ÉV – 12 hónapból, 365 napból álló időszak, amely alatt a Föld egyszer megkerüli a Napot. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor] Az ÉV szóban a V hang a kulcs. Az ÉV egy ÍV. Az ÍV körÍV (lehet egy szakasz is). Az ÖV is kör, és akkor zár, amikor összeér a két VÉge. Az ÉV kerek és mégis csak egy szakasz a nagy körből, az életidőből, amely nagy kör akkor lesz teljes, amikor az ÉVek száma VÉ-G-le-G bezárul.
A V hang egyik szerepe a Vég, aVulás, aVar szavakban képviselt jelentés. Az ÉV szóból érthető meg a VÉN kifejezés, amely valakinek sok leélt éVÉN nyugvó életét jelenti. Ennek –, mint minden más kifejezésnek – még vannak más névalkotó jellemzői is. Bővebben a vén címszónál.
EVAKUÁL – Helységet kiürít. Valamit légüressé tesz. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: latin] Az EVAKUÁL szó a V.K – K.V gyökön alapszik: VaK – KaV. Az ürességet VAKságnak is mondták az ősmag(yar)-nyelven. Ha valaki nem beszél, akkor egy VAK hangot sem ad. A VAK gyökből ered a VAKáció szó is, amely üres, tevékenység nélküli időszak. A VAKolás bizonyos üreges részek eltűntetése, láthatatlanná tétele a falon.
A VAKablak, kilátás nélküli üreg. Az eVAKuál, kiüresít. A VÁKuum már üres. Minden EVAKUÁLás KAVarodást okoz. A történelemből tudjuk, hogy az EVAKUÁLás, KIVándorlás, nem KÍVánt események, s azoknak szomorú KÖVetkezményei vannak. A befejező UÁL hangnyaláb már a vele járó érzés, az UtÁL szó hangvesztett alakja. Az UÁ kötött magánhangzó-páros az UtÁlat ösztönös kifejezője. Ebből látszik, hogy az utódnyelv akaratlanul olyan elemeket visz be a szóba, amelyek találóak a fogalom körüli értelem kifejezésére, de ez nem tudatos részükről, hiszen ez az ő nyelvükben nem azt jelenti, ám nincs más eszközük, a nyelvszerkezeti váz ezt követeli meg!