FONT – Régi, néhol ma is használt súlymérték kb. fél kg. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német < … latin] A FONT is F.N – N.F gyökből ered: FoN – NoF (f > p: pon), A teremtőerőt szemléltető F hangos FO ősgyökből induló FONT, ősmagyar szó.
Ezt az NT páros is igazolja és magyarázza. A FO ősgyökből indul ki a FOrte – erő, amely létrehozza az alapot – FOND. A FO-ND: az alap, a talap. Jelképesen ez a dolgok mélyére visz, a FOND FUND valaminek a FENekét, alját is jelentette az ősnyelvben. Összességében az F.N – N.F gyök értelme a kiindulás: FaN, FeN és FOlytatás. Ezt az utódnyelvekben fellelhető értelmezés is igazolja. A FONT, mint súly a mély (fund) felé húz. Az ember látja, érzi, hogy a talap, a FOND VOnáND (vonz) a maga irányába. Felfedezi a tömegvonzást. A legalsó PONT a LENT. Az a FOND, az alap. Ott VÉGet érEND a leívelő pálya. Ott lent VÉGE leEND a lefelé útnak (innen az angol end, német Ende stb.). A LENT levő FONDig LENDül, ott LANDol taLApot ér. Az a nyugvóPONT. Ehhez viszonyul és viszonyítja a VONzástörvényen alapuló súlyt, amelyet a Föld magához VONT – FONT. A mérlegelés annyi, mint FONTolás. Kérdés: mi volt az a súlytömeg, amely valaha a FONT mértékegységét adta? Nem lehetett más, mint egy olyan súlytömeg, amely elfért egy tenyérben, ez lehetett egy KŐ. Az első mérleg a két kéz, egyikben a mérendő, a másikban a viszonyító súly. A két kéz fel-alá mozdulattal mérlegel. Ismerős a mozdulat, ma is történik ilyen. Van egy elméleti PONT középen, amelyhez viszonyítva FONTolás közben elmozdulnak a karok, egyikben KŐ, másikban az ALany, amelyet himbál (kölimpal) a két kéz, és mondja: ez PONT annyi, miNT… Aztán később középen egy PONTban felkötött ág, rúd lett a mérlegkar. Ez lett a KO(m)-PON(t)-A(l). Egyik oldalon a KŐ, középen a rögzített PONT, a másik végén a mérendő ALany, és jött a FONTolás művelete. Az f > p hangváltás mutatja, hogy mennyire FONTos a PONTos mérlegelés. Az NT páros viszonyító jelentésű: PONTos, FONTos – FONDos – ALAPos. A FON, FONat szövevény. A megnevezés is mutatja a bonyolultságot. De a FONTosságot is. Ami FONTos, elsődlegesen FONTos súllyal bíró valami. A régmúltban a csaló mértékért halálbüntetés járt. A FONTos, FONTosság, FONTossági sorrend, a megoldandó feladat súlyát, súlyosságát, súlyfüggvényi helyzetét jelzik az életben. A későbbiekben olyan KOMPONA is készült, amelyen a rovátkolt mérlegelő karon elTOLták a súlyzót, amíg az egyensúlyhelyzet kialakult, és úgy mérlegeltek. Ez is fonTOLás, font TOLogatás, FONTOLgatás. A FONT fizikai súlymérték megnevezése lett, súlyegységként, ezzel viszonyították, hasonították az árut – esetenként a súlyát – a fizetendő értékkel. A FONT lett az etalon. Az NT hangcsoport – ONT/O – a fONTOs, pONTOs, mINTA szavakban, a hINTAmozgású fONTOlás művelet leírásában meghatározó értelemadó. A PONTos FONTolási árarányt PENgő aranyban állapították meg. A nagyon FONTos szükségleti cikkeket egyenlő arányúnak FONTolták az arannyal, ez volt az 1×1. A többit viszonyították (2×1, 3×1 stb.) Ezt nevezik váltóaránynak (valuta). Annak bizonyítására, hogy a szó még az egynyelvűség idején kialakult, és az utódnyelvek e forrásból örökölték, íme a CzF Szótár: „(latinul pondus, pondo, németül Pfund, lengyelül funt) 1) A mázsának század része.” De idetartozó az angol pound, albán funt, dán pund, finn punta, indonéz pon, maláj paun, welszi punt stb. Ám nincs az a nyelv a világon, amelyen a szóeredet, annak kialakulási jellemzői ilyen értelmi összefonódásokkal bizonyítható lenne, mint a magyarázó nyelven. NT – TN: a foNT viszonyító súly támponTNak számított az ősiségben: poNT annyi miNT az etalon.
A könnyebb megértés végett alább az etalon és talentum szavak: ETALON – Valamely mértékegység állandó, hiteles mintapéldánya. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: francia] Az ETALON szó az E hanggal indul, amely itt bemutató, rámutató hangként van jelen: E, Ez, Eme. A mérlegelés viszonyítója volt egy súlymérték mintapéldányaként a mérleg serpenyőjében, vagy a TÁLON. Mondhatták E TÁLON levő font lesz a minta a további fontolásoknál, mérlegeléseknél. Mivel az arany volt a legnemesebb fizetőeszköz, így az lett a mérce. A TÁLON egy TÖMegnyi, TUMegnyi arany. Ezt nevezték később 1 tálentom súlynak. Ez is ETALON volt a maga nemében. A szó már az ősnyelven kialakult, még az Özönvíz előtt. Vagy talán a kb. ezer éves francia nyelv kialakulása előtt nem mérlegeltek? TALENTUM – Kiváló tehetség(ű személy). Az ókorban nagy értékű pénz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin < görög] A TALENTUM, tálentom a T.L – L.T gyökre épülő szó: TaL – LaT. Több jelentést tartalmaz a szó. A TALENTUM, tálentom, elsősorban súlymérték volt a kezdetekkor. A mérlegTÁLON levő TÖMeg, azaz a ráférő mérendő arany: egy TÁLONTÖMeg. Az ókorban, így mérték az aranyat, ezüstöt. (A nagyon kis mennyiség megnevezése CSEKÉLY – SEKEL = 11,4 gramm. A nagy súly neve TÁLON TÖMeg – TÁLENTUM = 34,2 kg.) A súlyok esetében viszonyítási TALÁNY (nt – ny) volt, mennyi lesz, és a mérleg TÁLAiban levő anyagok pontos súlyát a fonTOLÓ TOLOgatásával TALÁlták el. A TUM = TÖMeg. (A letolás kifejezés is innen ered. Ha nem felelt meg a mérték szerint – letolták a latról – értéktelen lett.) Az L hangcsoport – ÁLE – a fenti szavakban: tÁLOn, tALÁn, tÁLEntom, tOLOgat, fontOLÓ meghatározó névadó jellemzők. A TALENTUM, tálentom, mint tehetség, nemesfém értékkel bírt. Az elme nagy szélességű áttekintő, befogadó, következtetőképességének hasonlata a TÁL – LÁT gyökből induló megnevezés. Itt a széles LÁThatár, a LÁTÓkör nagysága, kiterjedése, a TALÁNYok megoldására való tehetség, készség volt a döntő hasonlati tényező. Mindez a ’TALÁN TÁN’ mérlegelés, fonTOLgatás, a megoldandó kérdések TÖMege, súlya arányában. A kérdés mindig az volt: kinek, mennyi TÁLENTOM adatott? Ugyanis ezzel az adottsággal volt képes a dolgok TÖMegét, TUMegét megoldani. A közösségen belül az egyén ezzel a súllyal (tum) esett a LATba. A LAT a mérleg TÁLja. Úgymond, mérlegre tették képességeit, akár egy vizsgán: TÁLon TUM – mennyit ér? Képességei szerinti fonTOLÁs, LATOLÁs volt. Az NT hangcsoport – ENTU – tulajdonságot, képességet minősítő is a csalafINTA, fANTÁzia, fONTOs, kacifÁNTOs szavakban. Az NT kötött mássalhangzó-páros itt alvógyök: N.T – T.N, és jellemzőt rejt: NeT – TeN. Ez felületvonatkozású, és a tiszta sima, fénylő vízfelület hasonlata (ned = víz). Ha valakit képesnek, alkalmasnak minősítettek egy feladatra, felkeNETett, akkor vagy víz alá merítették, vagy olajjal kenték fel. A NET, TEN az utódnyelvekben is felületjelentésű, de magyarázat csak magyarul adható rá. Összegzésül: aki a vizsgán, a jelképes mérlegTÁLON elmei képessége TÖMegével (tumegével, tomegével) ’ütötte a mércét, súlyt’ az fénylő tehetségnek*, azaz TÁLENTOMnak, TALENTUMnak minősült. A kifejezés még az egynyelvűség idején megszületett, az utódnyelvek onnan örökölték meg. Az NT – TN kapcsolat: a taleNTum fényes világító szövéTNek a tudatlanság sötétségében. /*/ A kezdetek idején rengeteg névtelen tehetség, TÁLENTUM élt, hiszen akkor tették a mindennapi életre hatással levő legnagyobb felfedezéseket. Ezek közül kevesek neve maradt fenn: Jubál az első zenész, Tubálkan a fémolvasztás, kovácsolás mestere stb. Az írott történelem nem a békés életet könnyebbé tevő feltalálóknak, például a fonás, szövés, kerék, csavarmenet, emelő feltalálóinak nevét örökített meg. Az írott történelem lapjai a békés élet feldúlóinak – a nagy rablóknak, verekedőknek, pusztítóknak, gyilkosoknak – neveivel, azok dicsőítésével van tele.