FONT – Régi, néhol ma is használt súlymérték kb. fél kg. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német < … latin] A FONT ősmagyar szó. Ezt az NT páros igazolja és magyarázza. Az F, a FO gyök a kiinduló pont. A FO gyökből indul ki a FOrte – erő, mely létrehozza az alapot – FOND. A FO-ND: az alap, a talap. Jelképesen ez a dolgok mélyére visz, a FOND FUND valaminek a FENekét, alját is jelentette az ősmag(yar)-nyelvben. Ezt az utódnyelvekben fellelhető értelmezés is igazolja. A FONT, mint súly a mély (fund) felé húz. Az ember látja, érzi, hogy a talap, a FOND VOnáND (vonz) a maga irányába, azaz felfedezi a tömegvonzást. A legalsó PONT a LENT. Az a FOND, az alap. Ott VÉGet érEND a leívelő pálya. Ott lent VÉGE leEND a lefelé útnak (angol end, német Ende stb.), LANDol taLApot ér. Az a nyugvóPONT. Ehhez viszonyul és viszonyítja a súlyt – FONT. Az a rejtély: mi volt az a súlytömeg, mely a FONT mértékegységét adta. Talán egy olyan KŐ, mely elfért egy tenyérben. Az első mérleg a két kéz, egyikben a mérendő, a másikban a viszonyító súly. A két kéz fel-alá mozdulattal mérlegel. Ismerős a mozdulat, ma is történik ilyen. Van egy elméleti PONT középen, melyhez viszonyítva elmozdulnak, egyikben KŐ, másikban az ALany, melyet KÖlimpAL (himbál) a két kéz. Ez PONT annyi, mint… Aztán középen egy PONTban felkötött ág, rúd lett a mérlegkar. Ez lett a KO(m)-PON(t)-A(l). Egyik oldalon a KŐ, középen a rögzített PONT, a másik végén a mérendő ALany, és jött a FONTolás művelete. Az NT páros viszonyító jelentésű: PONTos, FONTos – FONDos – ALAPos. A FON, FONat szövevény. A megnevezés is mutatja a bonyolultságot. De a FONTosságot is. Ami FONTos, elsődleges, a FONTos – súllyal bíró valami. (A régmúltban a csaló mértékért halálbüntetés járt.) A FONTos, FONTosság, FONTossági sorrend, a megoldandó feladat súlyát, súlyosságát, súlyfüggvényi helyzetét jelzik. A FONTOLgatás azt jelenti, hogy a mérleg nyelvén a FONTot, a súlyt ide-oda TOLogatják mindaddig, amíg az egyensúlyhelyzet kialakul. A FONT fizikai súlymérték megnevezése lett, súlyegységként, ezzel viszonyították, hasonították az árut – esetenként a súlyát – a fizetendő értékkel. Annak bizonyítására, hogy az utódnyelvek egy forrásból örökölték, íme a CzF Szótár: „(latinul pondus, pondo, németül Pfund, lengyelül funt) 1) A mázsának század része.” De idetartozó az angol pound, albán funt, dán pund, finn punta, indonéz pon, maláj paun, welszi punt stb.