Kedves Olvasók!
Azért teszek fel jegyzeteket a magyar nyelv szavairól, hogy lehetőleg minél több emberhez eljusson, minél többen olvassák. Akinek tetszik ez a nyelvfejtési mód, amely a szóalkotó hangok, gyökök által megjelenített szóalkotó jellemzők nyomán mutatja meg egy kifejezés kialakulását, az nyugodtan megoszthatja, hogy az ő ismerősei is elolvashassák.
Nem vezet feltűnési vágy ebben, sem anyagi érdek, csak szeretném, ha egyre többen tudnák, mi az igaz, hiszen a hatalom eltitkoltatja a köznép elől a valót. Valamikor 2005 táján azért fogtam hozzá komolyabban, hogy elsősorban önmagam számára tisztázzak egy kérdést. Igaz-e az, hogy a magyar az ősnyelv? A kérdést nem én vetettem fel, régtől terítéken van. Berzsenyi Dánielt is ez mozgatta meg, hogy komolyabban körülnézzen. Ő ezt igazoló bizonyítékokat talált oly bőségben, hogy többé nem volt kérdés előtte a magyar nyelv ősisége.
Ezt írta:
„ Régolta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzettek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam. Vizsgálataimnak első tárgyai valának azon fizikai dolgoknak neveik, melyek természet szerint az embernek és beszédnek legelső, legszükségesebb objektumai voltanak, mint: föld, víz, tűz, nap s t, melyeknek hihetőképpen legelsőbben adának nevezeteket az első emberek. Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általlátóm azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja; mert nyilván tapasztalóm azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegeneknek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekbül lehet származtatni […].”
Azt, hogy ez a nyelv nem a változások nyelve, már az 1800-as évek elején megállapította Sir John Bowring angol államférfi, költő és műfordító. Ezt írta: „A magyar nyelv messze áll magában. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődő nyelv, melyben ésszerűség és számtan van, sőt hajlékonyságával és alakíthatóságával erős a hangzatokban.
Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem korszakát tünteti fel. Ki lehet mutatni az eredetét, kivehetők, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rávakolódtak. Ezzel szemben a , magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtenek. Nem az idők változásától függő naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad és nem vesz senkitől! Ez a nyelv a nemzeti felsőbbrendűségnek, szellemi függetlenségnek legrégibb, legdicsőbb műemléke… Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben éppúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok egyetlen kőből készült padozatát sem tudják megmagyarázni. Senki nem tudja honnan jött, melyik hegyből vágták ki a csodálatos tömeget. Miként szállították oda, miként emelték fel a templomok tetejéig…
A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény, sokkal csodálatosabb.! Aki ezt megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni; valójában annak is az első tételét:
“Kezdetben vala az Ige, és az Ige az Istennél vala, és Isten vala az Ige.”
Ha a liberális nyelvészet magyarázatait olvassuk, akkor ezt is igyekeznek tompítani. De ez legyen az ő gondjuk.
Egy George Bernard Shaw-val készült interjúból:
Az angol írófejedelem drámáit a magyar közönség ismeri, és szereti. Kevesen tudják, azonban, hogy ez az ünnepelt, híres író „puszta kíváncsiságból” alaposan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egyik régi rádiós interjújában – melynek anyagára egy amerikai archívumban bukkantam rá – a következőket mondta:
Részlet az interjúból:
– Azt állítja tehát, hogy angol anyanyelve nem segítette abban, hogy világhírnévre tegyen szert?
– Sőt, kimondottan ebben és csak ebben az egyben segített. Angolul beszél és olvas ma már a művelődésre igényt tartó világ nagyobbik fele. – Akkor miért tette az imént azt a sejtelmes megjegyzést, miszerint Önnek a sors nem adta meg azt a kegyet, hogy egy bizonyos, sokak által ismeretlen nyelven írhatott volna? – Ez kényes és bennünket érthetően zavarba ejtő téma, de ha már így forszírozza, röviden összefoglalom: Magánbeszélgetéseimben már régen tisztáztam egy egész sor kitűnő íróval azt a furcsa tényt, hogy egy igazán tehetséges angol nyelvű írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal. Áttanulmányoztam néhány ősi nyelvet és akkor rádöbbentem, hogy azok lényegesen nagyobb erővel és pontossággal képesek közvetíteni az örök emberi gondolatot, mint a mi nyelvünk.
– Mondana erre néhány példát? – Az idő rövidsége miatt most csak az általam legcsodálatosabbnak tartott magyar nyelvet vegyük példának. Erre a mindössze talán 30 millió ember által beszélt nyelvremekre utaltam abban a bizonyos, Ön által sejtelmesnek érzett megjegyzésemben. Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam ezt a nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban, változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni, és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól!) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadására és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam a körül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül.
(I am just going and going around the bush.) Budapest, 2005. június 21.
FORRÁS: http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.268
A fentiek végett olvasóimra bízom a döntést.