépség kifejezői is a magyar nyelvben. A hÁRFA – AFRÁh fordítás is ezt támasztja alá. Az őskorban féRFi és női, sőt folyó, földrész nevekben is megjelennek: OFRa, EFRaim, AFRodité, NoFRetété, EuFRáté, AFRika és mások. Mindegyikben a szépség megjelenítői. AFRika a sivatagosodás előtt gyönyörű föld volt. RF – FR: a háRFa zenei aláfestő hangzatot adó a finom cseRFelő szövegre. A féRFi által pengetett háRFa reFRénje mint páFRány legyezi az AFRodité szépségű, ciFRa caFRinka szívét.