A székely betéved egy képtárlatra, lassan végigjár, megnézi az összes festményt. Hümmög egyik – másik előtt fejcsóválva. Végül odaér a kijárathoz, ahol a művész várja az élménnyel feltöltődött látogatók elismerő szavait. Az utolsó képnél időz a székely, egyszer aztán méltatlankodva megszólal hangosan: – Ki vót az a hűje, aki ezt a lovat festötte?!
Erre az önérzetében mélyen sértett művész is megszólal, kissé lekezelően – mintegy a művészeti kifinomultság magaslatából a sárba süllyedt parlagi tudatlanság felé: – Bácsi, az nem ló, hanem ökör, hát nem látja, hogy szarva van!? Az öreg még hátralép, jobban szemügyre veszi, hümmög, majd megszólal: – Szarva van?! Na, ammá’ más. Há’ én az elébb még abba vótam, hogy festve van.