GÉN

GÉN – Az öröklődő tulajdonságok anyagi hordozója. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: görög szóból] A GÉN G.N – N.G gyök: GéN – NeG. Az iGENlés és a NEGálás, azaz NEmleGesség, a megtartás és elvetés értelmének sűrítménye. A GÉN NEm enGed a sértő behatásoknak, NEGál, azaz ellenáll (n > m), MEGáll eredeti állapotában. A GÉN kijavítja sérüléseit, helyreállítja a belső rendet. A GÉN alapvetően nem változik, nem átalakuló (nem mutál), csak a belső tervrajzában megjelölt apró változtatásokat engedi meg a meder határain belül. Ez bizonyítja a kifejlődéstan semmisségét. A G hang a tenGely és tenGer szavakban az erős röGzítés és a behatárolt partokig szétterülés megjelenítője. A GE ősgyök a GErjed szó alapja, a GER mindennek a kiindulópontja. A GÖN gyök a benne rejlő kiismerhetetlen kuszaság megjelenítője. A G hang Gördülés is, egy erős tenGely körüli forGás. Az ősi alapnyelvben, a nyelvek maGvában, az ősnyelvben, az ómagyar nyelvben ez az értelemösszesség jelen volt. A világegyetem központi maGva, máGnesség, a vonzó-felhajtó, oda-vissza hatást egyensúlyban tartó, szabályozó Erő a G. E G-N áll a titkok súlya: EG, lágyítva EGY. A máGNesség központja ez, vonzó-toló erőivel, amely összetartja a világegyetemet, hogy minden rendben működjön. Az egyetlen álló, röGzített pont a világegyetemben. Ma már ismert, hogy miközben az égitestek az EGY vonzáspontja körül kerinGENek, csigavonalszerű pályát futnak be az űrben, amely hasonlít az örökítő DNS rajzolatához. Az É a magas ÉrtÉk, amit képvisel. Itt a GÉN titka*, a hatalmas végtelen a parányban sűrítve, amely a teljes felépítés tervrajza, az összesség sűrítménye, az eredet maGva. A G hang a maG, boG, Góc, röG, Gubanc, Gömb szavakban a belső GomolyGó életerőt, kötöttséGet, röGzítettséGet, a tartalom kiismerhetőséGének titkait képviseli. Oly titkos SEJT-elem létét, amelyekről az átlagembernek csak ködös képe, mondjuk: sejt-elme van. E szó sem véletlenül alakult ki a nyelvben. A parány és a határtalan végtelen fogalmának érzete, ösztöni szinten minden emberben él, főként a párkapcsolatban teljesedik ki, de csak azok élik meg teljességében, akik megmaradnak hűségben egy életen át. A GÉN szó megfogalmazása ősnyelvi, amely az ógörögben is megjelenik. Így minden GEN gyökre épülő szó: GENealógia, GENerál, GENeráció, GENetika, GENézis, GÉNiusz, intelliGENcia stb. magában hordozza a fenti értelmet, és eredete az ősnyelvben keresendő. Ebből eredően a GÉN, GÉNY, mint minősítő értelemadó gyök teljes értelmével jelen van a mai magyar nyelvben. Minden, ami teremtetett, az élő GÉN, a csíra, a maG alapvető iGÉNYeit betölteni hivatott. Erre elég példának a földi élet kölcsönhatásainak füzérszerű láncolata. /*/ A teremtés tényét elvető, az élő sejtet minden külső értelem nélkül létrejönni vélő – őslevesben kavargató – tudákosok társasága, a GÉN kialakulására nem tud érdemleges választ adni. A komoly kutatók, az igazi tudósok viszont – az azonosságot biztos mederben tartó, vezető, örökítő erő – rengeteg vonatkozását ismerik már, azonban még sok rejtett elemet homály takar.