HARC – Fegyveres erők összecsapása. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor tőből] A HARC* szintén H.R – R.H gyökből indul: HaR – RoH. A HARC s a HARap a HAR gyökből indulnak. A fordított gyök ROHam, szintén a HARChoz, HÁborúhoz kötődő. A HAR – ROH gyökök kiemelkedést (hegy) is jelentenek, például HARgita vagy ROHonc hegységek. A HARC gyűlölettel telített, érzelmileg kiHEGYezett állapot. Ugyanakkor kiemelkedő esemény, mivel életeket tör derékba, sorsok dőlnek el általa. A CzF Szótár leírása: „Gyöke a elvont har, mely vagy a boszuból fölháborodott indulatnak erősen kitörő hangját utánozza vagy a küzdést, küzdő érintkezést jellemző horzs, karcz, sérz módosúlata. Képzésre és némileg jellemére nézve rokon még marcz, morcz, porcz, durcz, hurcz, sercz törzsökökkel is. Arabul harb, mely szót a törökben is használnak. Figyelmet érdemelnek a franczia guerre, olasz guerra, angol war, német Krieg stb. szók is. A hellenben pedig kraugh am. lárma, csárma. 1) Általán, fegyverrel űzött, mérges, boszús, zajos verekedés. Harczot támasztani. Harczra kelni. Harczra hívni a bántó felet. 2) Szorosb ért. hadtani szabályok szerént rendezett verekedés az ellenséges fejedelmek vagy nemzetek hadseregei között. Máskép: csata. Harczot rendezni. Harczot víni. Harczban elesni. Egy harcz nem győzedelem. (Km.). 3) Vétetik háboru helyett is.” Az RC hangcsoport – ARC/O – a körülírásban. A HARCOkban egymást mARCAngolják a felek. A hARCban benne van a kudARC lehetősége. A HÁborús HARC betölt egy bizonyos teret (csatatér), tehát a HAR takaró értelme is jelen van. A hARCOs érzület a dURCÁs, mORCOs ARCOn is meglátszik. A gÜRCÖlés is egyféle hARC a létfenntartásért. Véghangzóként sajátosságot leíró éles vonalat, keménységet jelöl. Ilyenek: ARC, bÉRC, ÉRC, kARC stb.
*A HARC (háborús harc) szó franciául LUTTE, olaszul LOTTA, portugálul LUTA, románul LUPTA. Ez is ősmag(yar)-nyelvből örökölt szavuk. E szó – a kezdetek idején – egyes népcsoportok által indított támadó HARCOk valódi célját írta le. A fő cél elLOPni. Az R.B – B.R gyök: RaB – BoR, RABol, háBORít, természetes életfolyamatot felBORít. Egy dolgozni nem szerető törzs fegyveres támadó bandája elLOPTA, elRABolta a termelő, alkotó néptörzs megtermelt javait. Nem várt támadással megLEPTE, ölt, gyilkolt, és elLOPTA értékeit. Minden támadó háBORú, LOPás, RABlás szándékával indult, indul. Tehát élt a LOPTA szó ilyen értelemmel az ősi magyar nyelvben. Ma ezt az eltulajdonítást – LOPást, RABlást – nem feltétlenül LOPtával oldják meg. Erre jó a POLitika is. Sőt, az erősek huncut, körmönfont, ravasz POLitikája ma kizárólag erre hajt. Milyenek voltak az első HARCok, háBORúk, LOP ták? Az első HARCokat BOTokkal vívták. Bizonyítékként jelen van az utódnyelvekben: a francia BATailla, az olasz BATtaglia, román BĂTălie, spanyol, portugál comBATe szavakban. A B.T – T.B gyök: BoT – ToB (t > d: dob) azt is elmondja, hogy (kővel is) DOBálták egymást.
HÁRFA – Háromszögletű keretre feszített húrokból álló pengetőhangszer. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A HÁRFA is H.R – R.H gyökből indul: HáR – RáH. A HÁR magaslat, némely nyelvekben ősmag(yar)-nyelvi eredetű HARmat, mint áldást jelentő szó (román: har = áldás). A HÁRFA istent dicsőítő HÁLaadó (l > r) hangszer is volt a régi időkben. Tehát magaslatok irányába elhangzó HÁLazenét is játszottak rajta. A HÁRFA zenéje betölti tért, és a szívet is (har = borít). Az ilyen imádati események is a magaslatokon (hegy – har) történtek. A HÁRFA másik gyökszava FA, az anyag, amiből készült. Minden ellenkező irányba terelő erőlködő magyarázkodás dacára, az ősmag(yar)-nyelvben alakult ki a szó: FÁból készült dicsőítő hangszer. Erre bizonyíték a több nyelvben való jelenlét majdnem eredeti alakban. A CzF szótár felsorol néhányat: „megvan a német harfe, harpfe, ó német harpha, angol harp, svéd harpa, franczia harpe, olasz harpa, spanyol, portugall arpa szókban. háromszögü nagyobb lantféle húros zeneeszköz, melyet a játszó ujjaival penget. […] Heyse szerént lehetett a régi németben harfan ige, mert a svédben harfwa […]”. Kiem. K. S. A hangszer HÁRomszög alakja is névadó tényező. Összegezve: HÁRomszög alakú, dicsőítő (har), HÚRos FÁból készült, hangszer. A mitológiai Orfeusz HÁRFÁzó zenész volt – HÁRFÁS. Az ógörög mitológia minden istenségének neve még az egynyelvűség idején alakult ki. Később az sz-ező ógörög nyelven éppúgy törték kerékbe az ősmag(yar)-nyelven képzett neveket, mint a héber nyelv kialakulásakor a bibliai ősmag(yar)-nyelvi neveket. Előbb HÁRFÁSZ, majd Hárfeusz, Horfeusz, végül ORFEUSZ. Ám az eredetigazoló RF páros ott maradt a szó tengelyében. Az RF hangcsoport – ÁRFA – jelen van néhány szóban, amelyek a hÁRFÁval is kapcsolatosak. A hÁRFÁn zenélő szöveget is énekelt. A beszéd egyik megnevezése: csERFElés. Az első hÁRFA készítője fÉRFI. Kellett zenei tudás, szeretet, és némi alkotói fURFAng az elkészítéshez. A fent említettek mellé, érdekes alakjával, alkatával, a kARFIol is beillik.
Megjegyzendő, hogy az RF – FR kötött mássalhangzó-párosok az elmés összefonódások és a különleges üde szépség kifejezői a magyar nyelvben. A hÁRFA – AFRÁh* fordítás is ezt támasztja alá.
*Az FR hangcsoport – ÁRFÁ – a: cIFRA, pÁFRÁny, sÁFRÁny, AFROdité, a szépség istennője, NOFREtete, szépséges fáraónő, a zenei kötődésű rEFRÉn, az ének szebb dallamú, kellemes ismétlődő része. A FRUFRU homlokra fésült, szépítő FRizura.